logotype

Gleccserbolhák nyomában

Grossvenediger, 3674 m
(2004.06.25. - 06.27.)

Nézegetem magam kis borotválkozó tükrömben. Nap leégette arcom piros, foltokban válik le róla a bőr, ráadásul számon soha nem látott nagyságú herpeszek éktelenkednek alul-felül. - Na, Te aztán jól elintézted magad! - kommentálták ismerőseim a velem való találkozás látványát. Azért a ragyogóan sikerült alpesi fotók átnézésekor kisebb irigységet vélek felfedezni szemükben, ők ide sohasem merészkednének, vallják be. Hogy is történt az egész?

A tervek szerint június 21.-én, hétfőn indultunk volna el, azonban a csapadékos időjárás közbeszólt, és az indulás napja egyre csak csúszott. Csütörtök délelőtt aztán jött a telefon, a hétvégén megpróbáljuk. Az esti gyors megbeszélésen konkrétan döntöttünk a kocsik indulásáról is. A mi kocsink pénteken délben indul el a 6 órás útra, így aznap csak másfél órát kell majd gyalogolni a nagy hátizsákokkal. Magnumék inkább a szombat hajnali 3 órás indulást választották, így megtakarítottak egy ott alvást.

Péntek reggel zuhogó esőre ébredtem. Már azalatt eláztam, hogy a helyi boltba leszaladtam ernyővel friss zsemlékért. Összepakoltam a nappaliba előző nap délutánján kikészített holmikat az 50 literes zsákomba, és érdeklődve hívogattam túratársaimat az egyre csapadékosabb időjárásra utalva. Ők meglepetésemre nagyon optimistának bizonyultak, az Interneten olvasottakra hivatkozva másnapra ragyogó időt ígértek. Lassan eljött az indulás pillanata, lányaimtól elbúcsúzva, kissé idegesen a még mindig zuhogó esőben elindultunk Ausztria irányába. Útközben Körmend után felvettük negyedik túratársunkat, egy kőszegi fiatalembert, aki weblapunkat olvasgatva döntötte el csatlakozását. A határt éppen átlépve csörög egy telefon. Otthoni társaink szerint forduljunk vissza, mert bár szombaton valóban jó idő ígérkezik, a másnapi csúcstámadásra valószínűleg elromlik az idő. Mi a továbbhaladás mellett döntünk, és bizakodunk. Társaink telefonon közben egy ottani menedékházban érdeklődnek, és visszaszólnak, azért másnap ők is jönnek. Az út kölcsönös ismerkedéssel telt, az eső csak nem akart elállni. A Graz-i alagutak után mintha világosabb lett volna a horizont alja, néhol már látni lehetett az ég kékjét is. Közben hol elállt, hol megeredt ismét az eső. Lienz-t elhagyva következett Matrei, amely után még az alagút előtt balra letérve 1815-kor megpillantottuk a szinte üresen tátongó parkolót. A parkolási díj napi 4 Euro, illetve heti 8 Euro volt. Szóval fejenként 2 Euro-val hozzájárultunk, hogy kocsink két napra, őrizetlenül ott maradjon a falu határában. Indulás után ismét eleredt az eső, így elő az esőkabátokkal, és megszaporáztuk lépteinket. A szállásunk Innergschlöss-beli Venedigerhausban volt, 1691 m-es magasságban. A többiek szerint is helyes volt az egy nappal korábbi indulás, este legalább akklimatizálódunk kicsit, és a reggeli induláskor kipihenve indulunk, a többiekkel ellentétben. A szállás reggelivel 19, nélküle 15 Euro lett volna. Végül is mindenki a közös reggeli mellett döntött, igaz én egy kicsit hezitáltam.

A kétágyas szobákban egészen komfortos körülmények között telt az éjszakánk, még zuhanyzási lehetőség is volt. A reggelire fejenként jutott egy zsemle, szeletelt barna kenyerekkel kiegészítve, illetve szalámi, lekvár, méz, sajt… és forró gyümölcstea. 830-kor a reggeli után bizakodva indultunk a hegy felé. Az időjárás-előrejelzésnek igaza lett, az ég kékben pompázott, felhő csak mutatóban volt, az is keleti irányban. Mint utóbb kiderült rossz irányba indultunk el, mivel azt az utat lavina veszély miatt lezárták. Hatalmas vízesések alatt cipeltük zsákjainkat, és csak idővel tudatosodott, hogy aznapi úti célunk a másik hegygerincen van. Nincs más lehetőség, le kellett menni a távoli völgybe, ami rengeteg szintvesztéssel járt. Itt kis csapatunk ráadásul kettévált. Új túratársunk, Zoli javaslatára mi visszamentünk amerről jöttünk, és ott csatlakoztunk a völgybe vivő szerpentines útra. Facsiék a meredek leereszkedés mellett döntöttek, mint kiderült ez egy rossz döntés volt. Mi 20 perc múlva lent voltunk a völgyben a fahídnál, ők akkor még a táv negyedénél sem jártak. Ráadásul a fényképezőgépüket is elhagyták, ami szikláknak ütközve, a filmmel kifűződve ért útja végére. A gépet azért így sem hagyták sorsára, megkeresték, bár ki tudja milyen sérüléseket szenvedett. Mi közben megebédeltünk, és aggódva figyeltük társaink veszélyes vállalkozását. Idővel Zoli közelebb ment hozzájuk, és karjelzésekkel tudatták vele, hogy menjünk tovább. Később valóban találkoztunk is, így 1445-kor kissé fáradtan érkeztünk meg az Alte Prager Hüttébe (2489 m). Itt futottunk össze a másik csoporttal is, akik aznap hajnalban indultak el Zalaegerszegről. Kalandos hóban menetelés után 1620-kor érkeztünk meg az aznapi végcélunkhoz, a Neue Prager Hüttéhez (2796 m). Itt a szállás kedvezménnyel 14 Euro lett, a téli szobáért pedig csak 9 Euro-t kértek volna, mint másnap megtudtam. Igaz, a mi első emeleti szobánkban csak hárman aludtunk, és tisztább, komfortosabb volt a télire kialakított menedékhelyiségnél. 6 társunk a 3 sátrat a menedékház mögött állította fel, gyakorolva a havon alvás rideg körülményeit. Ennek gyakorlati haszna a tapasztalatszerzés volt a 3 hét múlva esedékes Mont Blanc túrához. A nagy zsúfoltság miatt nehéz ott szállást foglalni a felső, amúgy is zsúfolt menedékházban, és sok időt úgy sem lehet majd ott tölteni alvással, lévén hajnali kettő körül illik elindulni a csúcstámadásra.

 

Pihenő a Neue Prager Hütte oldalában

Mi egyébként öt órakor keltünk, de a szokásos szöszmötölés és egyéb rutintalanság miatt a tervezett hat óra helyett csak hét órakor álltunk csatasorba, szinte utolsónak hagyva el szállásunkat. A nagyzsákokat hátrahagyva, illetve könnyítve a terheken, egymás lábnyomaiba igyekeztünk lépni, így kevesebb hóval találkozott bakancsunk. Az ég kelet felé még kéklett kicsit, de nyugatra nézve borzasztóan nézett ki az összefüggő sűrű felhőtakaró miatt. Közben egyre hidegebb lett, és a szél is felerősödött. Mivel a másik kötélpartink nagyon lassan haladt, idővel kikerülve őket céltudatosan haladtunk a csúcs felé. A gleccserhasadékok szerencsére nem voltak olyan félelmetesek, mint a képeslapokon. A hőmérséklet állítólag -5 °C volt, a szél is 60-70 km/ó sebességgel süvített. Sajnos a bakancsom idővel beázott, és a lábujjaim kezdtek nagyon fázni. Próbáltam minden lépésnél egy kicsit összehúzva megmozgatni őket, gondolva, így talán nem fagynak le. Lassan már jöttek szembe velünk a csúcsot megjárt csoportok, bíztatva bennünket a siker reményében. Végül 1130-ra felértünk, és örültünk, hogy legalább pár csúcsképet készíthettünk a keresztnél, aztán irány vissza a gleccser. Utólag a nagy köd egyetlen eredményének az tekinthető, hogy a kereszt előtt a gerincen lévő szűk átjárónál nem érzékeltük a hatalmas két oldali mélységet. Igaz, a panorámából sajnos semmit sem láttunk. Visszahaladásunk a megolvadt, kásás hó miatt egyre nehezebben ment, gyakran térdig beszakadt alattunk a hó. Két és fél óra múlva értünk vissza a menedékházba, így hét órát töltöttünk a gleccseren. A hágóvasak lecsatolása után kicsavartam a vastag zoknikból a vizet, és a bakancsot kitettem kicsit száradni az időnként előbukkanó napfénybe. Száraz zoknit húztam, és összepakoltam újra a nagyhátizsákot. 1530-kor indultunk el a visszaútra, és egy óra múlva értünk a régi menedékházhoz. Itt találkoztunk egy "házi" mormotával, akinek látszólag jó dolga volt, mivel elég kövérnek látszott, és cseppet sem tűnt félénknek. Itt már hágóvas nélkül haladtunk, pedig bizonyos részeken nagyon is elkelt volna. Marianna egy helyen tíz métert zuhant a lejtős havon, szerencsénkre a zsákjával oldalt érkezett a köveknek, így nagyobb baj nem történt. Közben az eső elkezdett szemerkélni, és mi legelésző birkacsordák között bandukoltunk lefelé. Fél hétre leértünk a hegy lábához, melynek mentén folyó patak partján megpihentünk, lemostuk arcunkról az út porát. 1900-kor értünk vissza a szombat reggeli indulási pontunkra, a Venedigerhaus-hoz. Itt vettem emlékül egy jelvényt, és pótoltam időközben elfogyott vízkészletemet. Szombat reggel egyébként 3 és fél liter vízzel indultam innét. Fent a felső házban egyébként két Euro-ért vásárolható egy liter víz. A parkolóba nyolc körül visszaérkezve étkeztünk, majd a bepakolás után kilenc óra magasságában elindultunk hazafelé. Sajnos nem tudtuk tartani a hat órás időtartamot, mivel Graz után a hajnali órákban tömegbaleset miatt órákig állt a forgalom az autópályán. Végül is 415-kor tettek ki társaim a ház előtt, így elég álmosan zuhantam ágyba.

Szóval nézegetem magam a tükörben, és emlékezem. Ausztria harmadik legmagasabb pontjára, a Grossvenedigerre, ahol kis csapatunk ismét sikeresen helyt állt. Végül mindenki feljutott a csúcsra, az optimálisnak nem mondható időjárás ellenére. Jól vizsgázott új hágóvasam is, amely először volt a lábamon a tavaly nyári megvétele óta. Ez volt harmadik gleccser-túrám, most időztünk legtovább a hóban meneteléssel. Igazi téli kaland volt a nyárban!


Boncz István Tamás
(Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.)

 

 

 

2020  Göcsej Sport