Baja – Zalaegerszeg kerékpártúra, 2022.

Az évek során egyesületünk – több etapban – végig tekert a Duna mellett, a forrásától egészen Bajáig.  Ebből jött az ötlet, hogy Bajától indulva kerekezzünk dél felé, a Dráva völgyébe, és onnan haza.

A szervezés:

Mi kell egy kerékpártúra megszervezéséhez?
Csupán négy dolog:
1. résztvevők,
2. útvonalterv,
3. szállások,
4. utazás megszervezése.

Az e-mailban elküldött felhívásra szép számmal jelentkeztek az érdeklődők.
Tapasztalatból tudjuk, hogy a jelentkezők kis része a létszám véglegesítéséig, pontosabban a költségek befizetéséig lemorzsolódik.
Így maradtunk 17-en.
Simonffy Ferivel közösen terveztük meg az útvonalat, valamint az utazást, a napi távokat, míg Geráth Rózsika a szállások foglalásával töltötte szabad idejenek egy részét.
Legnagyobb kihívás a kerékpárok eljuttatása volt Bajáig.
Naivan azt gondoltam, hogy a MÁV ezt remekül megoldja nekünk, hiszen a reklámokban arra biztatnak, hogy utazzunk vasúton kerékpárjainkkal.
Így aztán felhívtam az illetékeseket (a Szombathelyi MÁV Igazgatóságot), hogy segítsenek 17 főt kerékpárokkal eljuttatni Zalaegerszegről Bajára.
A telefon végén lévő kedves hölgy megígérte, hogy utánanéz, majd telefonon és e-mailban is tájékoztatni fog. Pár nap múlva csörgött a telefon, és sajnálattal közölte, hogy a MÁV nem tud ennyi kerékpárt elszállítani, nem csak az adott napon, de máskor sem.
Mivel engem nem olyan fából faragtak, hogy az első elutasításra meghátráljak, felhívtam egy „emelettel” feljebb lévő munkatársát, és újra előadtam a kérésemet.
Ő is nagyon udvarias volt, elmondta, hogy a májustól szeptemberig tartó szezonban az országban fellelhető kerékpárszállító kocsikat mind a Budapest – Balaton, illetve a Balaton környékére vezényelik központilag. Igaz, hogy Marcaliból tudna egy olyan vagont szerezni, amibe beférne a 17 kerékpár, de ezt a kocsit a fehérvári átszállásnál nem tudják rácsatolni a Bajára közlekedő vonatra (műszakilag nem lehetséges, gondolom más típusúak a szerelvények).
Így aztán több hét küzdelem után feladtam a MÁV-val történő küzdelmemet, más lehetőségek után kellett néznem.
Simonffy Feri körülnézett az autókölcsönzőknél, hogy hol lehet olyan furgont bérelni, amibe 17 kerékpár befér.
Talált is egy megfelelőt, ami méretben és árban is megfelelt, így a kerékpárszállítást kipipálhattuk.
Eközben Rózsika az összeállított etapok szerint lefoglalta a szállásokat, de ez sem volt egyszerű, mivel 17 fő egy helyen történő elszállásolása szinte megoldhatatlan volt, így aztán hol kettő, hol három helyen szétosztva aludt a csoport.
A közel két hónapos szervezés ellenére, még az utolsó pillanatokban is kellett módosítani, hol az útvonalon, hol a szállásokon.
Mindezen problémák ellenére 2022. május 27-én, 18 órakor a zalaegerszegi jégpálya parkolójában élére rakva beraktuk a kerékpárokat a furgonba, majd másnap reggel Horváth Dezső sporttársunk vezetésével, Guliver és jómagam, a raktérben lévő kerékpárokkal együtt elindultunk Bajára. A társaság többi tagja vonattal utazott utánunk.

Baján, az állomás melletti parkolóban volt a találkozás, ahol kipakoltuk, majd felmálháztuk a kerékpárokat, és eltekert ki-ki a szállására.
A szerencsésebbek a Vizafogó szállodában kaptak szállást, ahol köztudottan a legjobb bajai halászlét főzik. Nem is nagyon volt olyan közülünk, aki ne azt evett volna.
A szállásunkat már sokan ismertük, hisz a tavalyi Győr – Baja kerékpártúránk végállomása itt volt.

A túra:

Az éjszakai pihenés után bőségesen megreggeliztünk és nyeregbe szálltunk.
Az idő nem volt kegyes hozzánk, ahogy a neten előre már tájékozódtunk róla, esős időt mutatott szinte egész napra. Nem volt mit tennünk, valahogy el kellett jutnunk következő szálláshelyünkre, ami a híres borvidéken, Villányban volt.
A vízhatlan ruházat ilyenkor aranyat ér! Esőcipőt, vízhatlan nadrágot, pelerint vettem magamra, így aztán a kezemen és az arcomon kívül száraz maradtam.
Nem úgy Pápai Jani barátunk, aki farmernadrágban tekert, ami köztudottan jól szívja a vizet.
Harmadnapra be is lázasodott szegény, de a vöröskeresztes pálinkák, valamint a lázcsillapítók hatására hamar elmúlt a meghűlése.
Szerencsénkre az eső a délelőtt folyamán elállt, így aztán kényelmesebben haladtunk Mohács felé. Bélával hosszas rögeszmecserét folytattunk elöl haladva, így aztán nem vettük észre a mohácsi elágazást, de a többiek sem…
Így aztán – kis túlzással – a Szerb határőrök fordítottak vissza bennünket, de a plusz kilométerek ellenére is időben elértük a kompot, mely átvitt bennünket Mohácsra.
Ott aztán a Korona étteremben – ahol svédasztalos, korlátlan fogyasztásban volt részünk – jól megebédeltünk. Nehezen is szálltunk nyeregbe, de folytatni kellett a tekerést, mert Villányban már vártak bennünket a Szende pincészetben, egy vacsorával egybekötött jóféle borkóstolóra.
Aki erre jár, ki ne hagyja ezt a remek helyet, ahol kiváló borokat lehet kóstolni. A házigazda a pincébe is leinvitált bennünket, ahol bortrezorok sokaságával találkozhattunk.
Magánszemélyek és cégek helyezhetnek el itt minőségi, palackozott borokat későbbi időkre.

A Villányban töltött éjszaka után reggel, szemerkélő esőben indultunk útnak Siklós felé.
A vár jellegzetes bejáratánál megálltunk, megemlékeztünk a Tenkes kapitányáról, hisz gyermekkorunk sorozatának több epizódját itt forgatták.
Az alattomosan szemerkélő eső kitartóan áztatta csapatunkat, így aztán Harkányban, egy kellemes kocsmában Unikummal kúráltuk magunkat.
Következő megállónk Kémes volt. 
Az Ormánsági Halászcsárdában előre foglaltunk asztalokat, hogy elköltsük ebédünket.
Ilyen vendégszeretetben, kiszolgálásban, és finom ételekben rég nem volt részünk.
Aki Kémesben jár, ki ne hagyja ezt a családias vendéglőt.
Mai napi szállásunk Majlátpusztán lett volna…
Bár mi eltekertünk Kémesről Majlátpusztára, de ott szállás biza nem volt.
Mint kiderült, vissza kellett mennünk Kémesre, és onnét Szaporcára.
Hát mit mondjak… nem erre számítottunk, de hát mit volt mit tenni, szépen visszatekertünk Kémesre, onnét pedig Szaporcára. A nemrég épült látogatóközpontban volt a szállásunk, ami a falutól párszáz méterre található.

Az éjszakai pihenő után, másnap friss erővel indultunk neki az aznapi távnak.
Reggel a közeli  helyi kocsmában remek kávét ittunk, „betéttel”, majd vidáman kerekeztünk Vajszlóig, ahol rövid pihenőt tartottunk. Drávasztárán értük el a Dráva vonalát, ahol a Seoska vendéglőben egy üdítőre megálltunk.
Barcsi szállásunk előtt kettévált csapatunk, mi az online térképet, és a helybeliek iránymutatását követve közvetlen a Dráva melletti kerékpárutat választottuk. Nem kellett volna… Az általunk utólagosan „kerékpáros kalandparknak” nevezett nyomvonal örökre beleégett a tudatunkba. Az informátorunk szerint: bár földúton halad a nyomvonal, de jól járható. Bizonyára így van száraz időben, de hát három napig ömlött az eső!!!
Mondjuk erre utólag jöttünk rá. Az út eleje valóban jól járható volt, de aztán ahogy egyre jobban beljebb tekertünk, úgy vált szép lassan járhatatlanná. A sár nyakig ért, a kerékpárokat csak tolni lehetett, kikerülgetve a kisebb tavakat képező medreket. 3 kilométeren át toltuk a bringákat. Inkább nem írom le sporttársaim száját elhagyó szavakat, igaz én sem zsoltárokat énekeltem útközben. De ezt is túléltük! Barcs határában már vidáman ittuk a nagyfröccsöket a Dráva-parti kocsmában, majd a szálláson kipihentük a nap fáradalmait.  

Reggel felpakolva indultunk át a magyar-horvát határon Turanovoc felé. A közúti hídon és a határátkelőn átjutva innentől fogva a Dráva jobb partján tekertünk, folyásiránnyal szemben.
A folyó melletti településeken szárba szökkent kukoricatáblák mellett haladtunk, jó minőségű kerékpárúton. Szorgalmas népek lakhatnak erre, látszott, hogy mezőgazdaságból élnek itt az emberek. Rövid pihenőket tartottunk, pótolva a folyadékveszteségeket, mivel egyre melegebb lett. Úti célunk Ferdinandovac volt, de útba esett Skela Kriznica, ahol köteles komp hozta-vitte a kocsikat egyik partról a másikra. Volt mellette egy lezárt kerékpáros-gyalogos drótköteleken kifeszített híd is a Dráva felett, amire a tábla szerint nem lehetett felmenni, mivel a műszaki állapota elég lerobbant volt. A kerékpárokat a hídfőnél hagyva azért mi átsétáltunk a túlpartra körülnézni. Nem értem, hogy lehet ilyen elhanyagolt állapotban egy ilyen híd, hisz látványosságnak sem utolsó. Ferdinandovacba érve házigazdánk nagy szeretettel fogadott, leányával együtt, aki hál’ Istennek jól beszélt angolul, különben nem értettük volna meg egymást.
A vacsora itt sem hagyott kívánnivalót maga után. Időközben rájöttem, hogy egy ilyen kerékpártúrán mindent lehet, csak fogyni nem. Sőt!
A csoport egyik fele itt, másik fele pár km-rel távolabb lett elszállásolva.
A vacsora után mi - az itt maradtak – kiültünk borozni az udvarra, élvezve a naplementét, és próbáltuk megemészteni a kulináris élvezetek által nyújtottakat.
Egyszer csak megcsörrent a telefonom, egy kép érkezett.
A túratásaink másik része küldött fényképet, amin egy jakuzziban ülve, borospoharakkal a kezükben múlatták az időt.
Élni tudni kell… J

Reggel ragyogó napsütésre és bőséges reggelire ébredtünk.
Horvátországot a góliai határátkelőn hagytuk el, majd Berzencénél ért bennünket a déli harangszó. A nagyközség egyik éttermébe betérve költöttük el ebédünket, majd Csurgó irányában folytattuk utunkat.
A csoport egyik része elfoglalta a csurgói szállást az Azúr apartmanban, ahol a vacsorát is terveztük. Nekünk négyen, fiúknak, a vacsora után még el kellett tekernünk Porrogszentkirályra, a régi iskolából kialakított szálláshelyünkre.
Csurgón azért megnéztük a Csokonai Református Gimnáziumot és annak arborétum kertjét.

Reggel 9 órakor találkoztunk a Csurgón elszállásolt társainkkal, és folytattuk utunkat Becsehely felé. Első megállónk a gyékényesi bányatavaknál volt, ahol rövid pihenőt tartva gyönyörködtünk a kéklővízű tavak köré épült nyaralók látványában.
A délutáni órákban nagy melegben érkeztünk meg Becsehelyre. Ragyogó szálláshelyünket elfoglalva, megtisztálkodva, felüdülve vártuk a kisbuszokat, amik elvisznek bennünket a pincékhez, ahol borkostóló várt bennünket.
A Becsehely felett magasodó Kis-hegyen lévő kilátóból szemkápráztató panoráma, végtelenbe nyúló szőlősorok, szőlőhegyi pincék látványában volt részünk. Innét tiszta időben átlátni Horvátországba, Szlovéniába, Nagykanizsára is.
A kilátótól elsétáltunk a nem messze lévő Németh borászatba, ahol a tulajdonostól szakértői szőlőtermesztésről, borászatról kaptunk tájékoztatót, miközben sorra kóstoltuk remek borait.
A közel egy órás program után kisbuszokkal jutottunk át a másik hegyhátra, a Gerencsér pincébe, ahol a vacsora vadpörkölt volt dödöllével, isteni házi savanyú káposztával, finomabbnál finomabb borokkal.

Az éjszaka nehezen telt, a bőséges vacsora megzavarta néhányunk nyugodtnak várt álmát.
Mivel utolsó napunkon már „csak” Zalaegerszegig kellett elvergődni, így többen elhagyva a csoportot, egyénileg indultak az utolsó távra. Rita és Szabi Becsehelyről Szombathelyig kerekezett, így ők indultak legelsőként, majd követtem én is őket, hisz a mondás szerint két legborzasztóbb dolog van a világon: egyik a honvágy, másik a szomjúság. Szomjas nem voltam, de már vágytam az otthonra, az édes otthonra.   

A kerékpártúráról készült videót az alábbi linkre kattintva találod:

https://youtu.be/XobbetpA9zg

A tapasztalatokat átélte és rögzítette:

Süle Gábor