Amerre a sasok szállnak

avagy
tanulmányutak a szabad gravitáció országaiban.

(Nagyításhoz kattints a képre!)

2017. június 29. Spanyolország, Sierra Nevada - Mulhacén

Útvonal: Tanto de Manolico 3000 m - Pico del Veleta 3367 m – Refugio Vivac de la Cariguela 3190 m – Refugio Vivac de la Caldera 3060 m - Pico de Mulhacén 3482 m – majd a Veleta kihagyásával vissza Tanto de Manolicoba
Szintemelkedés szintvesztésekkel: 900 m.
Menetidő: 6 óra fel és 3 óra le.
Résztvevők: Dr. Rupa Melinda, Takács Miklós (a továbbiakban Mama és Papa)

Dél-Spanyolországban, Andalúziában, a Sierra Nevada hegyláncon található az Ibériai-félsziget legmagasabb pontja a 3482 méter magas Mulhacén csúcs. Megközelítéséhez személyautóval a 2500 méter magasra épült Albergue Universitaro vendégházig szabad csak felmenni. Onnan pedig csak előzetesen telefonon foglalt hegyi taxival lehet tovább utazni a 3000 méter magasan elhelyezkedő Tanto de Manolico taxi végállomásig. Innen indul a gyalogút. A Sierra Nevada hegyeiben turistaösvények vannak ugyan, de túrajelek sehol sem találhatók. A hatalmas kiterjedésű kopár hegyvidéken számtalan útelágazás késztet megtorpanásra, és jó az a kereszteződés, ahol egyáltalán valamiféle szöveges jelzőtábla látható. Egy helyen el is keveredünk, és szándékaink ellenére feltévedünk a Veleta csúcsra (3367 m). Ezt egyébként nem bánjuk, de a plusz kaland egy óra többlet időt jelent.

Mama a Mulhacén csúcsán. Igyekeznünk kell, hogy még elérjük a hegyi taxi háromezer méterről visszainduló utolsó járatát, különben gyalogolhatunk még plusz ötszáz métert  lefelé a bérelt autónkig.

Július 8-9-10. Németország, Watzmann

Útvonal: Ramsau bei Berchtesgaden 670 m – Watzmannhaus 1930 m – Hocheck 2651 m – Watzmann-Mittelspitze 2713 m – majd vissza Ramsau bei Berchtesgadenbe 670 m.
Szintemelkedés: 1. nap 1300 m, 2. nap 1100 m.
Menetidő: 1. nap 4,5 óra fel, 2. nap 5 óra fel, 3 óra le, 3. nap 3 óra le.
Résztvevők: Beck Antal, Kollár Szilárd, Lakatos István, Pápai János, Orbán Andrea, Tóth Krisztina, Mama és Papa.

A Göcsej SE kalandorai a Watzmann hegyvonulatának előterében. Az eső egész idáig esett, de a tisztuló égben reménykedve az egykori MSZMP KB titkárának, Nyers Rezsőnek halhatatlan szavai jutnak eszembe: „Minél távolabb tekintek a jövőbe, annál optimistább vagyok”.

A Watzmann út egy jellemző szakasza. Kitett gerinc, A-B nehézségű klettersteig, jó időben nagy forgalom.

A hullámvasúton időnként elfogynak a vasak. Ilyenkor mászni kell, és néha kialakul torlódás is.

Mama egy szellős párkányon pózol egy hófolt előtt. A háttérben alatta kétezer méter mélységben a Königsee, ahol a hegyi túra után hajókirándulást is tervezünk.

A Watzmannhausból (1930 m) 3,5 óra alatt érünk fel a Hoheckre (2651 m), és onnan 1,5 óra alatt a Mittelspitze (2713 m) csúcsára. A csapat minden tagja nem ért még ide, de igyekeznünk kell, mert délutánra rossz időt jósolt a meteorológia. A kép közepének jobb szélén látható a háttérben a Südspitze (2712 m), aminek eléréséhez nekünk ide még 3-4 óra mászási időre lenne szükségünk, de nem így terveztük. Aki végig akar menni a Watzmannn gerincen, annak a Südpitzétől még további 4-5 órát igénylő ereszkedésre kell számítania, hogy átérjen a Wimbachgrieshüttébe (1327 m). Ráadásul, a Südpitze déli, ereszkedő szakasza egyirányú utcának van nyilvánítva, így, azon nincs visszaút. Akinek ma a gerinc végigjárása a célja, nagyon igyekeznie kell, mert fenyegetően közeledik a rossz idő.

A Mittelspitzétől kényelmes lemászással, de félszemmel állandóan az eget kémlelve, 3 óra alatt érünk le a Watzmann házba. Azonban, minden előrejelzésre rácáfolva, délutánra eltűnik az összes felhő. Nem győzünk a napsütötte tájban gyönyörködni, amikor este hatkor a szó szoros értelmében derült égből villámcsapásként leszakad az ég. Amint a dermesztő eső az orkánerejű széltől hajtva vízszintesen ostromolja a sziklákat, söröskorsóinkba kapaszkodva adunk hálát a gondviselésnek, hogy mindezt a menedékházból nézhetjük végig. Akit ez az idő a gerincen kapott el, annak most nagyon-nagyon nem szeretnék a helyében lenni. Mindenesetre, egy valamirevaló hegymászó (még ha amatőr is), már a csúcson tudja, hogy melyik lesz a következő. Mamával egy húron pendülök. Jövőre újra itt, de végig a nagy gerincen. Ha belerántunk, a Watzmann háztól 10-12 óra alatt átérhetünk Wimbachgries házba, bár igaz, hogy minden cuccunkat cipelnünk kell. Csak egy nap jó idő kell hozzá – de az nagyon!

Augusztus 8. Lengyelország, Magas Tátra – Sas út (Orla Perĉ)

Útvonal: Zakopane-Kuznice 1013 m – Murowaniec menedékház 1500 m – Czrany Staw 1624 m – Zmarzly Staw 1798 m – Zawrat 2158 m – Kis Zerge hegy 2228 m – Zerge csorba 2137 m – Zerge hegy 2291 m – Buczyna őrtorony 2242 m – Zerge csorba 2137 m – majd a Kulczynski szakadékban vezetett menekülő útvonalon vissza Zakopanéba.
Szintemelkedés szintvesztésekkel: 1700 m.
Megtett távolság: 23 km.
Megfordulási idő: 14 óra.
Résztvevők: Mama és Papa

A Lengyel-Tátrában, a Swinica keleti irányú hosz-szú oldalgerincén található legendás Sas út jelenleg a legnehezebb turistaútvonal a Magas-Tátrában. Veszélyességét mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy az elmúlt évek során csaknem száz turista vesztette itt az életét.

A tiszteletet parancsoló, csak néhány embernek helyt adó Zerge-csorbát láncokba kapaszkodva, majd egy híres létrán történő leereszkedés után érjük el. A klettersteig - szettel nem tudunk mit kezdeni. Itt nincsenek drótkötelek, csak láncok és létrák. Beülőt rajtunk kívül senkin sem látni, de sajnos sisakot is csak elvétve.

Az út nehézségét a gerinc számos szakadékának leküzdése jelenti. A félreértések elkerülés végett, ez a fotó nincs elforgatva. Melindának mintegy száz métert kell leereszkednie ahhoz, hogy utána újra felmászhasson ugyanennyit a következő sziklatoronyra (Zerge-hegy).

A jó idő okozta nagy forgalom helyenként hosszú várakozási időt igénylő torlódásokat eredményez. Egy ilyen kellemetlen szűkületből történő kiszabadulás után egy szellős bástyán levegőhöz jutunk.

Ereszkedés – felmászás, ereszkedés – felmászás, ilyen a Sas út. A súlyos láncok a kezünket időnként odaverik a sziklákhoz. A mozgás itt más technikát igényel, mint a drótköteles via-ferraták.

A véget nem érő hullámvasút kezd nagyon fárasztó lenni, pedig a Sas gerincnek még messze nincs vége. A folyamatos igénybevétel szemernyi lazítást sem enged a koncentrációban. Mivel biztosítás nélkül közlekedünk, egy pillanatnyi figyelmetlenség is súlyos következményekkel járhat. A Buczyna őrtornyot elhagyva, Zawrattól számítva, a Sas útból történő második menekülési lehetőséghez, a Kulczynski szakadékban levezetett úthoz érkezünk.

Még a Sas gerinc felénél sem járunk, de Zakopánéból indulva már közel nyolc órája úton vagyunk. Ha most azonnal megkezdjük a leereszkedést, jó esetben akkor is csak legalább hat óra múlva érhetünk le a kocsihoz. A döntés megszületik. Ma már nem mászunk meg több tornyot, irány a völgy. Azonban a Kulczynski szakadék nem bővelkedik vasakban. Többnyire szabad mászásban közlekedünk az I-II nehézségű, gyakran törékeny, morzsalékos sziklákon lefele, egy helyen két hegymászó apáca útvonalát keresztezve. Mászás közben egy közelben történő helikopteres mentésnek is szemtanúi vagyunk, de itt még nem tudjuk, hogy nem ez lesz az utolsó ma. Az Sas út egy nap alatt történő végigmászása igazán komoly kihívást jelent az arra vállalkozóknak, de vannak, akik képesek rá. A kiváló fizikai erőnlét és az önbizalom kevés, nagyon gyorsnak is kell lenni ehhez. Jó idő esetén ugyanis a tömeg okozta forgalmi torlódásoktól képtelenség megfelelően haladni, ha pedig rossz az idő, akkor eszébe ne jusson senkinek idejönni. Visszafelé, a Murowaniec menedékházat már magunk mögött hagyva, sötétben bandukolunk csendesen tovább Zakopane irányába. Mamával fél szavakból is megértjük egymást. Jövőre innen folytatjuk, ahol abbahagytuk, de a Sas utat – ha két részletben is – végigjárjuk!

Augusztus 13-14-15. Svájc, Wallisi Alpok – Bishorn

Útvonal: Gruben 1820 m – Turtmannhütte SAC 2519 m – Brunegggletscher – Turtmanngletscher – Cab. de Tracuit SAC 3256 m – Bishorn 4153 m – majd ugyanarra vissza.
Szintemelkedés szintvesztésekkel: 1. nap 700 m, 2. nap 900 m, 3. nap 931 m.
Menetidő: 1. nap 2,5 óra fel, 2. nap 8 óra fel, 3. nap 4,5 óra fel és 2,5 óra le, 4. nap 6+1,5 óra le.
Résztvevők: Mama és Papa.

Mama a Turtmann ház kőemberei között, a Turtmann gleccser bűvöletében. Szemben, a jég horizontja mögött található valahol a Tracuit menedékház. Oda igyekszünk, de nem látszik az út. A Turtmann menedékház vezetője a ház előteréből mutogatva magyarázza el, hogy hogyan tudunk a sziklán átmászni közvetlenül a Turtmann gleccserhez a fotó bal oldaláról lemaradt, inkább téli útvonalnak tartott és hosszú Brunegg gleccser kihagyásával.

Nem kis meglepetésünkre a házból hajnalban rajtunk kívül senki sem indul a Tracuit házba. Innen inkább a Brunegghornt (3833 m) és a környező csúcsokat másszák. A házvezető által magyarázott nagy kék jelzést meglátjuk ugyan a túloldalon, a szikla falán, de nem találjuk az átjárót a gleccser felszínén zuhogó patak, és a peremhasadékok miatt. Így, marad a Brunegg útvonal, amely nagy kerülővel és lélekromboló szintvesztéssel jár. A Tracuit gleccser egy ijesztő, szürreális hóhíddal mutatkozik be, amelyen láthatók ugyan lábnyomok, de az átjárás itt számunkra vállalhatatlan. Az olvadástól hártyavékonyságúra fogyott karcsú jég kupolaszerű felülete alatt brutális szakadék tátong. Keresünk egy másik átjárót, de a jég mindenhol furcsán kong alattunk, és vízfolyások hallatszanak a lábunk alatt valahonnan a mélyből.

Az előttünk járók nyomait követjük, melyek a keresztbe-kasul repedezett hasadék-labirintus peremén tekeregnek, de előfordulnak zsákutcák, vagy útelágazások is. Van, ahol egyszerűen eltűnik a nyom. Ilyenkor vagy visszafordulunk egy szakaszon, vagy átugrunk a túlsó partra. Az improvizálás elkerülhetetlen. A népszerű magashegyi túrák általában két csoportra oszthatók. Vagy jó idő van, de akkor idegesítően nagy a forgalom, vagy nincs senki a terepen, de akkor idegesítően rossz az idő. Ez a túra egy általam eddig ritkán tapasztalt harmadik csoportba sorolható. Jó az idő, de rajtunk kívül idegesítően nincs itt senki.

Hiába jók a látási viszonyok, egy-egy átugrás előtt rögtönzött kockázatelemzést kell végeznünk. Bár északi fekvésű a gleccser, de nulla fok feletti a hőmérséklet, az olvadó hó rossz minőségű, beszakad a hasadékok szélein, bizonytalanná teszi a hóhidakat és eltömíti a hágóvasakat

Kitátott szájával a fekete mélységbe húzza Mama tekintetét az egyik hasadék. Ugornia kell, behúzom a kötelet. Nem tudom, mi jár a fejében, remélem nem az, ami az enyémben. Ketten vagyunk csak a gleccseren, térerő nincs, helikopter katakolást sem hallani. Csak magunkra számíthatunk. Ilyen helyeken gyakran megfordul a fejemben egy hasadékba esés lehetősége, és az, hogy a társ-, ill. önmentést ki tudnám-e vitelezni.(Vezetés közben is sokszor elképzelem, hogy mit csinálnék, ha hirtelen a sávomban szembe jönne velem egy autó.) Mama megőrül ettől. Azt mondja, az is nagy baj, hogy ennyire szeretem ijesztgetni magamat, de, hogy másokat is, az már tragédia.

A svájci Alpokban gyakran előfordul, hogy egyik menedékháztól nehezebb átvergődni a másikig, mint feljutni a csúcsra. Ez a túránk csak erősíti ezt a tapasztalatot. Az ismeretlen aknamezőkön óvatoskodva, nyolc óra kemény munkánkba kerül, amíg a Turtmann házból felküzdjük megunkat a Tracuit házba.

Négyes kötélparti a felső régióban, a Bishorn felé vezető út derekán. A Tracuit ház felett már nagy a forgalom. A tömeg a legnépszerűbb úton, a hegy nyugati völgyéből, Zinalból indulva igyekszik a Tracuit ház érintésével feljutni a csúcsra.

Karnyújtásnyira a kettős csúcsú Bishorn főcsúcsa (a nyomoktól balra van egy kissé alacsonyabb mellékcsúcsa is). Ez egy könnyű négyezres (F), legalábbis ez a normál útja az (már amennyire könnyű lehet egy könnyű négyezres). Mama a kötél végéről előrekiabál. Ötven! Ez azt jelenti, hogy amíg nem változtatunk a számon, addig ötven lépésenként állunk meg harapni néhányat a ritka levegőből. Meredekebb vidékeken ez a szám lecsökkent már jóval kevesebbre is, de ahogy korban távolodunk a hatvantól, előbb-utóbb nulla is lesz belőle. Így megy nekünk az előrejutás 4000 m felett.

A Bishorn tetején (4153 m). Karnyújtásnyira a háttérben az Alpok egyik legszebb hegye, a Weisshorn (4506 m) látható. A lenyűgöző tarajos gerinc mögöttem a Weisshornjoch. Nem normál út, végigmászása az Alpok legnehezebb gerinctúráinak egyike (D-, IV-). A lenyűgöző gerinc közepén felszökő sziklatorony a tekintélyt parancsoló Grand Gendarme (4331 m), amely szigorú próbatételt követelve garantálja, hogy ide csak a legfelkészültebbek merészkedjenek. A Weisshorn takarásában, déli irányban több híresség közül többek között a Zinalrothorn (4221 m), Ober-Gabelhorn (4063 m), mögötte pedig a Matterhorn (4476 m) található.

A csúcsról visszafelé egy alternatív, lélegzetelállító útvonalon közelítünk a Tracuit ház felé. A tárulkozó hasadékok szemérmetlenül mutogatják hátborzongató titkaikat, de az igazi veszélyt a szemérmesek jelentik. Tiszteljük nemes tulajdonságaikat, hisz ők többek, mint aminek látszanak. A két kibékíthetetlen ellenség, a kíváncsiság és a félelem fej-fej melletti küzdelméből az utóbbi kerül ki győztesen, így nem térünk le a kijelölt útról.

A másnap hajnali visszaindulásunkra elromlik az idő. Felmerül a lehetőség, hogy a sokkal veszélytelenebb nyugati sziklás ösvényen másszunk le Zinalba, de az egy ellenkező irányú völgyben van, mint Brunegg, ahol az autónkat hagytuk. A Tracuit ház vezetője javulónak jósolja a kilátásokat, így nekivágunk az eredetileg tervezett útnak. Azonban, a csúcsmászásunk napjának melege meztelenre olvasztotta, majd az éjszaka fagyott tengerré dermesztette a Turtmann gleccsert. Minden nyom eltűnt, így az ereszkedés sokkal érdekesebb, mint a felmászás volt, pedig akkor sem unatkoztunk. Emlékezetből próbáljuk az ajánlott útvonal ívét követni, és onnan tudjuk, hogy a labirintusban rosszfelé járunk, ha valahol nem tudunk átugrani a hasadék túlsó partjára. Ilyenkor hátra arc, és a sűrűn tátongó repedések közötti peremeken az ellenkező irányban próbálkozunk tovább. Óriási szerencsénkre jók a látási viszonyok. Hat óra alatt jutunk át a Turtmann házba, és a házigazda gratulációja mellett egy-egy doboz sör legurításával előlegezzük meg, hogy már le fogunk érni az autóhoz is. Úgy legyen!

Augusztus 17-18. Németország, Zugspitze.

Útvonal: Obermoos Zugspitzbahn 1228 m – Wiener-Neustadter-Hütte 2213 m – Zugspitze 2962 m – és lifttel vissza a parkolóba.
Szintemelkedés: 1. nap 980 m, 2. nap 750 m.
Menetidő: 1. nap 3 óra fel, 2. nap 2,5 óra fel majd lifttel le.
Résztvevők: Mama és Papa.

Svájcból egy kis vargabetűvel hazafelé Mamával felugrunk még Németország tetejére, a Zugspitzére is. A több különböző nehézségű és hosszúságú mászó- és vasalt útja közül mi egy könnyebbet választunk, amely majdnem egészen a Németországban lévő csúcsig osztrák területen halad. 1228 m-ről indulva a szintén osztrák Wiener Neustadter Hüttéig (2209 m) nem kell megfogni a sziklát, e fölött a Zugspitze csúcsáig (2962 m) A-B klettersteig, könnyű, de kitett szabad mászásokkal megspékelve.

Egy odúsoron történő keresztülmászás teszi különösen vonzóvá ezt az utat.

Kitekintés az egyik sziklaüregből. Kb. félúton járhatunk.

Bár az út technikailag könnyű, de 750 m szint kimászása után jól fog esni egy sör a csúcson. Azonban néhány turbós versenyző a menedékház kihagyásával, egyben küzdi le a több mint 1700 m szintkülönbséget.

Közeledve a csúcs alatti főgerinchez, a háttérben még mindig látható tündéri szálláshelyünk, az 1884-ben épült, és az akkori idők hangulatát hűen őrző Wiener-Neustadter-Hütte (2213 m). Egészen a főgerincig Ausztria felségterületén mászunk, aztán a gerincre kiérve, emlékeztetőül egy kopott fémtábla mutatja, hogy hol lépünk át Németországba, ahol a csúcs is van.

A Zugspitze tetején (2962 m), viszonylag kis helyen óriási banzáj, havaj-dizsi, literes korsókkal bíró sörpavilonok, kolbászsütők, trafik, valamint posta is található, és nem mellesleg, az 1897-ben épült Münchner Haus. Mindezek mellett és ellenére a csúcson állandó építkezés folyik. Az irtózatos vasszerkezeteket magyarok építik. Érdeklődésünkre elmondják, hogy ezt a munkát a németek és az osztrákok nem vállalják (annyi pénzért, mint a magyarok – megj. tőlem). A hatalmas tömeg ide persze drótkötélpályákon érkezik, aranyáron, és nekik a németek mesterségesen kialakítottak egy általuk is megmászható kis sziklacsúcsot, a csúcsok csúcsát, melyet egy magasba feszített aranyszínű gömbön nyugvó ragyogó kereszt fémjelez. A fotó innen készült. Ide a legbátrabbak úgy tudnak a sziklába vájt vaslépcsőkön feljutni, hogy előtte le kell nekik menni egy emeletnyit egy csigalépcsőn. Hatalmas a torlódás, és a főcsúcson elég szűkös a hely, de kell ez az izgalom. Képzeljük el Németországot, ezt a hatalmas és erős nemzetet, amelynek a kis osztrák és svájci testvéreivel ellentétben csak ekkora hegy jutott. Bár mindent elkövetnek a németek, de a csúcs folyamatos építésével sem válnak hegyi nagyhatalommá.

 2017. nyara

Papa