Korzika kajakkal 2015.

Idén ismételten valami aktív pihenésre vágytunk, így Gizke már a tél folyamán elkezdett szervezkedni ebben az ügyben. Több variáció felmerült, most úgy döntöttünk, hogy kipróbáljuk a Baraka Utazási  Iroda ajánlatát, tengeri kajakkal Korzikán.
Az utazást június közepére tűzték ki, így csütörtök este felmentünk Budapestre, mivel az indulás hajnali 4.00-re volt tervezve. Hoztuk a szokásos formánkat, így az elsők között értünk oda,  a hajókat kicsit később hozták egy külön utánfutón. Mikor megérkeztek túravezetőink is - Norbi és Zoli – elfoglalhattuk helyeinket, majd rövid névsorolvasás után már indultunk is.
Sok megállót nem terveztünk, így az italfogyasztásunkat mérsékelni volt célszerű.

 Az utazás viszonylag eseménytelenül telt, Magyarország- Szlovénia-Olaszország autópályáin robogtunk végig Savonáig. Kora este érkeztünk meg, rövid várakozás után buszunk felhajthatott a kompra, mi pedig gyalogosan fedeztük fel. A komp elég méretes jószág, vagy 9 fedélzettel, ebből 3-on csak járművek voltak. Kabint nem rendeltünk, mivel itt az a szokás, hogy mindenki ott vackolja be magát, ahol tudja, mi egy bárban találtunk ideális helyet.

Az éjszakát a nyílt vízen töltöttük, ezt ki jobban, ki kevésbé  tűrte.
Hajnali 4 órakor felébredtem, hogy nem ring a komp. A fedélzeten láttam, hogy a sziget közelében állunk, és reggel 6 óráig nem is mozdultunk, amikor végre behajózhattunk Bastia kikötőjébe. Ismételten rövid várakozás következett,  mire a busz ki tudott jönni a hajóból, majd egyből a sziget közepe felé vettük az irányt. Első célpontunk Corte városka volt. Itt a város és vár nézése szerepelt a programban, de utóbbit csak kívülről szemlélhettük meg, mivel a múzeum még nem nyitott ki. Maga a város kárpótolt minket, ódon házaival, hangulatos kis utcáival és kocsmáival.
Természetesen azonnal igyekeztünk beilleszkedni, és kiültünk az utcára sörözni.

Eljött a tovább indulás ideje, következő célunk még mindig nem a tenger, hanem az Angol vízesés nevezetű természeti attrakció. Itt egy rövid túra várt minket a hegyek között.

A vízesés egyébként kedvelt túrahely, elég sokféle nemzetiséggel találkoztunk jövet-menet.
A vízesésnél több szinten és elég hosszan jut le a víz a völgybe, közben kisebb tavakat, fél barlangokat alakítva ki. Sajnos sokáig nem gyönyörködhettünk benne, mert egy nagy zápor visszazavart minket a buszhoz. Igazi zápor volt, szinte percek alatt eredt meg, és amilyen gyorsan jött, úgy is ment.

Az eső miatt maradt szabadidőnk, ezért a szállásunk elfoglalása előtt még egy kis strandolásra is jutott időnk. Mikor mindenki kipancsolta magát, elindultunk Cargése-be, ahol elfoglaltuk apartmanjainkat, és délután már szabadprogram keretében ismerkedhettünk a kis városkával. Este összegyűltünk egy kis játékokkal és borozgatással színesített ismerkedési estre, aminek házigazdánk 10-órakor vetett véget, felszólítva a kis csapatot, hogy most már ne zajongjunk. Nem tudom, mit szólnának drága korzikai barátaink a Balaton parton, ahol nem csak beszélgetnek este tíz után. Utazásunknak ez volt a második napja, most már nagyon vártuk, hogy végre a kajakok is lekerüljenek az utánfutóról.
Harmadik nap végre elérkezett az ideje, hogy vízre tegyük a kajakokat. A Chiuni-öbölbe szállítottak minket, és a homokos parton rövid eligazítást tartottak a kajakozásról és a túrák menetéről.

Felszerelés kiosztása és kajakok kiválasztása után (egyébként tök egyforma volt mind, és vadiúj) végre vízre szállhattunk.
A tenger gyönyörű, és valószerűtlenül kékes zöld volt, tisztára mint a természetfilmekben. A tenger minimálisan hullámzott, de a csapat fele még nem ült kajakban, így lassan haladtunk a bemelegítő evezésünkön. A kajakok egyébként nagyon stabilak és jól irányíthatóak voltak. Az első pihenőt Cargése kikötőjénél tartottuk. Túravezetőink elégedettek lehettek, mivel senki nem borult.

Miután mindenki kipihente magát, ismét vízre szálltunk, és a pár km-re lévő öbölbe eveztünk. Itt terveztük a kiszállást. A part homokos volt, de sziklák választottak el két strandrészt. Voltak hullámok az elsőnek kijelölt partszakaszon, páran itt kikötöttek, de aztán túravezetőink felülírták, és az öböl eldugottabb részén szállt ki a csapat nagyobbik része. Egy rövid strandolás után felpakoltuk a hajóinkat, és visszautaztunk szállásunkra.
A negyedik napot a Portói öbölben kezdtük, így reggel ismét buszra szálltunk. Az öböl felé még megcsodálhattuk a vörös sziklákat, és Korzika egyik jellegzetességét, a sziklát, amiben egy szív forma alakult ki.

Innen nem messze van egy kis kávézó, ahol megálltunk, és gyönyörű kilátás mellett elfogyasztottuk kávéinkat, majd folytattuk utunkat. Az öbölbe megérkezve a hajókikötőben raktuk vízre a hajókat, és innen indultunk a túránkra.
A tenger megint nagyon szép türkiz színű volt, mellettünk hatalmas sziklák, és apróbb barlangok sorakoztak. A pihenőt egy elhagyott öbölben tartottuk. Az élelmesebbje tárazott magának sört, így nekünk a szendvics mellé az is jutott.
A terv szerint még tovább haladtunk volna a félsziget csúcsa felé, de a hullámok ismét közbe szóltak, így a túravezetőink visszafelé irányítottak minket. A késő délutánt strandolással ütöttük el, illetve Lacival elkértük a túravezetők egyszemélyes kajakjait, és kicsit kimentünk a hullámokra.

Késő délután indultunk vissza szálláshelyünkre, útközben megcsodálhattuk a vörös sziklákat a lemenő nap fényében.

Ötödik nap Ajaccio városa volt a kiindulási hely. Bár kilométerben csak 50 km a táv, az út mégis másfél órás. Ajaccioba érve egy szép homokos parton szálltunk vízre, és a tengeren kint lévő szigetek közül a legnagyobbat céloztuk meg, amin egy világító torony áll. Odafelé viszonylag eseménytelen utunk volt, bár a környezet egyáltalán nem volt ingerszegény, de ezt írásban-szóban nehéz visszaadni. Szigetre érve már volt 6-7 kajak a parton, de ők jól láthatóan hosszú távú túrára voltak berendezkedve. Kicsit irigykedve néztem őket, mert azért a nomád túra az igazi, mi a kajaktúra kényelmesebb verzióját választottuk.

Itt volt egy kis szabadidőnk, hogy felderítsük a szigetet. Egészen a világítótoronyig felgyalogoltunk. Rengeteg sirály volt, nagyon megszokták az embereket, alig repültek vagy totyogtak odébb. Jó pár fiókát is láttunk a csenevész bokrok között. Megbeszélt időpontra visszatértünk a partra, és visszaindultunk a város felé.
A vissza út már kalandosabbra sikeredett, mert erősödött a szél, és helyenként egész barátságos méretű hullámok jöttek. Főleg két sziget között,  ahol elég trükkös volt, mert a szigetek sziklás partja megtörte az áthaladó hullámok útját, és több irányból is érkeztek. Így eshetett meg, hogy a végén haladó egyik egységnek sikerült egy szép borulást produkálnia.
A hajók felépítése nem tette lehetővé, hogy helyben kiborítsák a vizet, így külön vontatásra került a hajó és legénysége.

Szerencsére Eszti és Gyöngyi nagyon vidáman vették a terven kívüli strandolást. Miután rendeztük sorainkat, visszatértünk kiindulási pontunkra, és kajakjainkat felraktuk az utánfutóra. Ezt követően a parton lévő genovai őrtornyot néztük meg, majd busszal bementünk Ajaccio-ba. Itt ismételten szabadprogramunk volt, aminek keretében megnéztük Napóleon szülőházát, barangoltunk a kis zegzugos utcákon, és egy alkalmas helyen dobtunk egy kis kaját is. Késő estére érkeztünk vissza szállásunkra.

Hatodik nap megpihentünk. Délelőtt és kora délután szabad program volt, így volt lehetőségünk a szállásunk városkáját alaposabban felderíteni. A kora reggelt egy kis futással kezdtem, a többiek addig pihentek. Visszatértem után neki indultunk, hogy egy hangulatos kis kocsmában fogyasszuk el a reggeli kávénkat és sörünket. Innen pazar kilátás nyílt a tengerre, kikötőre, városra. Majd végig jártuk a városka szűk utcáit. Találtunk egy hangulatos éttermet, itt ebédeltünk meg.

Ebéd után még kicsit lejártuk a bőséges ételt, majd visszatértünk a szállásra, hogy ráhangolódjunk az esti programra. Késő délután ismételten buszra szálltunk, de most a kajakok maradtak. A már ismert Portoi öböl felé indultunk, hogy a naplementét egy genovai őrtorony tetejéről láthassuk. A buszról leszállva 7 km túra várt minket. A sziklás terepen mirtusz bokrok és más kisebb-nagyobb cserjék között haladt a vékony ösvény. Az út a hegy lábáig viszonylag kis szintkülönbséggel haladt, utána már erős -néhol még a kézre is szükség volt- emelkedéssel vitt tovább, egészen az őrtorony lábáig. 

Mikor mindenki felért a hegytetőre, bevettük az őrtornyot, és a tetejéről borozgatás közben szemléltük, hogy bukik le a nap a tengerbe. Így a beígért romantikázás is megvalósult. Az utolsó napsugaraknál sietve elindultunk lefelé, hogy a meredek hegyoldalról leérjünk, ekkor fejlámpák is előkerültek, és az utunkat már ezek fényében tettük meg a buszhoz. Ismételten egy mozgalmas nap végén, fáradtan értünk vissza. Tudtuk, hogy holnap korán indulunk, mert a sziget déli csücskére utazunk, és bár a távolság nem nagy, de az út sok időt vesz igénybe.

Hetedik napon 4 órás út várt ránk, hogy Bonifacio-t a tengerről közelítsük meg.  A buszozást már  megszoktuk, a szűk utak, és mellette a  mély szakadékok már nem keltettek félelmet, így mindenki nyugodtan szundikált a hajnali utazás alatt. Túravezetőink egy rövid kávészünetet engedélyeztek az egyik kis út menti kávézóban, majd robogtunk tovább. Végre elértük a kis strandot, ahol vízre szállhattunk. Az indulás már olajozottan ment, és már evezhettünk is a csodák birodalmába. Szebbnél szebb sziklaformációk kísérték utunkat, majd egy egészen különleges szfinx-szerű sziklánál  kötöttünk ki egy rövid pihenőre.

Természetesen, ha már itt voltunk, fel is másztunk a sziklára, ahonnan már látható a város. Miután mindenki kipihente magát, tovább indultunk Bonifacio felé. Útközben még egy-egy kisebb barlangot-üreget megtekintettünk, de töretlenül haladtunk tovább.
 A város úgy nézett ki, mintha bele akarna csúszni a tengerbe. A sziklák alatt szálltunk partra, lépcsősoron jutottunk fel a városba, ahol egy kis szabadprogram keretében néztük meg a várat, egy finom ebéd kíséretében. Sajnos az idő elég rövid volt, és a várnak csak kis részét sikerült megnéznünk, de legalább érdemes lesz visszajönni.

Visszafelé ugyanazon az útvonalon haladtunk, még pár barlangot felfedeztünk. Mielőtt kikötöttünk,  a szemben lévő szigeten rövid strandolásra megálltunk. Itt a szigetek között olyan sekély a víz, hogy gyalog átsétálhattunk a  kikötőhelyre. Utunkat már ismételten a lemenő nap fényében kezdtük meg, késő este értünk az apartmanjainkhoz.

Nyolcadik napon már egy ismert partvidéket közelítettünk meg, csak más oldalról. A végcél a Portoi öböl, de eleveztünk az őrtorony alatt is, amit pár nappal ezelőtt hódítottunk meg gyalogszerrel. Vízre szállásra ismételten egy homokos partszakaszt választottak túravezetőink.

A csapat most már gyakorlottan hajtotta végre a vízre szállást, és indultunk ittlétünk utolsó evezésére. Másnap már sajnos indultunk vissza, gyorsan eltelt ez a pár nap, de most még barlangok, hasadékok és a Capo Rosso várt minket. A tenger már szerencsére kevésbé hullámzott, így volt lehetőségünk mindegyikbe benézni. Alig indultunk el, mikor már az őrtorony feltűnt a hegytetőn. Örömmel mutattuk azon pár embernek, akik kihagyták a gyalogtúrát, hogy merre haladtunk az ösvényeken. 
A sziklákat elérve már egyből egy nagyobb barlang meghódítását kezdhettük el.

Innentől kezdve egyik hasadékból a másikba vándoroltunk, volt kisebb-nagyobb, volt amelyikbe csak tolatva lehetett bemenni vagy kijönni, aztán volt olyan is, amelyiknek két ki-be járata volt, és körbe lehetett menni. A sziklák formája és színe is nagyon változatos volt. Elérkeztünk a fő attrakcióhoz, a Capo Rosso nevezetű helyhez, ami egy akkora sziklakapu, hogy turistahajók mennek át rajta. Mikor odaértünk, akkor is több ilyen hajó ténfergett arra. Elszoktunk ettől, mert a napokban láttunk hajókat, de általában, ahol mi jártunk, ott csend és nyugalom honolt. Rövid fotózás után továbbálltunk, hogy még pár sziklaüreget felderítsünk, majd  kikötöttünk egy csendes öbölben, ahol  nagy gömbölyű kövekkel terített part várt ránk.

Itt elfogyasztottuk a magunkkal hozott szendvicseket, és persze a rutinosabbjának volt sör is, bár most már senki nem csodálkozott rajta, hogy nálunk már megint előkerült a kajakból valahonnan egy dobozos sör. A továbbiakban volt, aki csak lubickolt, búvárkodott, a szikláról ugrált, vagy éppen csak lustán napozott a sziklákon. Túravezetőink jelezték, hogy indulnunk kellene, összekaptuk magunkat és továbbálltunk, hogy újabb hasadékokkal ismerkedjünk meg közelebbről. Mielőtt elértük volna a végcélunkat, kikötöttünk még egyszer egy homokos strandon, egy utolsó fürdőzésre.

Kilencedik nap reggel indultunk, hogy most visszafelé átvágjuk magunkat Korzika hegyi útjain. Egy rövid kávészüneten kívül nem álltunk meg, hogy a kompot elérjük. Sikerült időben odaérnünk, így maradt idő egy kis városnézésre is, hogy körbejárjuk Bastia belvárosát. Végül elérkezett az idő, hogy felszálljunk a kompra, és búcsút intsünk Korzikának, egyelőre.

Késő estére értük el az olasz partokat, és kötött ki a hajónk. A buszunk kijárt a kompból, majd felszálltunk, és elindultunk hazafelé. Természetesen nem érhetett véget így a nyaralás, valami extra még hiányzott a végéről, így hajnali öt órakor arra ébredtünk, hogy a busz valahol az olasz autópályán megállt. Műszaki hiba! Többszöri próbálkozás után sem sikerült életet lehelni a buszba, majd jött a helyi autópálya felügyelet, majd a rendőrség is meg érkezett, és végül a vontató is. Így esett meg, hogy bonuszként alaposan megismerhettük Romans d'Isonzo városkát, és annak plázáját, ami szerencsére vasárnap lévén is nyitva volt. Délután hat óra környékén a cserebusz is megérkezett, így késő estére egy nap csúszással, de hazaértünk.

Korzika nagyon szép, a tenger színei mesébe illőek. Mindenkinek ajánlom, aki szereti a különleges tájakat.

Nagyon jól éreztük magunkat, jó lenne ismételten ellátogatni a szigetre.

Lőrincz Endre