Baljós előjelek az Écrins-hegységben

Előzmények

Papa, Mama és Guliver (alias Guli) erre a nyárra a francia Hautes-Alpok Écrins-hegységében magasodó Barre des Écrins 4.101 m-es óriás (III, PD+) megmászását tűzték ki célul maguknak. Hogy, miért éppen ezt? Hát, mint mondták, jó messze van, erre még nem jártak, és mint különlegesség, ez az Alpok legnyugatabban, és egyben legdélebben található négyezrese. Nem mellesleg, karnyújtásnyira van ide a nekik túl nehéz Pic de la Meije (3.982 m) is, amelynek déli falán, 1885. augusztus 5-én, a világ ez idáig legismertebb magyar származású hegymászója, Dr. Zsigmondy Emil tragikus zuhanása bekövetkezett. Kíváncsiak voltak erre a vidékre. A tervezett indulás előtt két héttel, egy napsütötte szombaton, ráhangolódásként felmásztak a Schneeberg egyik szellős gerincén, a Stadelwandgraton (III). Ezt eddig csak párosával mászták, de ideális előgyakorlatnak tartották a hármas kötélpartiban történő mozgás gyakorlásához. Jól esett nekik a technikát felfrissíteni, és örömmel nyugtázták, hogy ha nem is gyorsan, de most is biztonságosan tudnak így hármasban közlekedni a sziklán, akárcsak annak idején a Matterhornon a Solvay bivakig.

Camping Le Courounba***

A Garda tó partján töltött éjszaka után, július 27-én sátraikat már Franciaországban a Vigneaux régióban, a nagy hegyek lábánál, az 1.100 m magasságban található napos fekvésű Le Courounba kempingben bontják ki. A sikeres fészekrakás örömével kérik ki söreiket, melyek mellé – nem kis meglepetésükre – a kemping vezetőjétől egy-egy kupica röviditalt is kapnak, grátisz. Magyarul üdvözli őket. Öt éve vezeti a kempinget, azóta előttük csak egyszer jártak itt magyarok. Beszélgetnek. Angliában végzett közgazdász a magyar fiú, de már nem akar hazajönni. A likőrszerű, különleges ital neve „zsönöpi”, amely száz százalékban itt a hegyen termő fűszernövényből készül.

Chalet Refuge du Pré de Madame Carle 1.874 m

Sátorbontás után, július 28-án reggel felérnek a Madame Carle ház (1.874 m) előtt található autós végállomásig, egy hegyi környezetben fekvő, fizetős parkolóhelyig. Nekilátnak a hátizsákokba pakolásnak. Éppen a technikai felszerelés rendezgetésénél tartanak, amikor derült égből villámcsapásként nyilall Papába, hogy otthon felejtette a kamáslikat. Mamáét is. Ledermedve áll. Kamásli nélkül nem lehet olyat csinálni, mint amire ők itt készülnek. Amíg a baljós előjelen sopánkodik, Mama, mentő ötlettel áll elő. „Autózzunk vissza az első hegyi sportboltba, és vegyünk magunknak!” Így lesz mindkettőjüknek végre piros kamáslija.

Glacier Blanc Refuge 2.550 m

Nyomasztó forgalomban, és letaglózó melegben érnek fel az alsó menedékházba. Papa felszerelésekkel nehezített hátizsákja húsz kg fölött van, alig várja már, hogy letehesse. Ahogy az interneten foglalt szállásukat elintézik és a menedékház papucsaiba lépnek, kezébe veszi Mama bakancsait.

És ekkor megszűnik számára az idő. Leáll a fejében egy kerék, és pechjére pont az, amelyik a többit hajtja. Az egyik cipő talpa részben leválva, a másik sarka szétnyílva. Üveges szemekkel néz ki a fejéből, egyetlen gondolat nem sok, annyi sem kószál kongó koponyájában. Otthon még semmi bajuk sem volt, biztos ebben. A bakancs nála szent dolog, Mamáét is ő tartja karban. Úgy tiszteli, mintha minden úton megmentené az életüket. Ezért gondos ápolás jár. A még elfogadható talpmintázatú tizenegy éves Hanwag Yukon rohamos leépülése az alatt az idő alatt következhetett be, amíg a parkolóból hétszáz métert felgyalogoltak a sziklás ösvényen. Mi lesz így? Bakancs nélkül nem lehet itt létezni. Papa irodalmi műveltségének rádiuszán kívül esik a görög drámák szerkezetének ismerete, így mit sem tud a sötét káoszból hirtelen felragyogni képes rendről, a deus ex machina oltalmáról. Beszűkülő tudatát teljesen kitölti a baljós előjel súlyos rémképe, amely a további cselekményt kilátástalanná teszi. Akkor most hazamennek? Ez a gondolat olyan számára, mintha savval locsolgatnák az agyát. Leszegett fejjel nehéz az ég felé nézni, de kifordult szemekkel mégis megkísérli, mert úgy képzeli, hogy a bakancsok bakancsa, a Legfőbb Bakancs arra keresendő. Ájult alázattal kér még négy napot! Szép temetést ígér cserébe, de most nem maradhatnak itt a sz**ban. Van nála fekete műanyag szigetelőszalag, de valami jobb kellene. Nem a színével van baj, bár nem olyan mutatós, mintha például zöld-sárga lenne. Ha körbetekeri a lábfejen, a szikla hamar lekoptatja a talpról. Addig kéne kihúzni valahogyan, amíg hágóvas nem kerül a lábukra. A menedékház vezetőjének bemutatják az egyik haldokló bakancsot. Mama élőket bérelne. Miután az elfoglalt férfiút sikerül ezzel megnevettetniük, nekik is jobb kedvük lesz, pláne, amikor az gyakorlott mozdulattal hátranyúl, és egy fiókból erős, széles, mustárszínű ragasztószalagot vesz elő.

A műtétet közös erővel, gondos precizitással végzik el, kézremegés ellen sört fogyasztanak, melynek doboza arra is jó, hogy vésztartalék meneteket tekerjenek rá a ragasztószalagból, majd a maradékot visszaadják a háziaknak. A bakancs most úgy néz ki, mint Lenin a mauzóleumban egy friss restaurálás után. Kicsit szép. A menedékház árából az Osztrák Alpin Klub tagjainak errefelé is kijáró, ötven százalék kedvezményt kapják. Üröm az örömben, hogy reggelre, a közös helyiségben tárolt élelmiszeres dobozok közül, Papa az övét üresen találja. Vagyis a hegyre hozott összes élelmiszere szőröstül-bőröstül el van tűnve. Diszkrimináció ne essék, tőlük keletebbről jött ember rajtuk kívül nincs a házban, sőt, valószínűleg az egész hegyen sem. Talán egy fentről lefelé tartó kiéhezett mászó nem bírt az átlátszó dobozban felkínálkozó kísértéssel, de legalább egy Bounty csokit meghagyhatott volna. Bár lehet, hogy éppen az volt a gyengéje.

Le Refuge des Écrins 3.170 m

Július 29. Háromezer méterhez közeledve, a Blanc gleccser, szikla szélére lelógó, már kikerülhetetlen nyelvére lépnek. A szemölcsös, buktásra gyűrődött jégbordák között sűrű hasadékok feketéllenek. Ide érve kiderül, hogy ki a kiránduló, és ki a hegymászó. Az előbbiek hosszas nézelődés után visszafordulnak, míg az utóbbiak hágóvasat húznak, és kötélre veszik magukat. A szikla szélén nem lehet továbbhaladni a peremhasadékok miatt, így muszáj rámenni a gleccserre. Jók a látási viszonyok, könnyen lehet kerülgetni a repedéseket, melyek közül némelyik egészen nagy. A jégdomborulat mögül egyszer csak felbukkan a felső menedékház, amelyet a korabeli optimista építők, a gleccser jelenlegi széle fölött mintegy száz méter magasra építettek egy védett sziklára. A jég és a szikla találkozásához érve elrakják a felszereléseiket, és erőt gyűjtenek a mai utolsó erőpróbához, feljutni az Écrins házba. Nem mintha ez technikai nehézséget okozna, egyszerűen magasan van.

Indulás előtt a nyafogásra kevésbé hajlamos Guli egyszerűen bejelenti, hogy kicsi a bakancsa. A Matterhorn tetejére még ebben lépett fel Papával, de az hét évvel ezelőtt volt, és ezt a merevtalpú bakancsát az óta nem használta. Megnőtt a lába, vagy mi. Papa megértően bólogat. Ahogy öregszik, neki is nőnek a végtagjai – mondja. Mama hitetlenkedve csóválja a fejét, de nem tudni, hogy pontosan mire is gondol most. Papa tovább nyugtatja Gulit. Az a bakancsa, amelyben ő a Matterhornon járt, már neki is határeset, ezért nem is azt hozta ide, a mostani fél számmal nagyobb annál. És valóban, Guli barázdái békésen simulnak ki a boldog tudattól, hogy Papának nem fáj semmije. A házba lépésük után, azonnal elkezd szemerkélni az eső, viszont meleg marad az idő. A foglalást itt is interneten intézték, kötelező előleg befizetéssel, így a szállás miatt nem aggódnak.

Bonjour Madame! Bonjour Monsieur! Enchanté! A tündéri házvezetőnőt mindjárt a holnapi időjárás felől faggatják. Très bon. – mondja, majd Papa rémült arcát látva, erősen megnyugtatja. Very good. Az ÖAV igazolványok számát felírja, itt a kedvezmény valamivel kevesebb, viszont a lágerszállásuk tágasabb, mint az alsó házban. Bon appétit. A bőséges vacsorához Leffe sört isznak. Aranyáron. Írja a többihez! Hány órára kérik a reggelit? – kérdi. Mit ajánl? – tapogatóznak. Trois – mutat hármat. Mama elsápad és felalkudja négyre. S’il vous plaît. Merci. Üzlet az üzlet. D’accord? Oui? Bien. A madám belemegy, de vannak megjegyzései. Mivel nem értik, amit mond, nem is tartják fontosnak. Bonne nuit!

Dôme de Neige des Écrins 4.015 m

Július 30. A sötétben induló gleccsermászás nem tartozik az ember legmegnyugtatóbb elfoglaltságai közé. Elvileg, a képességeiknek megfelelő hegyet választottak maguknak, de ha valaki ilyen vidékre teszi a lábát, az olyan érzés, mintha felégetne maga mögött mindent. Elől óvatoskodik Papa, középen Mama, hátul pedig Guli tolja a sort. Egymás közt hat-hét méter kötelet hagynak, melyet, ha kell, tacskófülbe fogva rövidítenek, az ötven méteres kötél maradék részének felét Papa, felét pedig Guli a vállára tekerve viszi. Előttük a korábban indulók fejlámpái pislognak a fekete gleccseren. Bíztatóan csillagos az ég, és bár néha széllökések támadnak, de Papát fura módon mégis az aggasztja a legjobban, hogy Mamának – a szokásától eltérően – nem fázik semmije. Minden idők egyik legmelegebb nyara az idei. Elképesztő, hogy most is fagypont fölött van itt a hőmérséklet. Mire a gleccser felszökő lejtőjéhez érnek, már világos van. A harmincöt-negyven fokos dőlésszög papíron rajzolva nem tűnik meredeknek, de próbáljon meg itt valaki felfelé menni! Mama hátracsúszó bakancsának szétmállott sarka nem tartja a hágóvasat, így annak hátsó része a talp alá felcsúszva beszorul. Emiatt az eleje meglazul, és az agyongyötört lábbeli orra minduntalan kibújni készül kötelékeiből. Ezt nem várhatják meg. Ha leesik a hágóvas – pláne, ha a bakancs talpával együtt –, annak beláthatatlan következményei lehetnek. Papa kényelmetlen helyzetben próbálja helyrehozni a helyrehozhatatlant. Két jégcsákány segítségével kalapálná szorosabbra a hágóvas hátsó támasztófüleit, de nagyon szívós az acél. Papa lihegve keres szemkontaktust az égen. Tudja, hogy a káromkodás nyugtat, de csak azt, aki mondja, és nem azt, aki hallgatja. Megpróbálja visszafogni magát. Közben újraköt és szigetelő szalagoz. Guli tűr. Alig haladnak pár métert, Papának is fellazul az egyik hágóvasa. Szapora légvételek közben újraköti azt. Mennek tovább. Mama tízlépésenként megáll, és jó nagyokat harap a ritka levegőből. Négyezer méterhez közeledve így megy ez nála. Guli a tíz éves kor előtti anaerob edzés fontosságára hívja fel a figyelmet, majd így összegzi mondandóját. Legfontosabb a szív. Mivel Mama megszólítva érzi magát, egy ideig az emlékeiben kutat, aztán összevont szemöldökkel rákontráz. A tüdő! Majd néhány gyors levegővétel után fennhangon idézi a már életében klasszikus Sanyi barátjukat. „Két ember van. Aki felmegy a hegyre, és aki nem.” Én lassú vagyok, de fel szoktam menni – ad nyomatékot tekintélyének. Guli hallgat. Ő nem lassú, és szintén fel szokott menni. Papa nem vesz részt a vitában, neki kezdettől fogva különvéleménye van. Ugyanis a májról nem esik szó, pedig nélküle hogyan is ihatná meg a házban a sörét, ha egyszer vége lesz ennek az egésznek. De még közel sem tartanak ott, sőt minden lépésükkel távolabb kerülnek attól. Az agyonszabdalt gleccser hasadékai között kígyózva követik a hegyi vezetők által hóba taposott ösvényt, akik az elmúlt hetekben a nyomvonalat szemmel láthatóan többször is módosították. Az igazán baljós előjel a globális felmelegedés okozta feltartóztathatatlan olvadás. Az a tény, hogy az általuk figyelt magashegyi időjárási honlapok szerint, ezen a hegyen négyezer méteren, az elmúlt hetekben még éjszaka is csak elvétve csökkent a hőmérséklet nulla fok alá, egészen ijesztő rémképet vetít maga elé. Elmennek néhány összeomlásra bármikor hajlamos jégtorony (serac) mellett is. Aztán, feljebb jutva a hóba taposott ösvény még meredekebbre vált, csak oldallépésekkel lehet közlekedni rajta. A legkorábban indulók közül néhány parti már szemben jön velük visszafelé. Bonjour! A gleccser számtalan kikerülhető hasadékán kívül vannak itt kikerülhetetlenek is. Egy ilyenhez érnek éppen. Egy régi, már használhatatlan keresztező útvonal nyomait látják a közelben, de, amelyen ők járnak, az is meglehetősen lepusztult állapotban van.

Papa óvatosan közelebb merészkedik a még használatos hóhídhoz, de látja, hogy az nem ér át a túlsó partra. A hópárkányon átlyukadt lábnyomokon keresztül harminc-negyven méteres mélységekbe lát le, melyek alján további vészjósló repedések sötétlenek. Tovább kukucskál még a lyukakba, ám kíváncsiságát nem ússza meg büntetlenül. Elakad a lélegzete. Talpa alatt a jégszakadék kiöblösödik, és több hasadék becsatlakozásával együtt brutális térré növekszik. Mintha az egész jéghegy alatt a mélyben – beleértve azt is, ahol állnak és azt is, ahová tartanak – nem lenne semmi más, csak egy parttalan, feneketlen, feketén tátongó rettenet. Összeszorul a torka. Érzi, hogy ez az élmény meg fogja határozni a mai napját, hacsak nem jön rosszabb a helyébe. A hóhíd túloldalán mintegy négy-öt méter magas, függőlegesen induló fal várja. Hiába tekinget bármerre, az átjutást máshol reménytelenebbnek tartja. Vajon ide lehetett rögzítve az alumínium létra, amit az interneten látott, vagy az valahol feljebb van? Egy reumás csiga lendületével terpeszt át a repedés felett, majd visszanézés nélkül kúszik felfelé. A túloldalon rögtönzött bakancs-jégcsákány standot alkalmaz, és a kötelet állandóan feszesen tartva felbiztosítja magához a többieket. Guli pókerarcú, de Mamán sem hagytak különösebb nyomot az elmúlt percek. Vagy nem azt látta, amit Papa, vagy csak erősen megkérgesedett a lelke a vele együtt töltött harmincöt év alatt. Ugyanis ennek a házassági évfordulóját ünnepelik a napokban, a maguk módján. A harmincadikat a Piz Bernina csúcsán követték el, ahol Papa egy brill gyűrűt húzott fel Mama ujjára. Az évek súlyának megfelelően, most az ajándéka is súlyosabb. Ez egy, a Garda tóból, a Sirmione félsziget partjáról kicipelt különleges kő, amely jelenleg az autó csomagtartójában várja a pezsgőbontás ünnepi pillanatát. Mintha egy másik álomba ébredne, Papa hirtelen visszatér a jelenbe.

Újabb hágóvas igazítás, újabb repedéskerülgetés, újabb szembejövők. Bonjour! Feltűnik neki, hogy hozzájuk képest, milyen gyors partik közlekednek a hegyen. Ők viszont az életkorukkal verik a mezőnyt ( összesen 170 év). Ismét egy keresztező hasadékhoz érnek, amely kísértetiesen hasonlít az előzőhöz, és bár keskenyebb annál, de az elvékonyodó hóhíd után itt is meredeken felfelé kell kapaszkodni a túlsó partra. Átmásznak. Szemből ereszkedőkkel kerülik egymást. Bonjour! A legfelső régióba érnek. A csúcsszikláról lecsúszással fenyegető irdatlan hótömeg levegőbe kihajló pereme Damoklész kardjaként lóg a fejük felett. Ez alatt osonnak éppen behúzott nyakkal, jobbra tartva, párhuzamosan a szikla tarajával, miközben tudják, hogy a brutális hóélen majd keresztül kell vergődniük valahogyan. Egy fölöttük utolsóként mozgó parti már túl van a sziklán, és éppen most ereszkedik le egy jégfalon. Ketten vannak. A vezető úgy ereszti le az utolsó tíz méteren kliensét, mint egy rongybabát, majd a következő percben már ő is ott áll lenn mellette, átengedve a terepet a hármasnak. Szemmel láthatóan sietnek valahová, de kíváncsiságuk lelassítja mozgásukat. A hegymászó kötél, amelyen lemásztak, függőlegesen lóg le valahonnan, a felső vége egy „deadman”-hez rögzítve (deadman = halott ember, a hó alá temetett stand szakzsargonja, ami bármi lehet, akár halott ember is, csak tartson). Papa próbaképpen beleterhel a kötélbe, amely dinamikusságát jelezve, kellemetlenül megnyúlik. Egy talált deadman-nel két dolgot tehet az ember, vagy megbízik benne, vagy nem. Papa megbízik benne, talán azért, mert nem ő építette, de mégsem markol rá, hisz emlékszik a sziklamászó tanfolyamra, ahol a kötélbe kapaszkodást tüzes vashoz nyúlásként értékelték. Pavlovi reflexszel kapja el tőle a kezét, és felköt rá egy pruszikot, de az a lejegesedett kötélen nem szorul meg. A fal alsó része a hágóvasas próbálkozásoktól már homorú, és a jégcsákánnyal sem lehet stabilan akasztani a hónak már nem, a jégnek pedig még nem nevezhető firnen. 

Itt fel kell jutni valahogyan, a szépség nem számít – gondolja, és valóban, nem is nevezhető annak, amit csinál. Majd nem kis meglepetésére, az őt figyelő parti másodmászója egyszer csak felkiabál hozzá. „Nem pikli! Kell kapaszkodni kötél!” A fiú „nem lenni magyar, lenni osztrák, dolgozni Graz sok magyar”. Szinte meghatódik ettől, de mire a szavak eljutnak hozzá, a fixkötél mentén már félúton jár, és itt minden könnyebb. A deadman-hez érve látja, hogy akármi is van a hó alatt, profi készítette és könnyű róla felbiztosítani a többieket. Azonban, a kötél végéhez érve a lejtő meredeksége csak kissé csökken, és a továbbiakban már ismét csak magukra számíthatnak. Kakaslépésekben araszolgatnak felfelé, miközben a grazi parti gyors ereszkedéssel tűnik el a szemük elöl. Papa pontosan így képzeli el azt, amikor Szent Pál otthagyta az oláhokat. Maga előtt látja, ahogy az oláhok tanácstalanul néznek egymásra és viszont. Még mondja is az egyik oláh a másiknak, hogy, te oláh! Hová tűnt el ez a Szent Pál ilyen hirtelen? Az imént még itt téblábolt közöttünk, most meg se híre, se hamva. Csak nem olajra lépett? De a szél süvítésén kívül nincs válasz. Tizenegy óra sincs, és kiürül a hegy. Hogy lehet ez? Teljesen magukra maradnak. Mi ez a pánikszerű menekülés innen? Lejártak a parkolóórák a völgyben, vagy ingyen sört osztanak a hegy lábánál, esetleg ebéd utáni kötelező csendes pihenőt rendelt el a madám a házban? Itt valamibe ők nincsenek beavatva. Mellettük, balra, a bátorítónak éppen nem nevezhető Bréche Lory (3.974 m) peremhasadékos nyakából kinőtt, tarajos sziklafelszökés kissé megbillent élét látják. Olvadozó, jeges kötélcafatok mutatják a problémás beszállást a II-III fokozattal induló Pic Lory (4.088 m) kitett sziklamászásához. Mögötte, az él takarásában a már talán gerincsétával is elérhető Barre des Écrins (4.101 m) főcsúcs sejteti magát. Papa úgy saccolja, hogy innen, ez a száz méter magas, részben jeges szikla, három-négy óra megfordulási többletidőt is igényelhet tőlük, ha végig biztosítva haladnak. Lehet, hogy a hágóvasakat is állandóan le-fel kell szerelgetni. Vajon mi lesz Mama hadirokkant bakancsaival ebben az ellenséges környezetben? – találgat Papa, mire megszólal benne egy hang, talán a prófétáé. Majd elválik.

Guli spanyolcsizmái eszébe sem jutnak, nem úgy a rettenetes hasadék, amely felett visszafelé át kell majd jutniuk. Reméli, hogy Szent Pál túl van már azon, de vajon őket milyen állapotok fogadják majd ott? Meglesz-e még a hervadozó hópárkány, amelyre az átugrás elkerülhetetlen? Papa nem elég bátor ahhoz, hogy tizenkilencre lapot húzzon, így a maga részéről kimondja döntését, amelyet lényegében, már korábban meghozott. Hagyjuk ki ezt a sziklát, estig elbarkácsolnánk rajta – mondja. Inkább forduljunk jobbra és lépegessünk fel a Dôme de Neige (4.015 m) tetejére! Karnyújtásnyira van már csak tőlünk, és onnan még időben le is érhetünk – érvel, miközben gondolatai állandóan csak a hópárkány körül keringenek. Guli rögtön egyetért vele. Mama csalódottnak látszik, de nem lehet nem észrevenni a megkönnyebbülését. A jéghegy csúcsán egy egyszerű, leszúrt karó várja őket. Tájékozódva elemzik az Écrins-hegységben elfoglalt helyzetüket, aztán jöhetnek a csúcsfotók, és a Meije, valamint a távolabbi Mont-Blanc hátterével a panoráma felvételek.

Ereszkedés

Lefelé hosszabbra kötik a köztük lévő kötelet, és megfordítják a sorrendet, Guli megy elöl, Mama középen, Papa pedig hátul fékezi a menetet. A meredek lejtő alsó horizontján éppen csak felbukkanó deadman-t oldalazó lemászással közelítik, amelyen túl maga alá görbül a hó, és nincs mögötte más, csak a semmi. Papa most lemászik a standhoz, hogy onnan biztosítsa Mamát, aki ilyen helyen nem szeret felül lenni, és különben is, utálja ezeket a ferde meneteket. Papa értetlenkedik, mivel Mama nem attól fél, amitől kellene, vagyis nem attól, amitől ő. Mamát aggasztja, amiért már félni sem tud rendesen, így kénytelen megnyugtatni Papát, hogy majd attól is fog félni, de most hadd féljen ettől.

A standról a leereszkedés egyszerű technikai fogások sorozata, és senkinek semmi más dolga nincs, mint odafigyelni arra, amit éppen csinál. Ha valaki itt elszabadul, az gyorsan leér a hegy lábához, nyilván nem nyilatkozatképes állapotban, hacsak közben fel nem falja valamelyik tátott szájú hasadék.

Az egész hegységben nincs térerő, telefonálni, internetezni nem lehet, és az osztrák, az olasz és a svájci Alpokkal ellentétben, egyetlen helikopter sem vizslatja itt a hegyet, bajbajutottak után kutatva. Az viszont igaz, hogy a házvezetőnő a lelkükre kötötte, hogy feltétlenül jelentkezzenek le nála, ha visszaértek a házba. Tehát, előbb-utóbb keresnék őket. 

A domborúan meredek lejtőkön ereszkedve nehéz észrevenni a keresztező hasadékokat, mert a túlsó part mindig az innenső szintje alatt, általában takarásban van. Guli elöl lépkedve, éberen szondázza a terepet, és beavatatlanok számára fel sem tűnnek a spanyolcsizmáiban kissé hóekébe fordított lábai, amely tartásra a lábujjait érő kínzó nyomás csökkentése miatt kényszerül. Papa hátul hol eresztgeti, hol pedig tacskófülbe szedegeti a kezébe tartott kötelet, hogy bármikor tarthasson vele, ha szükséges. A felső hasadékon viszonylag könnyen átjutnak, bár úgy tűnik, mintha az jobban szét lenne nyílva, mint reggel volt. Papa felül, kieresztett kötelével, bakancs-jégcsákány standot alkalmazva biztosít, majd hosszasan, oldalazva lépegetnek tovább, lefelé a meredek lejtőn. Már messziről látják az alsó, nagy repedést, de a hópárkány állapotát még nem. A kötélhosszakat úgy kötik, hogy elöl Guli szabadon ugorhasson anélkül, hogy Mama visszafogná, vagy őt magával rántaná, Papa pedig hosszú pórázon felül biztosítja mindkettőjüket. Közben persze tudja, hogy a bakancs-jégcsákány stand egy kicsúszás megfogására még alkalmas lehet ugyan, de a hasadékba szakadást, pláne két emberrel, biztosan nem tartja meg. Ahhoz egy tisztességes deadman-t kellene építeni, például hó alá temetett jégcsákányokból. Felidézi Konyi(†) gleccserjáró tanfolyamát. Egy ilyen móka bemutatása nem tartozik a villámtréfák kategóriájába, még profiknak sem, különösen, ha a kötélen lógó embert menteni is kell.

Mivel gyakran éri az a vád, hogy túlkomplikálja a dolgokat, úgy dönt, hogy nem forszírozza a komoly standépítést, bár tisztában van vele, hogy ilyen helyen, ha jön a baj, az nem szokott kicsi lenni, amit pedig soha nem bocsátana meg magának. A hófal takarásában nem látja Guli ténykedését, csak hallja, hogy már a túloldalon van. Lépésről lépésre irányítja a firn függőleges szakaszán hátrafelé lemászó Mamát, akinek egy ponton ugrania kell. Most kiderül, hogy Vili bácsi a gimiben, tornaórán gyakoroltatta-e vele a helyből hátrafelé indított oldal-távolugrást. Papa enged a kötélen, Mama nekifohászkodik, és a következő pillanatban, örömujjongása alapján már Guli oldalán áll, aki a további biztosításhoz behúzza a kötelet. Papa következik. A függőleges szakaszhoz kihátrálva már látja maga alatt a lábnyomoktól átlyuggatott hópárkányt, melynek állapota sokat romlott a nap folyamán, pedig az reggel se volt valami kirobbanó formában. Csak Szent Pál lehet a megmondhatója, hogy egyáltalán mi tartja azt még egyben. Nyilvánvalónak látszik számára, hogy ahol most Mama és Guli áll, az is még a párkány része, ami alatt az iszonyatos szakadékon kívül semmi sincs. Viszont kétségtelen tény, hogy minél nagyobbat ugrik, annál vastagabb hóra érkezik.

Az út többi része már gyerekjáték, és a végét kifejezetten elszórakozzák, még Unicum is kerül elő a hátizsákból. Az Écrins menedékházba csak délután négyre érnek be. Lejelentkeznek. Bonjour Madame! Bonjour Monsieur!  Mindenki örül. Enchanté! Lerogynak a helyükre. Un ballon de rouge, s’il vous plaît – hallják a szomszéd asztaltól. A mai nap után a sört már túl hígnak találják, így ők is csatlakoznak az előttük szólóhoz. Alors. Egy kancsó vörösbort! Írja a többihez! Guli ellilult lábujjai a papucsokat is alig tűrik, de a torkával szerencsére semmi baj. Újra töltenek. À ta santé, mon chéri! À ta santé, mon cher ami! A szakma kategóriái szerint az útjuk csak kissé volt nehéz (peu difficile), és valóban, Papa a második pohár után már nem is érti, hogy miért nem másztak fel azon a sziklán.

A fizetés és a búcsú reggelre marad. Adieu Madame! Adieu Écrins. Adieu France!  

A ház alatt még összekötik magukat, de Guli köszöni szépen, ma már nem kér a spanyolcsizmáiból. Új bakancsaihoz új körmöket is növeszt majd, addig viszont be kell érnie a túracipőivel, melyekre nem lehet felrakni a merevtalpú bakancshoz való gyorsrögzítős hágóvasakat. Márpedig hágóvas nélkül az alsó gleccser síkos jégbordáin közlekedni olyan, mint vizes szappanokon lépkedni mezítláb. Csak idő kérdése, hogy mikor dob egy hátast az ember. Erre nem is kell sokáig várni, de Guli ügyes fiú. Még a készenlétben tartott jégcsákányát sem kell használnia ahhoz, hogy le ne csússzon valamelyik lefolyón, de horzsolások nélkül azért nem ússza meg.

A hegytől távolodva még várost néznek Briançonban, és utoljára sátraznak egyet az 5 Vallées*** nevű kempingben. Itt Mama felveszi Alpendiva feliratú munkaruháját, és irányításával guggolva összeütik a hagyományosan földön ülve fogyasztandó, méretes serpenyőben sült kolbászos-tojásos lecsójukat, melyet otthonról hozott pezsgővel kísérnek le. Aztán egész éjszaka zuhog. Reggel futólépésben költöznek ki a kempingből, mert az előrejelzés szerint délelőtt, még az éjjelinél is nagyobb eső várható. Mama kérésének nem lehet ellentmondani, így Papa négy országon átívelő ezer kilométeres hazavezetését két órára megszakítva, még beugranak Veronába, Júlia erkélyéhez kicsit romantikázni, majd irány Zalaegerszeg. A későbbiek során lesz még idejük megtervezni a haldoklásukban is nagyszerűen teljesítő bakancsok múltjukhoz méltó temetési szertartását.

 -magnum- 

2015.09.15.

LAVINAOMLÁS AZ ÉCRINS-HEGYSÉGBEN: HÉT HALOTT 

The Dome de Neige climbing route is exposed to avalanche danger at many points

"Hét alpinista, négy német és három cseh állampolgár életét vesztette, amikor egy lavina leomlott az Écrins-hegységben, a francia Alpokban – közölték kedden a helyi hatóságok. Pierre Besnard megyei prefektus először azt mondta, hogy öten meghaltak, ketten pedig eltűntek. A két eltűnt holttestét kora délután megtalálták a magashegyi mentők, ezzel hétre emelkedett az áldozatok száma – mondta az iTELE hírtelevízióban a prefektus. Egy nyolcadik hegymászó, egy német nő, combcsont-sérüléssel túlélte a balesetet. A lavina kedd délben az Écrins-hegységben, a 4015 méter magasságban található Dome de Neige nevű csúcsnál sodorta magával a három kötélen elindult hegymászókat. A magashegyi mentők a keresést kora este befejezték, a holttesteket elszállították. Az áldozatok mindannyian 40 év körüliek. A 3170 méter magasságban található Écrins-menedékház vezetője riasztotta a hatóságokat. A prefektus szerint az időjárási viszonyok előzetesen nem adtak okot különösebb aggodalomra. A hétvégén egy kicsit havazott az Alpokban, de az idő délelőtt viszonylag jó volt. Idén eddig ez volt a legtöbb áldozatot követelő lavinabaleset Franciaországban. Január 24-én hat francia kiránduló vesztette életét, április 1-én pedig két osztrák síelő és egy olasz állampolgár halt meg az Écrins-hegységben."

MTI