Barangolás a Kovácsi-hegyen

A Megyei Természetbarát Bizottság minden évben teljesítménytúrát szervez a Tátika-Rezi régióban. Egyesületünk tagjai már többször teljesítették ezeknek a jelvényszerző túráknak valamelyikét. Idén úgy döntöttünk, hogy a még általunk kevésbé ismert Kovácsi-hegyet fedezzük fel.

Az MTBB által indított különbusszal érkeztünk Zalaszántóra, ahonnan a teljesítménytúrák is indulnak. Utunkat a Turul Vendéglő melletti ösvényen szakítottuk meg először, ahol a nemrég létrehozott tanösvény első táblája áll. Ez a tanösvény a Sztupáig kísért bennünket, hasznos ismereteket nyújtva a környék élővilágáról, védett növény és állatvilágáról, jellegzetes fajairól. Hamarosan megérkeztünk a Sztupához, mely Európa legnagyobb Buddha emlékműve. Rövid pihenő után rátaláltunk az Országos Kéktúra jelzésére, amely a közeli bánya előtti szekérút felett, balra található. Az út bejáratánál magas fű állta utunkat, de beljebb érve jól járhatóvá vált, ez az ösvény vezetett bennünket a Kovácsi-hegy felé.

Bár a környéken számos látnivaló akad, mégis érezhető, hogy ezt az utat kevesen járják. Folyamatosan hullámzott alattunk az ösvény, azonban nagy szintemelkedést nem érzékeltünk. Továbbra is kelet felé haladva áttértünk a kék + jelzésre, majd a bazaltbánya széléhez érkeztünk. A bányát jelenleg nem használják, gépeket is csak a bejáratnál lehetett felfedezni. A bánya délnyugati részénél letelepedve fogyasztottuk el ebédünket, ahol csodálatos panorámában lehetett részünk. A nagyon tiszta, napfényes időjárásnak köszönhetően egyszerre láthattuk a zalaegerszegi és nagykanizsai TV-tornyot, a Kőszegi-hegység szélét, igaz, utóbbit csak egész halványan. Jól látható innét a Púpos-hegy, Rezi, Vindornyaszőlős, alattunk pedig a szántóföldeken rajzolódtak ki a felhők árnyékai. A bánya oldalán sikeresen megtaláltuk a lejáratot a bazaltutcákba. A természet által alkotott kőlépcsőn jutottunk egyre lejjebb, eldőlt bazaltorgonákon vezetett utunk. A hőmérséklet hirtelen lecsökkent, nyirkos hideg áradt a kövekből. Sokhelyütt nem lehetett eldönteni, hogy a fák gyökérzete tartja ott a követ, vagy a bazalt nem engedi a fát eldőlni. A csúszós, mozgó "talajon" lassan araszolgattunk egyre lejjebb. Közben a Vadleány-barlangot próbáltuk megtalálni, sikertelenül. A bazaltutca első szakasza volt a leglátványosabb, de egyben a legnehezebben járható is. Végre megtaláltuk a sárga jelzést, miközben egyre jobban felismerhetővé vált a bazaltutca három szintje, hiszen itt már választhattunk az egymás alatt futó ösvények között. Végül kerestünk egy kijáratot, hiszen nekünk nyugati irányba, a Vad-tó felé kellett haladnunk. A tónak már csak a helyét lehet megtalálni, mivel a közeli kőbánya robbantásai miatt megsérült talajrétegek között elszivárgott a víz, s mára már a tőzegbányászat miatt a tőzegmohás lápok is kipusztultak. Embermagasságú fűvel szegélyezett ösvény fogadott minket a Vad-tó helyén, amely jó iránynak tűnt, ezért ezt választottuk. Az ösvény egy vadászleshez vitt bennünket, előtte a vaddisznók által igen kedvelt dagonyázóban csalétket helyeztek el: kukorica maradványok és hulló alma várta az éhes vadakat, akik mit sem sejtve golyót kaphatnak lakmározás közben.

Itt azonban vége lett az ösvényünknek, ezért kénytelenek voltunk a sűrű aljnövényzetű erdőben kisebb vadcsapásokon, tüskés bozótokon átverekedni magunkat, hogy újra megtaláljuk a kék jelzést. Sikerült jó néhány kullancsot is begyűjteni, amelyektől még idejekorán megszabadultunk.

A kék úton jól jelzett, kellemes ösvény vitt bennünket vissza Zalaszántóra.

Túránk során sikerült megismernünk a Kovácsi-hegy nyugalmat árasztó szépségét, a bazaltutca különleges varázsát, melyet minden természetjárónak ajánlok ezúton felfedezésre...