A Magas-Tátra (részlet)

A Koprova-völgytől keletre ismét megváltozik a táj képe. A völgyek mélyebbek, rövidebbek, szélesebb talpúak, meredekebb falúak, lépcsőkben aláesők. E lépcsők legtöbbje mögött tengerszem csillog, s a völgyek törmeléktengerét a fenyvek régiója fölött törpefenyő sűrű szövedéke fonja át. S az árnyakat védő fenyves erdő, a zúgó patak, hallgató tengerszem, mosolygó virágoskert, összefonódó törpefenyőbozót és kietlen törmelékmező fölött meredek falak, éles bordák, szaggatott gerincek, csipkés tornyok törnek az égnek: ez a Magas-Tátra.

Hegységünk nem függ össze közvetlenül a Liptói-havasokkal, mert a főgerincnek a Tomanova- és Sima-hágók közti szakasza (Czerwone Wierchy és a Swinica sarokhegye) a Lengyel-Tátra tengelye; hegységünk főgerince a Sima-hágótól mintegy 25 km-nyi, délnek domborodó ívben vonul a Kopa-hágóig, hogy ott a Bélai-havasok harántvonulatába ütközzék. Ez ívalaknak megfelelően déli völgyei sugárirányban szétszaladók, az északiak ellenben a Bialka és Javorinka völgyeiben találkoznak.

Kicsiny hegység, kényelmesen elférne pl. a Pilis-hegység területén. A legnyugatibb Krivántól a legkeletibb Késmárki-csúcs - szinte hihetetlen, ugye? - nincs messzebb, mint pl. Klastrompuszta a Vöröskősziklától, a Gerlachfalvi-csúcs egész tömege pedig nem foglal el akkora területet, mint pl. a Pilis csúcsa. S mégis e kicsiny területet több mint 30 völgy barázdálja, több mint ötven tengerszem díszíti s közöttük több mint száz 2200 m-nél magasabb csúcs emelkedik büszkén az égnek: ez a Magas-Tátra.

Már maga a hegység "alulról" is a legmegragadóbb látványok egyike. Ki ne ismerné azt a képet, melyet a Magas-Tátra a Poprád-völgyből nyújt, a fenyvek tengeréből egyetlen lendülettel feltörő, derekán a fürdők fehérlő gyöngysorát viselő kőcsipkés sziklavárat?

Hát még ha felmegyünk a hegyek közé! Alig háromnegyed órát szalad velünk a fogaskerekű, a villamos vagy a vicinális és fönn vagyunk az ezer méteres zóna üdítő levegőjében. Elegáns szállók várják az üdülőt, pompás szanatóriumok a gyógyulni vágyót, hegyi ösvények, irányítótáblák, vezetők a fölfelé igyekvőket. S ha tovább megyünk: zúgó, harsogó, tófalakról leomló vizek muzsikálnak bennünket egy másik világba, hol a hegyi flóra díszei nevetik a rohanó patak keserves bukdácsolását, hol törpefenyő védi elkeseredetten helyét, életét a fojtogató törmelékkel szemben, hol tavasztól itt maradt és őszig itt maradó hó ropog lábaink alatt, hogy utána a mély tengerszemek kristályos vizében tükröződő csúcsok erős, érdes gránitját markoljuk meg ... S ha felérünk a tetőre, ha elsüllyed a mélyben a hétköznapok világa, ha a melegebben zengő napsugarak elűzik lelkünk árnyait, s tekintetünk büszke örömmel öleli magához a hegyek tengerét s a párába vesző messze síkot egyaránt: úgy érezzük, hogy mégis csak ez a legigazibb Tátra, a turisták Tátrája.

Mert e pár, százszor elkoptatott szóban benne van a Tátra egész varázsa, mindaz, amikről köteteket kitevő dicsőítő énekek zengedeznek. Aki többet akar: menjen oda s nyissa ki szívét-lelkét.