Kerekezés a Duna mentén
(2002.05. 29. - 06. 02.)
A múlt évi sikeres Duna környéki túrát hagyományoknak megfelelően terveztük folytatni. Tavaly a folyó magyarországi szakaszát Győrig jártuk be, idén Budapest volt a cél, illetve egy koncert elérése. Az előzetes egyeztetések eredményeként úgy döntöttünk, hogy a rajtot Győrből áttesszük Komáromba az idő szűke miatt, s egyébként sem tartottuk érdekesnek e szakasz főútvonalon való leküzdését.
1. túranap /szerda, Komárom - Tata 44 km/
Vonattal utazunk Zalaegerszegről 9 óra tájban Komáromig, átszállás nélkül. Hűvös van, de nem esik. Öten vállalkozunk, 3 'bika' és 2 gyengébbik nemű. Az elnöki pár jóvoltából oda-vissza leszervezett kerékpárt szállító vagon vár bennünket. A felpakoláshoz begyakorolt stratégia szükséges, mindenki tudja a helyét. A tároló melletti kocsiban az elmúlt gyalogtúrák élménybeszámolói után megtervezzük a szálláshelyszíneket, optimális km ráosztással. Túravezetőnk Dzsé-Dzsé (továbbiakban G.G.) szétoszt néhány lap térképmásolatot. Dél körül megérkezünk az induló pontra, egyeztetjük km óráinkat. Már a peronról sem könnyen találunk el a főépületig, ugyanis egy gyalogos (lépcsős) felüljáró vezet át a sínek felett. A nagy kimerültségtől a resti fedett teraszán 'barnulunk le' egy pohár sör erejéig, az esőben. Várunk, beöltözünk vízállóba, majd nekilódulunk az innen is látható Duna híd irányába. Áthajtunk Szlovákiába, a víz felett nagyon erős az oldalszél. Komárnoban megtekintjük Jókai Mór szobrát, az óvárost, néhány templomot, fényképezünk, majd visszatérünk hazánkba. Koronát nem váltunk, néhányunk Euroval rendelkezik. Irány a külváros, a Monostori Erőd. A vasúti átjárón G.G. átcsábít a piroson, ő már átért, én alig. Várat keresünk, de nem látunk magasodni sehol, ugyanis egy monumentális földalatti ruszki lőszerraktár rejtőzködik 10 hektáron, 3 km hosszú labirintussal, több 100 teremmel, valaha 50 t robbanóanyaggal. A múzeumra nincs időnk, de az udvarra 10 percre ingyen bemehetünk. Az őr rendes, elmeséli az erőd történetét, megmutatja makettjét, tájékoztató füzetet is ad. Repülőgépről észrevehetetlen óriás léptékű alkotás. A büfénél a tulaj is megosztja emlékeit velünk, majd tájékoztat, hogy Komárnoban a legújabb látványosságot nem néztük meg. A csapat a hírre megoszlik, egyesek nem akarnak újra határt átlépni, G.G. hajthatatlan, BIT csatlakozik, én tétovázom. Kifelé a bejárati óratorony harangjátékát hallhatjuk, az ismert katonanóta dallamát: 'Fel-fel vitézek a csatára...'. Hárman újra vállaljuk a ' De ja vou' érzést, de megéri. Az újonnan épült Európa Udvar csodálatos: egy közel kör alakú zárt tér, közepén szökőkúttal, pompás szín kavalkádú, különböző stílusú emeletes épületekkel határolva. Be- és kijutni egy boltíves kapun lehet. Szőnyön keresztül autóúton érkezünk Tatára. Az óvárosban már háromfelé szakad a csapat, mégis a két kemping közül az Öreg-tóhoz majdnem egy időben érünk. A hatalmas víz partján fenséges a panoráma, a kerekpárút végig mellette kanyarog, a vár büszkén látszik. Vezetőnőnk nem győz ámulni (az eredeti tervben nem is szerepelt Tata). Mivel egész nap rossz idő volt, hol esett, hol nem, faházat bérlünk, pont ötágyasat. Tusolás után - egy kivétellel - elmegyünk gyalog vacsorázni, egy közeli étterembe. Söröktől kellően puffadva a bicajokat éjszaka az előtérbe rakjuk.
2. túranap / csütörtök , Tata- Esztergom 68 km /
10 óráig kell elhagynunk a szállást, reggelizni ráérünk, az idő szépnek ígérkezik. Újra gyönyörködünk az Öreg tóban, majd a Tatai Várat járjuk körbe. Angol sporttársakkal találkozunk, akik útba igazítást kérnek, cserébe ajándékoznak nekünk egy dunai kerékpáros térképet, melyről kiderül, hogy a megjárt Passau - Bécs útvonalat tartalmazza. Elkerekezünk a közeli, 40 méter magas Jakabfy kilátóhoz, mely valamikor sörétgyárként funkcionált. Elnökünk meglepő műveltségének köszönhetően megtanuljuk a sörétkészítés lényegét. A toronyból szép kilátás nyílik a városra, környező tavakra, és a 600 méter fölé magasodó Gerecse-hegység vonulatára. Az üzemeltető hölgy tájékoztat a még érdemes látnivalók hollétéről. Némi vásárlás után megkeressük az un. Angol-parkot. A szépséges pihenőhelyen szökőkutak, barlangok, fahidak, vízfolyások, kisebb tavak, római kori rommaradványok, romantikus sétányok lelhetők. Nagyon meleg van, így vetkőzünk, fényképezünk és a Cseke-tó partján egy kapun át elhagyjuk Tatát, Aggostyán felé. Az eredeti útvonalat megváltoztatva BIT ötletére vesszük az útirányt erre, a Gerecse Tájvédelmi Körzet miatt. Még nem tudjuk, hogy az egész túra legnehezebb szakasza vár ránk, a mazohizmus csúcsa. 5 km-en keresztül emelkedik folyamatosan a terep, minden kanyar után várjuk a lejtőt, de csak újabb part közeledik. Már csak tolva bírjuk, közben az arborétumot keressük, melyről kiderül, hogy csak hét végén tart nyitva. A tetőre felérve átöltözünk, mivel az idő hűvösre vált. Balra fordulunk Tardos felé, innen már hál' Istennek ereszkedünk egészen a Dunáig. A falu végén a szabadidő parkban egy tóka mellett ebédelünk, festői völgykatlanban. Süttő - Lábatlan - Nyergesújfalu vonalon követjük a nagy folyót. Megpróbáljuk a főutat elhagyni, 500 m terep után nem akad part menti járható út. Tát után orkán erejű széllel küszködve megpillantjuk az Esztergomi Bazilikát, ám nagyon nehezen közeledik. A Párkányi-híd mellett találunk kempinget, azonban a faház elfogyott, így sátraznunk kell. Vendéglő bent is van, páran itt vacsorázunk, majd áthajtunk a határig. Szándékosan nem lépünk át, az elénk táruló látvány innét is fantasztikus: a vár bástyáin nemzeti lobogók feszítenek, Melocco Miklós Szent István szobra - esténként kivilágítva - fehéren tündököl, s a bazilika is elénk tárul. Az egész kolosszus megnyugvást sugároz az odaát élő magyaroknak, 'ne féljetek, itt vagyunk'. Este szúnyogokkal küzdünk a sátor mellett, talán túl közel van a bokor. A medencét nem próbáljuk ki, a víz túl hidegnek tűnik. Rosszul alszunk, a közelben több száz gyerek zsibong, zseblámpával rohangál a házirend tízórás szilenciuma ellenére. A járműveinket a portással szerencsére zárt helyre vihetjük.
3. túranap / péntek , Esztergom-Tahitótfalu 55 km /
Szép az idő, felpedálozunk a várba. Megtekintjük a bazilika belsejét, a Szent István szobornál fényképezkedünk. Búbánat völgy felé követjük a Dunát, 1 km terepen haladunk, majd Szobnál komppal átkelünk az északi oldalra. Ez a szakasz magasabban fekszik a túlpartnál, így könnyen rálátni a folyóra és a csodálatos dömösi kanyarra. A főút melletti bokorsornál megállunk folyó ügyeinket intézni, lányok jobbra - fiúk balra. Tünde örvendezve mutat csillogó márványköveket, melyeket a vasúti töltésnél talált. G.G. beveti magát közéjük, mi is gyűjtünk néhány nehezéket. Zebegényben Szőnyi István festőművész múzeumát nézzük meg. Nagymarosnál a Visegrádi Vár lenyűgöző látványt nyújt, az embert maradásra bírja. Itt a külön Beatrix királynőről elnevezett úton hajtunk. Kismaros - Verőce kerékpárúton zegzugos nyugodt helyeken haladunk. A falu végén a helységtáblánál kétoldalt egy-egy életfa ősi magyar mondakör két eseményét dolgozza fel: Emese álmát és a Csodaszarvast. Vácon 300 m-es kitérővel a diadalív fogad bennünket, majd ismét komppal a Szentendrei-szigetre hajózunk. Tahitótfaluba kerekezünk, ahol eperfesztivált tartanak: mindenfelé nénikék árulják, a lányszakasz vásárol is. A sziget másik folyóágán híd vezet át Tahiba, ahol újabb eper és a magánkemping vár. A szimpatikus tulaj közli, hogy csak sátorhely van, de G.G meghűlésére panaszkodva kialkuszik egy négyágyas kőházat. BIT kénytelen laticeren a padlón aludni, tavaly én tettem ugyanezt. A kerékpárokat 10 óra után a konyhába zárhatjuk. A gazda elmeséli: családi vállalkozó, s a sziget az eper hazája, ugyanis az éghajlati, földrajzi tényezők a Hortobágyéhoz hasonlóak. Biotermelés folyik, mivel a civilizáció ide még nem tette be a lábát. A kempingben látszanak a legutóbbi hatalmas árvíz nyomai, pontosan megállapítható a víz egykori magassága.
4. túranap / szombat, Tahitótfalu - Budapest 42 km /
Későn kelünk, zörgetnek az ablakon, hogy a konyhát nyissuk ki. Reggeli után újabb gyümölcsvásárlás, délre indulunk jó időben. Leányfaluban a Móricz Zsigmond múzeumot látogatjuk meg, ahol megismerjük nagy írónk érdekes magánéletét is. Szentendrére nagy forgatagba érkezünk, a kerékpárutat ellepik a gyalogosok. Egy részeg szitkozódik utánunk. Tünde fél, hogy elütöttük, pedig testileg sértetlen, szellemileg már nem biztos. A főtéren is nagy a zsivaj, míg az elnökről remek karikatúrát rajzolnak, addig megfigyelek egy vegyes ázsiai turistacsoportot, és egy angol idegenvezetős öreglány különítményt. Úgy döntünk a belváros elég drága, így a külvárosi Obsitosba megyünk ebédelni. A hangulatos vendéglő egy katonatiszt tulajdona, a falakon díszelgő fegyverek és képek eredetiek. Az ételek rendkívül ízletesek, frissen készülnek. Kerékpárúton Óbudáig simán pedálozunk, ám ekkor kiderül, hogy senkinél sincs fővárosi térkép. Szállásunkról csak annyit tudunk, hogy az elnök által Interneten lefoglalt panzió egy kis mellékutcában van. Hosszú ideig bolyongunk a forgalomban, kérdezősködünk, taxi épp sehol. Az idegek borzolódnak, a csapat szétszakad, néhányan szembejönnek - arra már nem lehet. Mégis megtaláljuk, két szobát kapunk teljes luxussal, végre a labdarúgó VB-ből is látunk valamit. Közösen indulunk az óbudai Hajógyári-szigetre, a nagyszabású LGT koncertre. HÉV-vel tanácsolja a házigazdánk, ám jegyet nem lehet kapni a környéken, az automata bedöglött. Egy fiatalember készségesen segít, erőteljes combosokkal püföli a masinát. A pénztár előtt óriási sor áll, de egy rendező közli: a baráti jegy olcsóbb, ha egy tucat ember összeáll. Pillanatok alatt kialakulnak az érdekcsoportok, s egy félóra alatt be is jutunk. A nagyszínpadon Boros - Bochkor múlatja az időt. Az előadókra még egy órát várni kell a hetvenezres tömegnek. G.G. folyamatosan előre furakszik. A zenei élményt több mint 3 órán át élvezzük. Kijutni lassan tudunk, mivel besötétedett, az emberáradat úttalan utakat tapos ki az erdőben.
5. túranap / vasárnap, Óbuda - Budapest Déli Pu. 16 km /
Reggel megint a HÉV-vel próbálkozunk, újra találkozunk automatás 'barátunkkal'. Tündének már gyanús, szerinte ő rongálja a gépeket. Elvileg szállítható kerékpár a járaton, de gyakorlati megoldást nem találunk a 10 mp.-es ajtónyitás ellen, s bliccelni sem akarunk. Lemegyünk a Duna-partra, a jól követhető kerékpárútra, melyen majdnem célunkig érünk biztonságos közlekedéssel. A Déli pályaudvar csomagmegőrzőjében hagyjuk a bringákat, majd egy kivétellel elindulunk megnézni a Nemzeti Színházat. Kossuth térig metróval, onnan 2-es villamossal a Lágymányosi hídig utazunk. Ott meglátjuk a csodapalotát: az ultramodern építmény egy hajót formázva nyúlik bele egy a Duna kiterjesztéseként értelmezhető, mesterségesen kialakított vízfelületbe. A környezetében található szoborpark, az emberléptékű nyírt sövényű labirintus, a Bábel tornya mind kihangsúlyozzák fenséges mivoltát. Belülről legalább olyan szép, mint kívülről. Az emeletekre panoráma lift visz fel, az egyiken egy jelmezmúzeumot tekintünk meg. Visszafelé az aluljáróban ismét belebotlunk 'ismerősünkbe'.
Locomotívunk 14 után indul és 18-kor érkezik Zalaegerszegre, ahol elbúcsúzunk egymástól a jövőbeni találkozás reményében.
Kollár Szilárd
