logotype

Beavatás

Már két órája keressük a Rax-Höllental-Loswand vad ormai alatt az Akademikersteig beszállását. Az igéket mellőző német nyelvű útleírásunk, és néhány helyi mászó eligazítása alapján ráakadunk egy piros nyíllal jelzett sziklaösvényre. Ez még nem ok a vidámságra, láttunk ma már ilyet eleget. És valóban, a nyilazott nyomvonal egy olyan falra vezet rá, amelyet nyilvánvalóan nem nekünk tartogatnak. Aztán egy sziklaforduló mögül távcső nélkül is látható bíztató beszálló hely bukkan elő. Nyíl ugyan nem vezet ide, de a környezete nagyjából megfelel a falrajzunkon ábrázoltakkal. Megvan a jellegzetes sziklaüreg az emléktáblákkal, mellette kis fák, és a sziklán az indulást jelző piros kör mellett felfestett KA betűpáros. Pillanatnyi kétkedésemet eloszlatja a felismerés, hogy ez csak a Klettern Akademikersteig mozaikszava lehet. Kissé nyugtalanít, hogy nincs meg a vázlaton szereplő, kezdő standgyűrű, de Tóni tíz méterrel feljebb talál egy ilyet is. A többiek már fenn vannak a standnál, én még mindig a fal alján bizonytalankodok.

Az Akademikersteiget nem véletlenül néztem ki magunknak. Ennek az útnak a nehézsége csak 2+, de kilenc kötélhosszas, ismeretlen alpesi terepen vezet, és mi az Oszolyon egy évvel ezelőtt a MAHOE által szervezett alapfokú hegymászó tanfolyamon kívül kötéltechnikával önállóan még nem másztunk. Helyismeret, és tapasztalt vezető hiányában úgy gondoltam, kezdetnek ez is elég lesz.

Hamarosan már én is a standgyűrűnél vagyok. Bombabiztosnak látszik. Itt átvesszük a tanult technikákat, remélem a felszerelésünk is elég lesz. Két kötélpartival indulunk, Melindával előremegyek, utánunk Tóni Gabival. Kicsit darabosan kezdődik a dolog, nem mindenkinek sikerül elsőre a fékcsomó és a szorítónyolcas, a pereccsomó megkötése is néha csak a hurokig jut el. Az egyik partinál a felszerelés egy része a biztosító embernél marad, így az elölmászónak minimálisra korlátozódik a lehetősége a köztesek kiépítésére. Szerencsére az út könnyű, de azért amennyire lehet, gyakoroljuk a technikákat. Már 25 m után elérjük a következő standgyűrűt. Tanácstalan vagyok, mert ez a szakasz a falrajz szerint 50 m kellene, hogy legyen, de - mivel az idő jó, és az út továbbra is könnyűnek látszik - nem aggodalmaskodom sokáig. Persze a következő kötélhossz sem stimmel, sőt a későbbiek sem. Aztán a terep is egyre nehezebb. Most Melinda mászik elöl, a szinte függőleges falon a köztesrakáshoz éket is használ, majd felér egy masszív standgyűrűhöz. Épp itt az ideje, mert már alig maradt valami az 50 m-es kötélből. Felbiztosít maga mellé, és tájékozódunk. Egy traverzmászás következik. A falrajzot már régen nem figyelem (minek?), de most vagyok a legbiztosabb abban, hogy jó úton járunk. Erre a traverzre világosan, és egészen pontosan emlékszem az Internetről néhány fotó alapján. Előre megyek. Elég pszichés a vidék. Keskeny peremeken araszolgatok, és bár jó a kapaszkodási lehetőség, a nagy mélységek miatt szeretnék már ott lenni egy falba fúrt nittnél. Ide kerül az első köztes, a következő pedig egy sziklaoldalba görcsösen kapaszkodó fenyő törzsére általam hurkolt kötélgyűrűre. Beakasztok ide is egy expresszt, de olyan érzésem támad, mintha én biztosítanám a fát a kieséstől, és nem fordítva. Pár lépés múlva egy esőkupakkal lefedett fémdobozt találok, benne beíró könyvecskével és tollal. Szinte meghatódom. Kezembe veszem a könyvet, majd mint akit hideg zuhany alá löktek, elakad a lélegzetem. 
A borítólapon ez áll: Katzenkopfsteig.

Lenyelhetetlen gombóc kezd növekedni torkomban. Hát ezt jelenti a KA, és ezért nem jó a mászókalauzom! Agyam ezerrel darál. Benn vagyunk már 5-6 kötélhosszban, és a további nehézségek ismeretlensége rémként izgatja fantáziámat. Lázasan kutatok tudatomban. Nem emlékszem ahttp://www.bergsteigen.at falrajz gyűjteményében erre az útra. A könnyebbek között biztos nincs, eleget tanulmányoztam azokat. Felidéződik bennem a hegymászó tanfolyam befejeztével az MHSSZ egyik vizsgáztatójának intelme: "Nagy falra egyedül ne menjetek!" Feltörő vágyaim közt most nem szerepel sem függőstandban éjszakázással, sem helikopteres mentéssel történő debütálásunk. Aztán eszembe jut a szakirodalomból: "Tíz kötélhosszból könnyebb kilencet visszaereszkedni, mint egy nehezet előremászni." Ha a kényszer úgy hozza, ez lesz a megoldás! A váltott ereszkedéshez a nagy standtávolságok miatt össze kellene kötni mindkét kötelünket, és egy helyen (épp ahol most állok) egy nagy traverz ingázást sem úsznánk meg, de kivitelezhető az egész. A feladathoz vannak megfelelő eszközeink, és a legkevésbé sem befolyásolna, ha ereszkedőstandként - ott, ahol nincs gyűrű - felszereléseket kellene a falban hagyni. Kicsit megnyugszom. Valami humorosat kellene beleírnom a könyvbe. A beírás megtörténik - a humor elmarad.

Melinda kiabál, hogy fogy a kötél. Nyomasztó titkommal küszködök előre egy meredek, morzsalékos lejtőn egy elszáradt koronájával lefelé lógó, gyökerestől kicsavarodott fáig. Rossz ránézni. Ennél jobb standért is adtak már piros lapot vizsgán. Nincs más. A talaj borzasztó, a legóvatosabb lépésre is valóságos kőlavina indul meg lefelé. Mikor Melinda a könyv közelébe ér (sejtem, de innen nem látom), sürgetem, hogy ne írjon be, mert azt én már megtettem. Ez persze olaj a tűzre, és hamarosan meghallom elfojtott ordítását: "Megöllek!" A hirtelen felindulás következményei elnapolásra kerülnek, nem úgy a kikerülhetetlen kuloármászás, és egy izgalmas eltévedés után a gyéren jelzett út megkeresése. Közeledve a gerinchez, egy szirt mögül kimászva teljes valóságában a magasból elénk tárul a Katzenkopf sziklaorma. Nincs erőm fényképezni. A hatalmas "Macskafej" ijesztően, és egyben hívogatóan tornyosul feltehetően az út végén. Nagy izgalom fog el (eddig sem unatkoztam), mert innen megmászhatatlannak látszik. Érzem, hogy hamarosan kalandunk csúcspontjához érkezünk. Nem véletlenül nevezhették el az utat erről a szikláról, amely mágnesként húz felfele. A csúcstámadás előtti standnak kiszemelt fenyőfáig a szakasz nem túl nehéz, de kitettsége miatt figyelmet követel. Már látom, hogy a nyomvonal nem a macska fején vezet keresztül, hanem a nyakánál eltűnik egy hasadékban. Szinte futólépésben haladok felfelé, de a függőleges repedés előtt megtorpanok. A számtalan próbálkozó által tükörfalura fényezett rés szélessége nincs 20 cm. Ebben kellene feljutni, máshol nem lehet. Belebámulok a sötét kéménybe. Ha fel tudok mászni benne néhány métert, és be tudok akasztani egy expresszt egy rendkívül fontos helyre fúrt nittbe, akkor miénk a pálya. Leteszem a hátizsákot, és belepréselem szűkülő mellkasomat a lehetetlen helyre. Se le, se fel. Aztán kifújom a levegőt, és valahogy tolok egyet magamon. A rés ékszerűen befele szűkül, ha a széle felé igyekszem, kiesek, a belseje felé pedig beszorulok. Továbbra is inkább fújom, mint szívom a levegőt, majd ismét tolok magamon. Na még egyszer ugyanezt! Kinyújtott jobb kezemben már ott az expressz. Tíz centi kell! Megvan! Fújtatva belepihenek a markomban szorított - már beakasztott - expressz hevederébe. A köztesnél a kémény 90 fokban vízszintesbe törik, felül egy beszorult sziklatömbbel. Itt sincs nagy hely, de legalább nem függőlegesen kell mozogni. Első dolgom, hogy kinézzek az út folytatására, és most nyugszom meg igazán. Azt hiszem, megcsináltuk. Társaim lenn még kétségek közt vergődnek, én pedig már ünnepelek. Hat órája szálltunk be ebbe a durván 15 kötélhosszas ismeretlen útba. A befektetett fizikai és lelki energiával arányos a sikerszülte örömérzés. Hihetetlenül jól érzem magam. Még egy kicsit egyedül akarok maradni. Magasztos tisztelet ébred bennem a természet, az élet, és az igazi hegymászók, valamint azok iránt az emberek iránt, akik ennek az útnak a biztosítását kiépítették (különös tekintettel erre az utolsó nittre).

Most nyugtatom meg a többieket. (túratársaim: Beck Antal, Gelencsér Gabriella és Dr. Rupa Melinda) Először felhúzom a hátizsákokat, majd egyenként felbiztosítom társaimat. Így sem megy könnyen a dolog, de súlyfelesleg szerencsére senkinél sem teszi kilátástalanná a vállalkozást. Ettől kezdve sima ügy az egész. Bár a gerinc még kissé feljebb van, de a továbbiakban már kötelet sem használunk. Senkit sem érdekel, hogy mennyi idő alatt érünk le a Wachthüttelkammon a Weichtalhaus parkolójáig. Tudom, hogy Zalaegerszegre hazaérve addig nem nyugszom, amíg a Katzenkopfsteig mászókalauzát be nem szerzem. De hol lehet az Akademikersteig?

Takács Miklós

 

 

A Macskafej és a szerző

 

Katzenkopfsteig

 

Melinda és Gabi
2022  Göcsej Sport