logotype

Emlékeztető egy téli Schneeberg szólózásra 2003. február 28.

6 óra 45 perc, Weichtalhaus 563 m.
A parkolóból teljes menetfelszerelésben indulok neki a Weichtalklamm szurdokának. Hogy miért cipelek 20 kilós hátizsákot? Hát azért, hogy eddzek a tervezett nyári Mont Blanc túrára. És az egyik legelemibb biztonsági szabályt felrúgva, miért vagyok egyedül? Mert mostanában minden hétvége foglalt, és a mai munkanapon is csak én vettem ki szabit. Meg aztán másnak nem is szóltam. (Az igazság az, hogy ellenállhatatlan vágyat éreztem bizalmas kettesbe kerülni ezzel a - nem túl ijesztő, de azért már tekintélyt parancsoló - Heggyel.)
Hágóvasban és két túrabottal csörtetek felfelé a lejegesedett szurdokban. Több lábnyomot is látni. Ez kissé megnyugtat, de el is kedvetlenít. Nem is olyan különleges dolog ez. A beépített láncok, vaslétrák, kampók mindenkit átsegítenek a téli akadályokon is. Gyönyörű a vidék. Mintha egy nagy jégbarlangban járnék. A szűk szurdok minden beláthatatlan fordulója izgalommal tölt el, nem tudhatom mi vár rám mögötte. A legnagyobb meglepetést mégsem a jég okozza, hanem egy utamba kerülő hegyi zerge friss teteme, furcsa sérülésével a hátsó részén. Miután kitanulmányozom magam, befordulok a következő kanyarba, de megtorpanok. A szűk, meredek falú sziklahasadékban való egyetlen feljutási lehetőséget, egy láncot, a tetejétől az aljáig, nagy domború vastag páncélként takar be a jég. A befagyott vízesés tetején, kb. 4 m magasan látom csak a lánc kikandikáló végét. Szinte csalogat. Próbálgatom a jégcsákányt. Ilyet még sohasem követtem el, de nincs más választásom, mint bízni benne (vagy visszafordulni). Felnyúlok, a csákányt merőlegesen belevágom a jégbe. Épp csak a hegye kapaszkodik, de felhúzom magamat, miközben hágóvasas lábaimmal kitámasztok. Bal kezemmel síkos fogást találok, de addig talán tart, amíg kihúzom a jégcsákányt, és teljesen felnyúlva gyorsan beleakasztom azt a kiálló láncszembe. A többi már gyerekjáték. Mikor már ismét stabilan állok a lábaimon, feltűnik, hogy a szurdok havában egy kivétellel elfogytak a lábnyomok. Hozzám hasonló magasságú lehetett a kivétel, mert kényelmesen tudok haladni a lépéseiben. A hátralévő könnyű létrákat és láncokat leküzdve, másfél óra alatt kiérek a szurdokból, majd negyed órán belül rálépek a Kienthalerhütte teraszára.

8 óra 30 perc, Kienthalerhütte 1380 m.
A télen zárva tartó, hóval betakart hütténél megreggelizem, majd 8 óra 45 perckor megindulok tovább felfelé. Itt már egyre több a hó. Nagyon nehéz haladni benne, sokszor combig süppedek bele, és a lépésnyomok sem egyértelműek. Bár egy ilyenben haladok, de már rég nem látok útjelzést. Aztán feltűnik több nyomvonal is, cikázok egyiktől a másikig. Ez így nagyon fárasztó, és inkább úgy döntök, hogy egyenesen megindulok felfelé, a célom úgyis a gerincen van. Végtelennek tetsző hótaposás után, végre meglátom a törpefenyők birodalmát. Jeleket itt már egyáltalán nem látni, hisz a másfél méteres fenyők tetejéig ér a hó. Az összevissza nyomok követhetetlenek, és alig kivehetőek, mert itt már nincs akadálya a szél mindent elsöprő hatásának. Viszont nagyon messze megpillantom a csúcskeresztet. Ez erőt ad, de ekkor még nem tudom, hogy az eddigi megpróbáltatásaim jelentéktelenné zsugorodnak ahhoz képest, ami ezek után vár rám. A hó teteje hártyaszerű jéggé van fagyva, szinte kong, ahogy rálépek, és csúszik. Aztán négy-öt lépés után az előrerakott lábam alatt combtőig beszakad a hó. Előrebukom, homlokommal könnyedén érintve a hegyet, de a lábam még nem ér le. A hátsó végtagom térdben behajlítva fennakad. Eme kezdő gátfutó póz nagyon instabil, így a túrabotommal próbálok meg feltámaszkodni, mire ez is azonnal beleszakad a hóba, csuklóig. Először az egyik, aztán a másik. Most a hátul maradt lábamat egy mélyről induló nyögéssel lendítem előre, hogy felálljak, de hasztalan. Még mindig nem érzem a talpam alatt a szilárd talajt, valószínűleg egy fenyőágon rugózom. Egyik hágóvasas lábammal a másikon állok, és viszont. Két túrabotom markolatig a hóban, hótányérjaik beleakadva az ágak közé. Meg vagyok fogva. Külső szemlélő számára egy fixre telepített kerti törpéhez lehetek hasonlatos. De nincs itt egy árva külső szemlélő sem. Valóságos kráter képződik körülöttem, mire kikászálódom, a felületi jéghártya borotvaként simogatja testrészeimet. Aztán az ötödik óvatos lépés után megint ugyanaz a forgatókönyv. A huszadik beszakadásnál a letelepedést fontolgatom. Végül is hálózsákom, meg termoszom van, erre már lehet alapozni.

Már jártányi erőm is alig van, mire a számtalan egérfogó után valahogy kimenekülök gonosz birodalmából. De a kereszt még ugyanolyan messze van. Lassan a felső kúp alá érek. Itt már nem szakad be a hó, de a terep hirtelen meredekké válik, és egyre hidegebb szél fúj. Fásultan vonszolom magamat felfelé. Annyira fájnak a combizmaim, hogy minden harmadik lépés után meg kell állnom. Nem is érzékelem az időt, egyszer csak felérek.

12 óra, Hochscheeberg Klosterwappen 2076 m.
A szőrös vastag kesztyűmön úgy fúj át a szél, mint a felmosórongyon, ráadásul az SMS írásokhoz ezt is le kell vennem. Érzéketlenné váló ujjaimat ezek után sehogy sem bírom felmelegíteni. A nem túl távoli, de szintén zárva lévő Fischer hütte környékén túrasíelőket látni, de nincs erőm odamenni, pedig tervbe volt véve. Piszokul elfáradtam, talán eddig így még soha. 12 óra 30 perckor megindulok lefelé. Nem vagyok feldobva, mert tudom, hogy jelzett utat egy darabig nem találok, és a gonosz törpéket sem tudom kikerülni. Mégis valahogy túljutok rajtuk és a Kienthalerhütte havas teraszán egy félórai étvágytalan evés után továbbereszkedem, már nem a szurdokban, hanem az azt kikerülő Ferdinand-Mayer-Weg-en. Félúton leveszem a hágóvasakat, de rögtön ezután, az avarral betakart olvadó jeges erdei úton akkorát perecelek, hogy csak a sokadik fa után tudok megállni.

15 óra 30 perc, Weichtalhaus 563 m.
A ház zárva van, pedig most nagyon bemennék. Miközben vakarom le magamról az esés sarát, nyílik az ajtó, és a tulaj szívélyesen betessékel. Úgy zuhanok le egy székre, mint a kő. Bár csak hétvégén tart nyitva, főz nekem egy hosszú kávét. Megdicsérem a produkciót, és megígérem neki, hogy jövő hétvégén egy nagyobb társasággal eljövünk ide újra.

-magnum-

2022  Göcsej Sport