logotype

Zemplén 2006

Már évek óta terveztük, hogy meglátogatjuk az Északi-középhegység e távoli vidékét, ahol az Országos Kéktúra indul, ahol hatalmas összefüggő érintetlen erdőségek találhatók még, ahol vendégszerető emberek várják a turistákat, ahol a sztrapacska mellé vadpörköltet lehet enni, és ahol a borsodi sör hazája van.

A hosszú út ellenére nem indultunk túl korán, négyesével ültünk az autóban, és Budapestig esemény nélkül haladtunk. A Hősök terénél szokás szerint eltereltek bennünket, ami végül nem okozott problémát, csak a kocsiban kezdett fura illat terjengeni. Lassan úgy éreztem magam, mint egy echte zalai pálinkafőzdében, ahol épp jófajta vegyespálinkát főznek! Aztán mások is érzékelték az amúgy nem kellemetlen illatözönt, és elkezdtük keresni annak eredetét. Nem kellett sokáig kutakodni, Sanyi bátyánk hamar ráakadt a dugójától megszabadult páleszes üvegre. Az alján még lötyögött valami, és mivel a dugó már hasznavehetetlen állapotban volt, a hátul ülők úgy döntöttek, hogy nem érdemes tovább kockáztatni, inkább megisszák a maradékot.

A lehúzott ablakok ellenére az illatfelhő elkísért bennünket egészen Pálházáig, ahol a Tölgyfa Panzió volt egy hétig otthonunk. A lassan megérkező túratársak zaja betöltötte az addig csendes kis panziót. Mindenki elfoglalta szobáit, majd rövid sétára indultunk feltérképezni a környéket. Volt aki pékséget talált a közelben, volt aki kocsmát. Érdekes módon ez utóbbiban elég szép számmal gyűltünk össze, és egy kiterített térkép mellett félig telt söröskorsók társaságában tervezgettük az elkövetkezendő napokat.

Természetesen első napra mindjárt a legnehezebb, leghosszabb túrát tettük be, azzal magyarázva a fokozatosság elvének cáfolatát, hogy mi lesz, ha netán elromlik az idő, és nem fogjuk tudni megnézni honnét is indul az a híres, nevezetes Országos Kéktúra. Ezért aztán a fogadóban korán kértük a reggelit, hogy mielőbb indulhassunk utunkra. A bőséges früstük után kocsiba szálltunk, majd kanyargós, hegyes-völgyes úton jutottunk el Füzérre, ahonnan körtúránk indult. A parkoló felett méltóságteljes pompájában magasodott a Füzéri vár. Mi azonban a várhegyet megkerülve indultunk neki utunknak, a várlátogatást a túra végére hagyva.

A GÖCSEJ SE a Nagy Milicnél
A GÖCSEJ SE a Nagy Milicnél

Úticélunk a Nagymilic volt, ami a Zemplén legmagasabb pontja is egyben. E magaslati pont a szlovák - magyar határon van, amit egy nagy obeliszk jelöl. Az útleírásokat tanulmányozva az utolsó szakaszok egyikét "nagyon-nagyon" emelkedősnek írta. És valóban, egy meredek, lazaszerkezetű, csúszós ősvény állta utunkat. Gyökerekbe, faágakba kapaszkodva araszoltunk felfelé. Egyik pihenőnél megállva csodálatos panoráma tárult szemünk el. Amíg a szem ellátott, erdővonulatok tengere hullámzott előttünk. A kis pihenő után folytattuk a kapaszkodást, majd hamarosan felértünk a nyeregre, ahol az államhatár húzódott. A piros fehér határkövek között jutottunk fel a csúcsra, ahol az obeliszk áll. Itt hosszabb pihenő következett, csúcs-csoki, és más harapnivaló elfogyasztása után ereszkedtünk lefelé, László tanya irányába. A néhai üdülőt még megközelíteni sem lehet, a privatizáció folytán magánkézbe került a patinás szálloda, ezáltal a halandó embert nem szívesen látják a kamerákkal őrzött kerítéseken belül. Útközben páran közülünk a friss kéktúra-füzetükbe megszerezték az első pecsétjüket. Folyamatos ereszkedés után értük el Hollóházát, a Zemplén egyik gyöngyszemét. A kis falu híres porcelánüzemének múzeumában gyönyörködhettünk a remekebbnél remekebb porceláncsodákban. A hatalmas cifra serlegektől kezdve, a patinás étkészleteken át, a porcelán hegedűig sok csodát láthat itt az ember. Többen beleszerettünk egy porcelán szarvasbogárba, mely teljesen olyan volt, mintha élne.

A füzéri vár
A füzéri vár

A hosszabb pihenő után már csak egy sáros erdőrészen kellett áthaladni ahhoz, hogy elérjük újra Füzért, és végre bevehettük a várat! A kapuban maga a várkapitány fogadott bennünket, majd miután megváltottuk belépőnket, körbevezetett és elmesélte a vár történetét, valamint jelenkorát, a feltárások menetét, a rekonstrukciók állását. A kötelező kalodás fényképek elkészülése után búcsút vettünk a vártól és kapitányától, (üzemeltetőjétől) majd a falu felé vettük az irányt. Beérve a faluba a gulyás épp terelte haza a pár tehénből álló csordát, mikor a tájháznál utolértük. Érdeklődésünkre felvilágosított, hogy kérésünkre kinyitják a tájházat, és 21. századi gulyáshoz méltóan mobiltelefonján értesítette az illetékest, hogy várjuk a bebocsátást. A takaros kis portán bepillantást nyerhettünk az elmúlt idők paraszti életének mindennapjaiba. A szakszerű tárlatvezetés után néhány sporttársunk szert tett pár liter frissen fejt, még tőgymeleg tehéntejre. A kocsikhoz visszaérve, kellemesen elfáradva, jóleső érzéssel hajtottunk szálláshelyünkre.

Második nagyobb túránk Regécről indult. E kis falucska főutcáján hagytuk a kocsikat, és a borult idő ellenére indultunk neki a vár felé vezető útnak, bár voltak, akik inkább választották volna az élőzenés kocsmai időtöltést, de ezen csupán egy pillanatig meditáltunk. A várhoz vezető út eléggé felázott volt az esőzések miatt, ezért néhol csak lassan tudtunk haladni. Nagy meglepetésünkre a várnál büfé fogadott bennünket, jópáran a hűvös időjárás ellenére legurítottak egy-egy hideg sört. A várban feltárások folytak, de ez nem zavarta a látogatásunkat. Számtalan fotó készült magáról a várromról, és a bennünket körülvevő panorámáról. A romoktól búcsút véve indultunk el Boldogkőváralja felé. A borús fellegek ellenére töretlen jókedvvel haladtunk előre, mígnem egy patak állta utunkat. Az elmúlt napok esőzései miatt megduzzadt folyam kis megtorpanásra késztette csapatunkat. Ekkor még nem is gondoltuk, hogy a vízi átkelések milyen nagy szerepet fognak játszani az elkövetkezendő napokban. A vízből kiálló köveken egyensúlyozva, néhol rögtönzött hidat készítve, egymást segítve jutottunk át a patakon. Egy-egy patak többször is keresztezte utunkat, és mindannyiszor találékonyságra kényszeríttet bennünket. Ahogy átküzdöttük magunkat a vízen, elkezdett szemerkélni az eső. Hamar felkerültek az esőkabátok, pelerinek, vízhatlan kamáslik, de alig tettünk meg párszáz métert, az eső abbamaradt, így vetkőzni kezdtünk. Majd kis idő múltán újra fel a vízhatlan cuccot, majd újra le. És ez így ment egész álló nap, hol öltöztünk, hol vetkőztünk. Egy idő után már nem foglalkoztunk a szemerkélő esővel, inkább áztunk, mintsem állandóan öltözködjünk. A számtalan vízi átkeléstől megfáradva, szomjasan értünk be Arkára. E kis zsákfaluban nagy megdöbbenésünkre hiába kerestük a kocsmát, hogy szomjunkat olthassuk, a helybeliek felvilágosítottak, hogy itt bizony kocsma nincs. Ha szomjunkat nem is, de éhségünket csillapítottuk a falucska főterén leülve, majd rövid gyaloglás után értük el Boldogkőváralját. A falu felett, mint egy nagy hajó, terpeszkedett a vár. A híres oroszlánfejű szikla félelmetesen magasodott fölénk, míg felfelé másztunk a várhegyre. A várban viszont szomorúan vettük tudomásul, hogy omlásveszély miatt nem lehet kijutni az oroszlánfejű szikla csúcsára. A várban található kiállítás viszont kárpótolt bennünket. A valaha turistaszállóként üzemelő részben a vár történetéről, valamint a Muhi csatáról kaptunk betekintést. A földalatti kazamatákban érdekes kőzetkiállítást tekinthettünk meg. A vár meghódítása után a sofőröket egy autó visszavitte Regécre, míg a Boldogkőváralján maradottak a kulináris élvezeteknek hódolva múlatták az időt. A nap folyamán csak néha szemerkélő eső a nap végére megeredt, és bőséges áldásával áztatta a földet, de minket már ez nem érintett, lévén, hogy a kocsikban ülve, hazafelé tartottunk.

Aki az Északi-középhegység eme szegletében jár, ne hagyja ki a híres Sárospatak meglátogatását. A gimnáziumban szakszerű tárlatvezetésben részesültünk, megismerve a Sárospataki Gimnázium történetét, az ott végzett hírességek munkájából is láthattunk ízelítőt. Sajnálatos módon a nevezetes sárospataki könyveket nem tudtuk megnézni, lévén, hogy restaurálták a könyvtártermet, a tetőn történt beázás folytán. A gimnázium után a sárospataki várban tettünk látogatást. A nívós kiállítást melegen ajánlom minden arra járónak!

 

Füzérradvány, Károlyi kastély
Füzérradvány, Károlyi kastély

Hazafelé ellátogattunk Füzérradványba. E kis falucska csupán pár km-re volt szálláshelyünktől, és itt tekinthető meg a híres Károlyi-kastély. A jobb napokat látott építészeti remekművet csodálatos park veszi körül, melyben két méreteit tekintve lenyűgöző óriásplatán is található. A kastély alsó szintje múzeumként működik, a többi része sajnos pénzhiány miatt nem látogatható. A tárlatvezetés kapcsán megtudtuk, hogy az államosítás után több funkcióval is bírt az épület, utoljára szállodaként üzemelt. Sajnos az állagmegóvásra csak kevés pénzt fordítottak, az épületegyüttes hátsó részén omladozik a vakolat, kopottak a nyílászárók. A főépületet azonban nagyon szépen helyreállították, talán néhány év múlva az egész épület megújul majd.

 

Átkelés a patakon
Átkelés a patakon

Az elkövetkezendő napok egyikén elkísértük hegymászó barátainkat, akik a Sólyombérchez mentek sziklát mászni. A szokásos kiadós reggeli után jóllakottan indultunk neki az útnak. Az időjárással eddig szerencsénk volt, szinte minden nap esett az eső, de valahogy mi mindig megúsztuk. Hűvös reggel lévén még a leheletünk is meglátszott az erdőben. A turistajelzés hamarosan egy folyóhoz vezetett, a jelzés keresztezte a folyót, de annak magas vízállása miatt szinte lehetetlen volt átkelni. Miután kicsit feljebb, majd a folyó mellett lefelé haladva sem találtunk átkelési lehetőséget, ketten feltűrték a nadrágjukat, levetették a bakancsukat, és átgázoltak a combig érő jeges vízben. Volt, aki nem vesződött a ruhával, hanem bakancsostól, nadrágostól gyalogolt át, de a legtöbben nem vállalták ezt a megmérettetést, ezért aztán kettévált a csapat, egyik fele fel, másik lefelé indult átkelőt keresni. Párszáz méter után egy széles hidat találtunk, ahol még kocsival is át lehetett hajtani, így a többség száraz lábbal kelhetett át a megáradt patakon. De ezzel még korántsem ért véget vízi megpróbáltatásunk. A túra során még számtalanszor kellett patakokon átjutnunk, néhol rögtönzött átkelőket építve. Így jutottunk el a Pálos kolostor romjaihoz, ahol hosszabb pihenőt tartottunk. Tocsogós, mocsaras területen áthaladva jutottunk el a gerincre, ahonnét fenséges panoráma tárult a szemünk elé a Zemplén hegyvonulatairól. A Sólyomsziklánál kiépített hegymászó utak vártak bennünket, így előkerültek a kötelek, beülők, és a csapat egy része kipróbálhatta a sziklamászás gyönyörűségét, míg a csapat másik fele az elemózsiából falatozva, fényképeket készítve múlatta az időt. Sokáig nem lehetett a szirteken maradni, mert a napsütés ellenére hideg szél fújt, még az esőkabátokat is magunkra vettük, hogy csökkentsük a hidegérzetet. Hamarosan vissza is indultunk ugyanazon az úton, amelyen jöttünk. A patakokon való átkelések már nem okoztak gondot, a szélvédett helyeken végre meleg lett, sőt, a túra végére már egy szál pólóban élveztük a május végi áldásos napsütést.

Hazafelé még megnéztük Telkibányán a Helytörténeti múzeumot, amely többek között érdekes betekintést nyújtott a régmúlt aranybányászatába, az itt élők néprajzi szokásaiba, az erdők-mezők vadvilágának kincseibe. Aztán tettünk egy rövid kitérőt, és megálltunk a legendás Szép Ilonka sírjánál. A Királykút a környék egyik kedvelt kirándulóhelye, itt található hazánk egyetlen jégbarlangja, leghidegebb vizű forrása, és régmúlt időkből származó szép-szomorú története tette méltán különlegessé és kedveltté a Telkibányától 5 km-re található erdei pihenőhelyet. Legendás királyunk, Hunyadi Mátyás látogatásának és - a néphagyomány szerint - Szép Ilonkával folytatott szerelmi románcának emlékét őrzi e hely. A történet megihlette Vörösmarty Mihályt, és Tompa Mihályt is. A jegesbarlang mellett felszínre törő forrás vize nyáron sem emelkedik 4-5 fok fölé. A forrást és Szép Ilonka sírhelyét mai formájában Tóth Bálint gönci útbiztos építtette ki1932-ben.

Ha a környéken kirándulunk, feltétlenül érdemes elmenni Kassára, Szlovákia második legnagyobb városába, megnézni az óvárost, hisz majd minden szegletéhez a magyar történelem fontos eseményei fűződnek. Rákóczi városának is nevezik, hiszen a fejedelem, II. Rákóczi Ferenc Kassát tekintette fő székhelyének. Idén van századik évfordulója újratemetésének, 1906-ban az országos megemlékezések után a kassai dóm altemplomában helyezték el II. Rákóczi Ferenc és bujdosótársainak hamvait. 
Sajnos hamar elrepült az egy hét, még számtalan túrázási lehetőség maradt, amit a csapadékos időjárás miatt már nem sikerült megvalósítanunk, (például a Rákóczi-túrákat) így bizonyára örömmel térünk majd vissza hazánk számunkra távoli, de annál értékesebb szegletébe.

Kéktúra emlékműnél
Kéktúra emlékműnél
Kéktúra emlékműnél
2021  Göcsej Sport