Kerékpártúra a Dráva völgyében

(2007. július 15. – július 22.)

Éjfélkor indult útjára… a Dráva túra kerékpáros csapata. Kellemes meglepetés volt, hogy a korábbi túrákkal ellentétben a kerékpároknak külön utánfutó jutott, így az utastérben biciklik és csomagok nélkül igen kényelmesen utaztunk.

Reggelre buszunk megérkezett az olaszországi Dobbiaco vasútállomására, és Paulovics Zolika születésnapi köszöntője és tortájának elfogyasztása után, „felmálházást” követően elindultunk a Dráva völgyének meghódítására.

Kiválóan aszfaltozott kerékpárúton haladva kb. 4 km megtétele után találkoztunk az elkövetkező hetünk útitársával, a Drávával. Csenevész patakocskaként törte át a hegyeket. Észrevétlenül léptük át a határt és a reggelinket már az ausztriai Sillian-ban fogyasztottuk el. Jószerével tekernünk sem kellett, hiszen 1240 m magasból indulva követtük a folyót. Meglepődve tapasztaltuk az igen élénk kerékpáros forgalmat. Idősebb urak és hölgyek csapatai, gyerekcsoportok, népes családok, kicsik és nagyok élvezték velünk együtt a gurulást. Panzendorf-nál elhaladtunk a XIII-XIV. sz.-ban épült Heinfels várával szemben, majd a Galitzen patak szurdokvölgyében gyönyörködtünk. Ha emlékezetünk nem csal, néhány sör is lecsúszott. Ez az út során többször megismétlődött… Lienz megtekintése után már csak néhány km várt ránk és megérkeztünk első napi szálláshelyünkre, Oberdrauburg-ba. A kemping csábító úszómedencékkel és hideg sörrel várt bennünket.

Másnap magas hegycsúcsok között folytattuk utunkat. Többször átkeltünk a Dráván, amely már erős sodrású folyóként kanyargott a hegyek között. Vera és Ildikó kivételével a csapat kihagyta a gyógy- és fűszernövények termesztéséről híres Irschen megtekintését, ami nem is csoda, mivel ez kb. 400 m szintemelkedés leküzdését tette volna szükségessé. A szintemelkedésekből a későbbiekben így is kijutott mindenkinek...

Spittal megtekintése után letértünk a pihenőhelyekkel és vízvételi lehetőségekkel jól ellátott kerékpárútról és a forgalmas közúton, a sebesen zúgó Lieser patak mellett haladva értük el a Millstatti-tó partján fekvő Seebodent. Sátorverés után a Millstatti-tóban áztattuk fáradt testünket.

A harmadik nap reggelén visszakerekeztünk Spittal-ba és ismét – a gyakran murvás - kerékpárúton haladtunk Villach felé. Nagyon meleg volt. A vidám nyugdíjascsapatok is elmaradtak, mi pedig eltikkadva nyomtuk a pedálokat. Villach-ba érve ittunk, ittunk, ittunk, ettünk, és megtekintettük a város nevezetességeit. Felfrissülve indultunk új célunk, a Wörthi-tó irányába. Karintia legnagyobb tavát könnyen megtaláltuk, a Velden-től néhány km-re fekvő kempinget azonban már nehezebben… A tó partjáról egy meredek úton jutottunk el a kempingbe. Az esti fürdés a Wörthi-tóban azonban kárpótolt minden nehézségért.

A következő nap eltávolodtunk a Wörthi-tótól. Rosegg kastélyának parkjában többen felderítették az Ausztria legnagyobb kerti labirintusaként hirdetett látnivalót, ami azért csalódást keltett, mert a kukoricatáblába vágott utak nem jelentettek nagy kihívást a Göcsej SE tapasztalt túrázóinak. Az útleírásban „kihagyhatatlan” programként leírt Tscheppa-szurdok nem sok túratárs fantáziáját ragadta meg.

Akik elindultak megnézni hamar rádöbbentek, hogy a meredek hegyi út nem túrakerékpárosoknak készült. Szörnyű volt. Marcsi és Edina azonban megküzdöttek a nehézségekkel és elmondásuk szerint valóban megtekintésre érdemes a hely. Autóbusszal, egész napos programként… A rutinosabbak inkább az útbaeső tavakban fürdőztek.
A korábbi kényelmes sátorverések helyett igen szűk, félreeső placcok jutottak – nagy jóindulattal – a Klopeiner See melletti kempingben. A gleccser vájta tóban fürödve, a környező hegyek látványában gyönyörködve azonban minden kényelmetlenséget elfelejtettünk. Mégsem telt nyugodalmasan az este, mivel a térkép szerint másnap előttünk álló nehézségek aggodalommal töltöttek el bennünket.

A reggeli indulás után bizonytalan volt az esti cél. A térkép az utolsó osztrák városban, Lavamünd-ben nem jelzett kempinget.
A völkermarkt-i városnézést követően defektet szereltünk. Mint kiderült ilyen kalandból másoknak is kijutott. Mit is ér egy kerékpártúra gumicsere nélkül? Kisebb-nagyobb (inkább nagyobb) emelkedőket leküzdve értük el – a legnagyobb kánikulai hőségben – Közép-Európa legmagasabb (96 m) vasúti hídját, a Jauntalbrücke-t. Az iszonyú meleg ellenére „megfagyott” ereinkben a vér, amikor láttuk, hogy a bungee-jumping sport megszállottjai életüket egy gumikötélre bízva a hídról a mélybe vetették magukat, majd az ég és a folyó között föl-alá himbálóztak.

Korán megérkeztünk Lavamünd-be, ahol a térkép és az internet ellenére – miszerint nincs kemping – az élelmes zalaiak egy jól felszerelt, úszómedencés táborhelyet találtak. Voltak azonban akiket ez sem bírt maradásra… Kalandvágytól hajtva – a kiválóan teljesítő „sportos csajokat” (Marcsi, Edina) – követve mi is átkeltünk a határon, és egy barátságos szlovén vendéglős házaspárnál vadkempingeztünk Vuhred-ben. Itt ettük életünk legnagyobb pizzáját és itt ittuk az egész út legpocsékabb Radler sörét (világos sört öntöttek össze narancslével). Brrr…

Másnap a Göcsej SE kerékpáros csapata több részre szakadva haladt az új cél, Maribor felé. Voltak, akik – előző nap - vasúton tették meg a Dravograd-Maribor szakaszt, voltak, akik vasúton szerették volna letudni ezt a távot, de nem számoltak a szlovén vasút különleges menetrendjével, miszerint a magyarországi internet kapcsolat alapján megszerzett menetrendben szereplő vonatot nemes egyszerűséggel nem indították el. Maradt a kerékpártúrák megszokott járműve: a bicikli. Ki közúton, ki kerékpárúton, ki frissebben, ki elcsigázottabban, végül megérkeztünk a sípálya alján elterülő kempingbe. Aki megtekintette Maribort megkóstolhatta a Stajerc sörözőben az egyedülálló, gyógynövénykivonatokat tartalmazó zöld sört. Mit ne mondjunk…, a jövőben maradunk a jól bevált világos sörnél.

Az utolsó nap nehezen indult. Kerékpárral kijutni Mariborból komoly, de nem megoldhatatlan feladatnak bizonyult. Kerékpárút hiányában közúton értünk Ptuj-ba. A vár és a város megtekintése után egy helyi specialitásként elkészített hallevest ettünk a már széles folyóvá duzzadt Dráva partján. Még egy kis fagylaltozás – nagyon finomak a szlovén fagyik - után kelletlenül indultunk végcélunk, Ormoz felé, ahol a busz várt ránk. Gondoltuk… A buszt azonban Ptuj-ba „térítették”, akiknek már nem volt idejük és kedvük a melegben elhagyni az álmos vasárnapi kisvárost. Erről értesülve hasznos időtöltést kerestünk és egy hatalmas pincében a méltán híres helyi borokat kóstolgattuk. Miután Lajos megérkezett a busszal (és a fél csapattal) kerékpárjainkat felraktuk az utánfutóra és hazaindultunk.

A Duna völgye, a Fertő-tó után a Dráva mentén is egy élményekben gazdag kerékpártúrát teljesítettünk. Megtettünk több, mint 500 km-t, legyűrtük a „húzós” emelkedőket, összességében megküzdöttünk közel 1000 m szintkülönbséggel és a nagy meleggel. Láttuk a Drávát, mint apró patakocskát, és mint szélesen hömpölygő folyót, magas hegycsúcsok tövében, hűsen hullámzó tavak mellett haladva három ország hangulatával, nevezetességeivel, ételeivel, italaival ismerkedtünk meg.

Jó volt!