Egy vidám hét a Karancs-Medvesben

Sportegyesületünk néhány vállalkozó szellemű tagja egy hétreellátogatott az Északi-középhegység nyugati részén találhatóKarancs-Medves tájegységhez, megcsodálta az itt található számtalantermészeti, geológiai látványosságot. A Karancs-Medves TájvédelmiKörzet 1989-ben alakult meg. Az alapkőzet a Karancson andezit, aMedves-vidéken bazalt. Ezeken az idősebb homokkőre rátelepültkőzeteken alakultak ki a napjainkban is látható különleges felszíniformák, jött létre a változatos növényvilág. A vidék vízrajzikülönlegessége, hogy itt húzódik a Kárpát-medence két legnagyobbfolyójának, a Dunának és a Tiszának vízválasztó vonala.

Első nap: „A demokrácia anarchiát szül”

Egy verőfényes április végi napon indult csapatunk, hogy párszázkm-t legyűrve Bátonyterenyére jussunk, ahol előzőleg szállástfoglaltunk a Szélkakas panzióban. A ragyogó időt kihasználva útbaejtettük Hollókőt, és annak várát. A jó időnek köszönhetően szépszámmal tolongtunk a várba vezető lépcsőkön, és gyönyörködtünk avárfalakról elénk táruló panorámában. A várból leereszkedve, Hollókőmacskaköves utcáin bolyongva jártuk be az immár 15 éve a világörökségrészét képező falucskát, melyet a Cserhát ölelő karjai úgy védtek mega „századok zord szelétől”, hogy a falu megőrizhetteeredeti varázsát.

Hollókő Palócföld éke, s egyben Közép-Európa legépebben megmaradt,egységes palóc építészeti stílust tükröző faluja, melynek legnagyobbértéke az ófalut nagy részben kitevő, 58 védett épületet magábanfoglaló falurezervátum, mely őrzi a XVII. századi népi építészetremekműveit.

A kis kitérő után Bátonyterenye következett, ahol a Szélkakasfogadóban elfoglaltuk szobáinkat, majd túramegbeszélésre gyülekeztünka négyes szobában.

Az anarchia akkor ütötte fel a fejét, mikor többen nem tudtákeldönteni, hogy melyik csoporttal is tartsanak. Végül úgy tértünknyugovóra, hogy másnap reggelre majd mindenki kedvének megfelelőenválaszt.

Második nap: „Éljen május elseje!”

A verőfényes reggelen végre körvonalazódni látszott, hogy ki hova,kivel és merre megy. Kis csapatunk először Recsket ejtette útba,megtekintette a néhai munkatábort, ahol többek között Faludy Györgyis raboskodott. Recsk neve a XX. századi történelmünk során sajátostartalommal telítődött, függetlenül a település akaratától. A Mátrahegység e térségében, közel Recsk községhez, a Magyar ÁllamvédelmiHatóság (ÁVÓ) 1950 nyarán a szovjet gulág-táborok mintájára büntetőjellegű kényszermunkatábort létesített. A mintegy 1500 kényszermunkása magyar társadalom minden rétegét képviselte.

Apolitikai okokból fogva tartott kényszermunkások maguk építették fela kényszermunkatábort, kerítették be magukat többszörös szögesdrótkerítéssel. Az andezitbányában primitív kézi szerszámokkal sziklátfejtettek, követ törtek az útépítésekhez. Naponta 12-14 órátdolgoztak, nem több, mint 1000 kalóriányi élelemmel. Szintevalamennyien éheztek, minden szájba vehetőt, amit az erdőbentaláltak, megettek. Sokan éhen haltak, vagy az andezitbányábanbalesetben vesztették életüket, s volt, akit az őrök agyonlőttek. Atábort három esztendeig tartó fennállása alatt hermetikusan elzártáka külvilágtól. 
Recsk után a Tarna völgyének egyik szép látványossága következett,a zöld mezőből sárgásfehéren feltornyosuló siroki Várhegy, tetején azegykor szebb időket látott, denevérek lakta várrommal. A hegyalapanyaga riolittufa, ami a mátrai vulkáni tevékenység hatásáraképződött. A meredek hegyoldalt bokorerdő, akácos, nyílt és zártsziklagyep borítja. Utóbbi helyenként védett növényeket is rejt.

A várban érkezésünkkor épp íjászbemutató zajlott, aminek tevékenyrésztvevője lett Sanyibá is.

Utunkat Eger felé vettük, ahol bejártuk a város főterét és annakkörnyékét, majd a Szépasszony-völgyben megkóstoltuk a híres Egribikavért. Szomjazó sporttársainkra gondolván, egy kisebb kanna bortvásároltunk számukra.

További utunk a hőforrásáról híres Egerszalókra vezetett. Adomboldalon lefolyó víz 1900 négyzetméteres mészkőlerakódást -sódombot épített. Sajnos éppen a mellette lévő monumentálisszálloda-építkezés közepébe csöppentünk, ami csalódással vegyítettérzelmeket gyakorolt ránk, hiszen néhány éve egy szép napottöltöttünk el itt, a még érintetlen szépségű hőforrás mellett, amitmár soha nem lehet természetes szépségében megcsodálni... InnétBudapest felé vettük az irányt, ahol a tabáni majálison töltöttük azeste további részét.

Harmadik nap: „Nem kell mindig hősnek lenni”

A reggel a bátonyterenyei vasútállomáson ért bennünket. A szikrázónapsütésben egy „Uzsgyi” becenévre keresztelt, az oroszállamadósság keretében Magyarországra szállított vonatrakapaszkodtunk fel, és utaztunk Somoskőújfalura, aznapi túránkkiindulópontjára.

Gabriella sporttársnőnk vadonatúj „vibrotalpas”bakancsában pompázva vágott neki a Karancs csúcsának. A meredekemelkedő alaposan megizzasztotta a társaságot, de a 747 méteren lévőkilátóból elénk táruló panoráma kárpótolt bennünket. A kilátó tövébentartott rövid pihenő alkalmával egyesek egyéni módszerek szerintfáslizták térdüket, a nadrágra kívülről fáslit tekerve. A Karancscsúcsáról ugyanazon az úton haladtunk vissza a somoskőivasútállomásra, és indultunk tovább gyalogosan a Boszorkánykő felé.Utunk árnyas erdőkön vezetett keresztül. A Boszorkánykőrőlgyönyörködhettünk az alattunk elterülő tájban, tőlünk kissé messzebba Salgó vár tornya, távolabb pedig a Somoskői vár volt látható. Rövidnézelődés után utunkat folytatva a Salgó várhoz értünk. Itt derültki, hogy a „vibrotalpas” bakancs nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket. Az út során többször is ki-be kellett fűzni, merthol túl szoros, hol túl laza volt benne a járás. A Salgó vármeghódítása után a Somoskői várat vettük célba. A Dornyay kulcsosházkeresztezte utunkat, melyen nagy tábla hirdette, hogy 2007-ben fogjákfelújítani. Ennek ellenére semmi nem utalt arra, hogy ebben az évbenel is készülne a ház, tátongó ablakai sötéten ásítottak bele anagyvilágba. A mellette lévő Kilián György úttörőforrásnálmegtöltöttük kulacsainkat, majd szomjunkat oltva indultunk tovább.Egy újabb forrás keresztezte utunkat, a Petőfi forrás. Kiscsobogójából vékonyan folydogált a víz. Hamarosan a Somoskői várhozértünk, melynek tövében a Petőfi-kunyhó található. Maga az épülethatárőrizeti pontként működött, most emlékkiállítás található benne.A karnyújtásnyira lévő vár már szlovák területen fekszik.

A várat a tatárjárás után az itt birtokos Kacsics nemzetség egyiktagja építhette az 526 méter magas hegyre. Az építéshez a környékjellegzetes anyagát, a vulkánkitörésekből származó sokszögletesbazaltoszlopok egy részét is felhasználták. A várnak két kerek tornyavolt, a bejáratot a harmadik torony védte. Ma az egyik kerek toronyrekonstruálva, a másik romjaiban látható. Somoskő északi oldalán vana bazaltzuhatag, ahol íves-oszlopos formában szilárdult meg a láva.

A falucskának 1910-ben 499 magyar anyanyelvű lakosa volt. Atrianoni békeszerződés 1920-ban a települést Somoskőújfaluval együttaz újonnan létrejött Csehszlovák államnak juttatta. A NagykövetekTanácsa 1923. április 23-án Magyarországnak adta Somoskőt ésSomoskőújfalut, egy bazaltbányával egyetemben.

Negyedik nap: „Nem mind arany, ami fénylik”

Bárnáról indult kis csapatunk, majd felkapaszkodván az 519 m magasNagy-kőre, széttekintettünk az alattunk elterülő tájra. Hegymászósporttársaink nem bírva erejükkel leereszkedtek a meredek sziklákon,majd újból felkapaszkodtak. Miután így jól kifárasztották magukat,folytattuk utunkat a piroxinkristályairól híres Kis-kőre. Az aranylázegyre jobban elhatalmasodott rajtunk, mindenki bősz kincskeresésbekezdett. A valószínűleg már többször lerabolt terület nem sokeredménnyel kecsegtetett. Mindezek ellenére azért mindenki begyűjtöttegy-két követ, amiben fellelni vélte a piroxin fekete csillogását.Rövid pihenő után folytattuk utunkat vissza Bárnára, ahol a kocsikathagytuk. A kocsmát fellelve örömmel locsoltuk tikkadt torkunkat afolyékony kenyér habzó italával.

Este Sándor barátunk születésnapját ünnepelvén gyűltünk össze aSzélkakas fogadó éttermében. Egy nehezen szerzett tortával éspezsgővel kedveskedtünk az ünnepeltnek. Aztán éjjelbe nyúló tánckövette a vacsorát.

Ötödik nap: „Aki éjjel legény, az nappal lepény”

Az átmulatott éjszaka után nehezen indult neki a csapat ageológiai látványosságokat bemutató napnak. Elsőként a Suvadás névrehallgató képződményt tekintettük meg, de előtte még felkerestünk egykocsmát, ahol érdekes módon többen ittak üdítőt, mint sört…

Ettől kicsit életre kelt csapatunk, és egy járatlan ösvényensikerült megközelíteni a riolittufa képződményt, melyet a térképSuvadásnak nevez. Innét Kazárra gyalogoltunk, ahol a sok helyiérdekesség közül többek között a Vasalómúzeumot néztük meg. A 450db-os magángyűjtemény egyedülálló az országban. A régi szenesvasalók, rézvasalók és egyéb érdekességek tengerében az un. KGSTvasalókat ismerősként üdvözöltük.

Kazár után következett a nap látványossága, a Mátra felé esőlejtőn mintegy hektárnyi területen látható a sok millió évesriolit-tufa erózió. Ez a képződmény fehér, növénytelen talajával,tekervényes gyűrődéseivel holdbéli tájhoz hasonlít. A vállalkozókedvűek a víz által kialakított labirintusszerű mélyedésekbeereszkedhettek le. A morzsalékos, néhol omlós falakon nem voltegyszerű a haladás.

Nagyobb pihenőt az 542 m-es Pécs-kőn tartottunk, ahonnan márláttuk Salgótarján házait. A városba vezető út kellemesen lejtett, jóiramban tudtunk haladni. A megyeszékhely egyik sörözőjének teraszánkellemes barna sörök társaságában vártuk a vonat indulását.

Hatodik nap: „Hogy mik vannak!?”

Borongós időben indultunk Ipolytarnócra, ahol a világ harmadiklegnagyobb lábnyomos lelőhelye található. Az "ősvilági Pompei"vulkáni hamutakaróval betemetett kincsei, 24 féle cápa fogai,krokodil- és delfinfogak, megkövesedett fák - köztük a felfedezésidőszakában még 24 öles, mintegy 46 méteres ősfenyőmaradvány -láthatók, ötezernél is több szubtrópusi, egzotikus levéllenyomat,2000 állati lábnyom tárul fel évmilliók homályából a látogatók előtt.

Innét Kishartyánba vezetett utunk, ahol a lazaszerkezetűhomokkőoldalban megtekintettük a barátlakásokat. A meredek lépcsőnfeljutva és körbejárva a fülkéket, tisztelettel adóztunk a számunkraelképzelhetetlen módon itt élt embereknek. Rövid pihenő után asalgótarjáni Bányász Múzeumban találtuk magunkat. Igaz, hogy márnyitvatartási idő után, de a lelkes tárlatvezető bányászok megvártakbennünket, miután odatelefonáltunk, és egyeztettük, hogy mikormegyünk. Furcsa érzés volt leszállni abba a tárnába, ahol nemrég mégemberek fejtették a szenet. Részletes és élménydús tájékoztatástkaptunk a bányaművelés rejtelmeiről, egészen a kezdetektőlnapjainkig. A földalatti bányagépeket üzemközben is megtekinthettük.

Következő megállónk Magyarország egyetlen szárazfürdőjénél volt,Mátraderecskén. A mofettájáról híres falucska - mint neve is mutatja- a Mátra tövében található. A szárazfürdőt kis utánjárás utánsikerült kinyittatnunk, és kis orvosi ellenőrzést követően ki ispróbálhattuk... A széndioxid-fürdőben szemléletes bemutatónak isrészesei lehettünk, míg derékig ültünk a gázban. Többek közöttelmagyarázták, hogy a gáz ugyanúgy viselkedik, mint a folyadék,kitölti a teret, és ahol lehet, túlcsordul. Egy égő gyertyávalprezentálták a gáz magasságának határát, majd egy pohárralbelemerítettek a gázba, és az égő gyertyát a gázzal „leöntve”a gyertya kialudt. A szappanbuborékok is remekül illusztrálták a gázmagasságát a helyiségben.

Hetedik (utolsó nap):

Útban hazafelé betértünk Szentkútra, a híres búcsújáró helyre. Amonda szerint 1092-ben Szent László király lovának patája nyomábólfakadt a mai Szent Kút forrása. 1095 és 1195 között történhetett azelső csoda, amikor a Szűzanya, karján a kis Jézussal megjelent egyverebélyi néma pásztornak, és a mai Szent Kút forrásvizévelmeggyógyította.

Utunkat folytatva Tar település közelében felkerestük Magyarországmásodik Sztupáját, melyet Kőrösi Csoma Sándor Emléksztupának isneveznek.

„Minden lény igaz természete a jóság és bölcsesség,függetlenül attól, hogy mi a vallása, szemlélete és nemzetisége -erre emlékeztet bennünket a sztupa, ezért szentélyünk nyitva állmindenki számára, aki hisz a jóságban. A sztupa a tökéletesenmegvilágosult szellemet testesíti meg, amely a határtalan bölcsesség,a határtalan együttérzés és szeretet elválaszthatatlan egysége. Ahatártalan bölcsesség önmagunk szelleme igaz természetének, és avilág igaz természetének teljes, direkt ismerése. A határtalanegyüttérzés és szeretet minden lény felé egyaránt irányul, és mintahogy a Nap sugarai minden lényre egyaránt sütnek, nem teszkülönbséget ellenség és barát között.”

Sokat láttunk és tapasztaltunk az eltöltött egy hét során, de amimindenképpen tiszteletre méltó és követendő számunkra, az a Palócföldlakóinak barátságos, vendégszerető életszemlélete, amely sajnosnapjainkban már egyre kevésbé jellemző ránk, magyarokra. Pedigélhetnénk így is, és nem is volna túl nehéz. Csak meg kellene tanulniújra azt, ami igazán jellemző volt ránk. Talán még nem késő...