Kerékpártúra az Enns völgyében

Ebben az évben (2012) valahogy nem állt össze a kerékpáros csapat. Senki nem akarta felvállalni a szervezés nyűgét, baját, bár lelkében mindenki ment volna, de konkrétan nem mondta ki senki, hogy akkor gyerünk!

Így aztán a túratervből is kimaradt a szokásos egy hetes program.
Azonban ahogy elmúlt a tél, jött a május, kezdett mindenkinek hiányozni a bringa.
Aztán felvetődött az ötlet, hogy mégis menjünk valahová kerekezni, valahová olyan helyre ahol még nem jártunk.

Így jött a régi ötlet - amit pár alkalommal már felmerült - tekerjünk végig az Enns völgyében.
Először is a szállítást kellett letisztázni, hogy mivel, hogyan, mennyiért tudunk eljutni a forráshoz, ill. haza. Hamarosan sikerült egy kisbuszt szerezni utánfutóval, ami 13 főt tudott szállítani, így aztán pillanatok alatt összeállt a kis csapat, az útiterv kidolgozása szépen haladt, a szállások foglalása, itinerek összeállítása megkezdődött. Az interneten találtunk útleírást is, aztán már csak az augusztus eleji időjárást böngésztük. Ahogy közeledett az indulás pillanata úgy változott az időjárás előrejelzés, hol esőt, hol jó időt jósolt. Az indulás előtti napokban azonban csupán az első napokra mondott kis esőzéseket, így aztán az esőkabátokat a csomagok tetejére pakoltuk.

Az indulás előtti nap - szokás szerint - bevásárlással, pakolással telt. Este a kerékpár bent állt a nappali közepén a csomagok szanaszét a szobában, a helyiséget műveleti területté nyilvánítottam, senki idegen oda be nem léphetett, onnét semmit ki nem vihetett.

Így aztán szépen gyűltek a pakkok, de tapasztalt túrázó lévén nem engedtem a csábításnak!
Keményen szelektáltam, száműztem minden fölösleges dolgot. Kellemes volt úgy csomagolni, hogy csak fele cuccot kellett vinni, mivel a busszal félúton találkoztunk, így az vitte a csomagok másik felét. Így aztán a ruhák fele, az élelmiszer fele (amit mindig viszünk, csak tudnám miért, mikor ott is lehet kapni mindent - talán a megszokás, vagy a hazai babkonzerv feledhetetlen íze lehet az ok?) külön hátizsákba került.

A hajnali indulás kicsit elhúzódott. A szokásos helyen várt ránk a busz, a parkolóban még égtek a lámpák mikor odaértem. Már páran várakoztak, a busz is hamarosan begördült az utánfutóval együtt. Aztán volt, aki kocsival hozta le a cuccát, és az üres bicajjal gurult vissza, volt aki még elugrott pumpálni egyet mert laposnak találta a hátsóját és volt aki pálinkát kínált a nagy ijedtségre. A hangulat minden esetre remek volt, csak a kerékpárok elhelyezése az utánfutón okozott némi aggodalmat. Többszöri ki-be rakodás után végre az utolsó bringa is bekerült, igaz, ha egyel többen vagyunk, annak már a busz után kellett volna tekernie. A degeszre tömött utánfutó ponyváját lezárva, mindenki beszállt a buszba, majd a busz nem indult. Lemerült az akkumulátor! Na, ez a túra is jól indul gondoltuk néhányan… De nem adtuk fel a reményt, mert ugye a remény hal meg utoljára! Gépkocsivezetőnk telefonos intézkedése után, hamarosan érkezett is a segítség, gyors „bebikázás” után már robogtunk is a határ felé.
Az úton említésre méltó esemény nem történt, a táj változatlanul szép volt, a hegyek között kanyargó autópályák, alagutak sora már megszokott ismerősként néztek be a busz ablakán.

Flachau volt a cél, ahol is az Enns ered, innét terveztük a bringás indulást. Előtte azonban gyorsan sátrat vertünk Schladmingban és utaztunk tovább a busszal.
Flachau egyik benzinkútján pakoltuk ki a bringákat a buszból, és kezdtük el a tekerést a pataknyi Enns mellett. A kerékpárút néhol az autópálya mellett haladt murvás úton, de jól lehetett haladni rajta. Ahogy Radstadt felé haladtunk, az ég egyre szürkébb lett, majd a felhők összeálltak és a sötétkék égbolt alatt megeredt az eső. Hirtelenjében egy mezei faház eresze alá húzódott be a társaság egy része, ahol is próbáltuk megvárni, míg eláll az eső. Elállni ugyan nem állt el, csupán szemerkélőre váltott, így hát esőkabátokkal felszerelkezve elindultunk. Radstadtig hol levettük, hol felvettük a vízhatlan felsőket. Beérve a városkába épp elállt az eső, gyorsan körülnéztünk a belvárosban, megnéztük a templomot és a főteret, majd ismét nyeregbe pattanva folytattuk utunkat a vészterhes fellegek alatt. Schladming előtt mikor újra megeredt, még behúzódtunk egy útszéli kis kávézóba, ahol a többieket bevárva, kicsit megmelegedtünk. Mire a kempingbe értünk, újra elállt a szemerkélő eső, így aztán előkerültek a gázfőzők és a hazai illatok árasztották el a magyarlakta területet. Az osztrák sógorok luxus lakókocsijuk teraszáról, irigykedve figyelték gasztronómiai tündöklésünket.

Az éjszaka nyugodtan telt, azt leszámítva, hogy a puha ágyakhoz szokott testünk kissé összetörve ébredt. Mindezek ellenére a reggeli pakolás tervszerűen történt, a meghatározott időpontra mind a 13 fő frissen és üdén ült a nyeregbe. Ugyan a nap még nem mutatta meg magát, de a tegnapi esőnek nyoma sem volt már, így aztán jó tempóba haladtunk. Az Enns időközben jó pár méter széles folyócskává duzzadt, mi pedig a reggeli pálinkáktól vidáman tekertünk mellette. Itt jegyzem meg, hogy érdekes módon a sógoroknál nem büntetik a kerékpárosokat, mit több nem is zaklatják azzal, hogy szondáztassák őket. Kerékpáros kocsmák állnak az út szélén, és nem csupán üdítőket fogyasztanak a helybeliek sem. Mondjuk eddigi tapasztalataink alapján nem láttunk „tántorgó” biciklist. Valamit tudhatnak, talán azt, hogy mennyit szabad inni még, hogy biztonságba felülhessenek a kerékpárra…

Hohenfeldnél álltunk meg a Spar áruháznál reggelizni. Az áruházban finom saláták, péksütemények sorakoztak, így aztán nem szenvedtünk semmiben hiányt. A mellette lévő kávézó teraszán el is fogyasztottuk a frissen vásárolt früstüköt. A további út az Enns tágas völgyében folytatódott jó minőségű kerékpárutakon kanyarogtunk, kis falvakon hajtottunk keresztül, ahol tehénbőgés kísérte utunkat.

Második szálláshelyünk Irdlingben volt. A kemping pár éve épülhetett, fából készült vizesblokkjai az átlagot meghaladó színvonalúak voltak. Általában elmondható, hogy az út során a kempingek tiszták, jól felszereltek voltak, csupán a propagálásuk hagy némi kivetnivalót maga után, mivel többet is nehezen találtunk meg.

Az irdlingi kemping önmagában is gyönyörű, mivel hófödte csúcsok vették körül, még így augusztus elején is. A strandmedencéjéről már ne is beszéljünk, melynek vize vetekedett a gleccserek hőfokával. Az est folyamán élőzenés sramlizenét hallgathattunk, ami a kemping éttermének teraszáról szállt a sátrak felé. A gyönyörű környezet, a helyi folklórzene, és a finom osztrák sörök idilli képet varázsoltak mindegyikünk elé.

Másnap reggel verőfényes napsütésre ébredtünk. A sátrak szárogatásával sem kellett soka foglalkozni, amúgy sem nagyon lehet mit tenni, ha párás belül majd megszárad a következő felállításkor. A reggelt – szinte kötelező jelleggel – mézes pálinkával kezdtük, ez jó alapot adott a reggeli elfogyasztásához, ami még az otthonról hozott kolbászokból és egyéb ínyencségekből állt. Indulás után hol az Enns egyik, majd másik partján vezetett utunk, miközben gyakran megállva csodáltunk a bennünk körülvevő hegyek panorámáját. Az idő egyre melegebb lett, ezért aztán a lehető legkevesebb ruhát tartva magunkon, próbáltuk hűsíteni magunkat. A hűsítésben a helyi források is segítettek, azonban a hazai piros fröccsöt sem szabad kifelejtenünk amelyek csomagjaink között lapultak.

Útközben rájöttünk az időjárás-előrejelzés legbiztosabb forrására, melyek a következők:
- Ha az osztrák paraszt kaszál, akkor hosszabb, napos, jó idő várható.
- Ha az osztrák paraszt forgatja a szénét, akkor még egy-két nap jó idő várható.
- Ha az osztrák paraszt begyűjti a szénát, rövidesen eső várható.

E három megfigyelés alapján, az út során mindig tudtuk, hogy mikor, milyen időre készüljünk.
Az úttal kapcsolatban még el kell mondani, hogy bizony az Enns völgyi kerékpártúra messze nem olyan könnyű, mint a Dunai. A kerékpárutat olyan helyeken, ahol a völgy beszűkül, felviszik a hegyek oldalába. Így aztán néhol nagy emelkedők is várnak a kerekezőkre. Velünk is előfordult, hogy fél napot tekertünk felfelé, és öt percet gurultunk le. Talán két-három helyen volt olyan mértékű emelkedő is, ahol tolnunk kellett a kerékpárokat, bár szerintem ez csak erőnlét és csomagok kérdése.

A látnivalók tekintetében is számtalan lehetősége van a kerékpáros vándornak. Kis kitérőkkel sok szép helyet meg lehet tenni, de ez bizony az idő rovására megy. Mi a harmadik napon az útba eső admonti bazilikát néztük meg, ez minden Enns radwegi tekerőnek kötelező, már csak azért is, mert karnyújtásnyira található a kerékpárúttól. Admont után a völgy egyre szűkebb lesz, mi az országutat választottuk, hogy ne kelljen nagy szinteket megtenni (ez utóbbi trükköt az elkövetkezendő utunk során is bevetettük).

Soron következő harmadik szállásunk Gstatterboden-ben volt. A hegyekkel ölelt pici kemping lélegzetelállító volt. A harsány zöld puha pázsiton öröm volt sátrat verni és gyönyörködni a karnyújtásnyira lévő hegyormokban. A sátrazók zöme hegymászó volt, bár néhány lakókocsi is parkolt ott. Ha valaki erre jár, nyitott szemmel figyelje az út melletti táblákat, mert vétek lenne elkerülni ezt a pompás helyet. A konténeres vizesblokk nyújtotta komfortra nem lehet panasz, bár kicsit szűkös a hely benne, a tusoló is puritán, de nem várható el egy menedékháztól sem, hogy franciaágyas lakosztályok legyenek benne. A tisztaság itt is adott volt, a többi meg csak ráadás. Az este folyamán megeredt az eső, amit egy eresz alól figyeltünk borozgatás közben. Aztán ki-ki a sátrában hallgatva az eső kopogását aludt el.

Reggelre nyoma sem volt az esőnek, csak a nedves környezet árulkodott az előző napi égi áldásról.
Kicsit tovább tartott a sátrak viszonylagos szárogatása a szokásosnál, de ez sem akadályozott meg bennünket abban, hogy időben tudjunk találkozni a buszunkkal, ahol feltankolhattuk készleteinket.
A szennyes ruhát tisztára, az üres boros és pálinkás palackokat telire cseréltük. A tűző nap melege elrettentett bennünket attól, hogy a hegyi emelkedőket válasszuk, ezért aztán inkább a simább országutat választva fogytak a kilométerek. Ahogy tekertünk megpillantottunk egy kis patakot, mely az Enns lassan hömpölygő folyamába torkollott bele. A forróságra való tekintettel meg is álltunk megmártózni a hűs habokba. A mártózás talán túlzás, mert valószínű, hogy egy gleccserpatakba botlottunk, ugyanis jéghideg vizébe csak bokáig tudtunk beleállni és egymást locsolva hűsítettük magunkat.

Jól elfáradva értük el Grossraming-ot, ahol negyedik szálláshelyünk volt. A kis kempingben csak egy telefonszámot találtunk, ahol be kellett jelentkezni, majd a tulajdonos személyesen jött ki és tőle lehetett fürdőzsetont vásárolni, hogy legyen meleg víz a zuhany alatt, a kempingért pedig másnap reggel kellett fizetnünk. Ez a táborhely annyira kicsi volt, hogy szinte mi magyarok megtöltöttük az egészet, bár rajtunk kívül még két idegen sátor is volt, de mindezek ellenére kényelmesen elfértünk. Alattunk öbölszerűen elterülve az Enns holtága volt látható, partján számtalan fixre telepített lakókocsiban horgászok vártak a szerencséjükre.  Az éjszakák már megszokott módon teltek, lassan hozzá lehet szokni a sátras „kényelemhez” is. Az okos telefonok korában többször is próbáltunk ingyenes internetkapcsolatot keresni, de az osztrákok nem nagyon adakozók, szinte sehol nem fogtunk ingyenes wifi hálózatot, ahol jelezték, hogy wifilehetőség van, ott is fizetni kellett érte és nem keveset egy-egy óráért.

Következő napunk célja Steyer volt. A kerékpárutat követve magas emelkedőkön kellett felkapaszkodnunk, ami eléggé megterhelte a csapatot. A nagy szintkülönbségek miatt úgy határoztunk, hogy inkább a folyópart mellett haladó országutat választjuk, ahol ugyan forgalom mellett, de emelkedők nélkül tudtunk haladni. Steyer-ben a kemping a város szélén van, figyelni kell, hogy odataláljon az ember. Nem kimondott kerékpáros kemping, de sok hely van, el lehet férni a lakókocsiktól. Maga a belváros gyönyörű, szép tágas sétálóutcáján ugyan közlekednek járművek, de a forgalom mégsem zavaró. Az éttermek kiülőiben ráérős emberek söröztek, és ez erre csábított bennünket is. Vacsorát is itt ettünk, jófajta kebabot. Érdemes alaposan körülnézni itt, a kis sikátorok és ódon épületek sok látnivalót tartogatnak.

A reggeli indulás után – mint minden nap szinte – kerestünk egy nagyobb áruházat, ahol a reggelinket és az aznapi betevőnket megvettük. Azért is jók az ilyen élelmiszer áruházak, mert akár még szendvicset is készítenek az éhes turistáknak, de finom saláták és péksütemények között is lehet válogatni.
Ahogy haladtunk Enns városa felé, Zsombor barátom hátulról szólt, miszerint nyolcas van a hátsó kerekembe. Ezt kissé kételkedve fogadtam, mivel a „V-fékek” pár milliméterre vannak csak állítva az abroncstól, ha valóban nyolcas lenne, azt éreznem kéne. Azért mégis megálltam és közösen vizsgáltuk meg a hátsót. Ha nem is nyolcas, de a külsőm az oda lett. Elszakadt benne a drótszál és így egy nagy dudor keletkezett, ami bizony elég balesetveszélyesnek tűnt, főleg, ha gyorsan halad az ember és úgy durran el. Még jó pár kilométert kellett tekerni ahhoz, hogy Enns-be érjünk, ahol aztán elsőre belebotlottunk egy kerékpárszalonba, ahol szerviz is működött. A gyors gumicsere után megkönnyebbülten vágtunk neki a városnézésnek, nem kihagyva a fagylaltos standot sem, ahol óriási adagokban mérték a finomabbnál finomabb nyalnivalót.
Enns-ből továbbhaladva hamarosan elértük azt a helyet, ahol a folyó beletorkollik a Dunába.

Itt Muthausennél megálltunk kicsit, akik még nem látták a koncentrációs tábort, azok elkerekeztek megnézni, mi többiek pedig egy hűs fa árnyékában csodáltuk a Duna hullámait.
Mivel maga az Enns völgyi kerékpártúránk itt véget ért, tovább nem is írom e beszámolót, bár mi még tovább tekertünk két napot a már többször megjárt dunai kerékpárúton egészen Melk-ig, de ez már egy másik fejezet, erről már beszámoltunk e lap régebbi számában.

Tehát kedves olvasó, összegezve jó szívvel ajánlom ezt az utat minden kerékpárosnak, az út GPS koordinátáját egyéb információkkal együtt letöltheted innen, és a megfelelő Mapsource programmal és térképpel meg is tekintheted, illetve Garmin készülékedre rátöltheted (erről részletesebb leírást awww.turistautak.hu oldalon találsz).

2012. augusztus 2 – 9.

President