Utazás Ecuadortól Chiléig II. rész

Az Amazonas-medence nyugati széléből az esőerdőből (selva) az Andok (sierra) - Földünk leghosszabb összefüggő lánchegysége - közepe felé vettük az irányt, hogy onnan a nyugati partvidék (costa) felé folytathassuk majd az utunkat.

Chachapoyas régió legdélibb részén van Lexmebamba városka 2200 m magasan, ahol a helyi múzeum gazdag kiállítását megtekintettük. Optimális hőmérsékleten tartják a múmiákat. Mondhatom, hogy Peru egyik legkorszerűbb technikával rendelkező múzeuma.

A hotelban éjszakázásunk után a reggeli cajamarcai buszra szálltunk, ekkor még nem tudtuk, miért csak kis méretű Mercedes buszok járnak ezen a vidéken. Iszonyatos szerpentineken megy fel a busz 3600 m  magasságig, hogy a Grand Kanyonnál kétszer mélyebb Maranón-kanyonba leereszkedve Balsas városkánál átszeljük a Maranón-folyót és egyben Amazonas és Cajamarca tartományok határát és ismét  felfelé tartva elérjünk Celendin városig, ahonnan már műúton haladhattunk tovább. Bele se jó gondolni, hogy esőben milyen ott a közlekedés korlátok nélkül a szakadékok felett. A 120 (légvonalban 70) kilométert 6-9 óra alatt teszi meg a busz, attól függően, hogy a sofőr mennyire mer hajtani az elképesztő úton. 

Cajamarca tartomány és a fővárosa ugyanazt a nevet viseli. A város nevezetessége, hogy Pizzaro itt csalta tőrbe az utolsó inka királyt Atahualpát 36 éves korában 1533-ban. Rádöbbenve a spanyolok arany iránti mérhetetlen sóvárgására, szabadságáért cserébe felajánlotta, hogy egy 6,7 m hosszú, 5,17 m széles és 2,42 m magas szobát két hónap alatt megtölt egyszer arannyal, majd kétszer ezüsttel.  - Ez a szoba ma is megtekinthető a város központjától, a Plaza de Armastól néhány száz méterre. - Pozzaro tudta, hogy nélküle is meg lesz a nagy zsákmány, így spanyolok elleni lázadás, bálványimádás, testvérgyilkosség vádjával máglyahalálra ítélték. Arahualpa más halálnemet kért, amit a megkeresztelésért cserébe megkaphatott, így megfojtották.

A Föld egyik legnagyobb aranybányája is e tartományban található Yanacochanál.

A város egy másik nevezetessége az Inka-fürdő, agynak eléggé talányos: kis, pár személyes jellegtelen kabinokban fürdőzhetünk 30 percet, érthetetlen módon a csodás parkban nincs egyetlen nyitott (se fedett) nagy medence sem! Van azért uszoda és egyéb wellness részleg is. Láthatóak a sok száz éves medencék is, amikben Atahualpa is fürdött valaha.

Ventanillas del Otuzco város közvetlen közelében egy sziklafalba vágott barlang-temető, ahova mindegyik  turista iroda toborozza az embereket, de helyi-buszjárattal is ki lehet menni és helyben vásárolni a belépőt.
Ez a vidék a sajtjáról, tejtermékeiről is nevezetes, mert sehol máshol Peruban nem szokás sajtot készíteni. Itt találkoztunk a piacon egy az egyben a magyar lángossal, csak itt nem fokhagymázzák, nem tejfölözik.

Cajamarca varostól északra helyezkedik el Chota, aminek térségében Ninabamba falvacska, ahonnét Ágnest levitték az Andok gigantikus barlangrendszerébe, ami évezredek óta létezik és terjedelméből adódóan senki be nem járhatta teljes egészében. -Erről és utunkról bővebben és más szemszögből is a:www.aranykapu.lapunk.hu vagy a Perun innen és túl című könyvünkben.

Cajamarcaból a costa irányába már négytengelyes hatalmas méretű busszal lehet utazni, amin hasonló a kiszolgálás, mint a repülőn. Európában ekkora buszok nincsenek. Innét mi Limába buszoztunk, mert siettünk Cuzcoba és a Machu Picchu-ra mielőtt az esős időszak megkezdődik. Utólag  kiderült, ha egy napot csúszunk, már nem mehettünk volna fel.

A legbiztonságosabb turistáknak ajánlott a Cruz del Sur (Dél-Keresztje, szójátékkal: keresztül kasul délen) busztársaság, étel ital felszolgálását is tartalmazza a buszjegy ára. GPS-szel kísérik ezeknek a buszoknak a helyzetét, így nem szokták kirabolni, ami bizony előfordul Peruban is olcsóbb busztársaságoknál. Általában sikerült az emeletre kérni a helyünket a busz legelejére, ahonnan a legjobb a kilátás. Órákon keresztül haladtunk az óceán sivatagos partján, települések csak elvétve  ritkán láthatóak. Aztán Limához közelítve egyre több.  A 8 milliós metropolisnak elkészült egy új külön elkülönített sávban járó buszjárata, ami észak-dél  irányban felgyorsította a tömegközlekedést. A vasútvonal régen megszűnt, egy mirafloresi - Lima legelőkelőbb városrésze - parkban étteremként szolgál az egykori étkező kocsi, és múzeumként a vasút épülete. Ennek közelében szálltunk meg egy éjszakára, hogy fojtathassuk utunkat másnap a turisták által legnépszerűbb Cuzcoban, ahonnan a Szent-völgybe a Machu Picchura is naponta turisták tízezrei járnak.

Különösen sok a látogató Karácsony táján Cuzcoban. Első dolgunk volt, hogy befizessünk egy turistairodában a legnevezetesebb hely meglátogatására. Mindenképp több száz dollárba kerül az út. Világviszonylatban  sem olcsó itt a külföldiek vonatjegyára. Mi a kevesebb vonatozást, több más látnivalót választottuk, busszal, idegenvezetővel.

A 3400 m magasságban lévő Cuzcoból az ajándék- és főleg láma- és alpaka ruhákat áruló falusiaknál állt meg a buszunk. Azt reméltük, hogy találunk még hasonló áron ilyen jó minőségű ruhákat, de minden máshol többe kerültek a kevésbé igényesek is. Pisac vára már 400 m-rel alacsonyabban helyezkedik el, sok száz éve ugyanúgy folyik a kiépített forrásból a víz, ahogy ma is a szép zöld vízszintesen kiépített teraszok egyik oldalán. Ez a vidék is az esőerdő és az Andok találkozása, Machu Picchu ennél még alacsonyabban van és a növényzet is bujább, az Urubamba-folyó is vadabb, semmilyen sportra nem alkalmas a hatalmas sziklákkal tűzdelt medre. Fent a romoknál is hallatszik a nagy erejű víz zaja.

Aguas Calientest, a Dél-Amerika leghíresebb turistalátványossága alatti települést csak vonattal és gyalog lehet megközelíteni. A folyó völgyében kanyargó vasúti sínek is szűkösen férnek el. A vasúti kocsik mennyezetén is ablakok vannak, mert többnyire onnan jut be a fény a mély folyóvölgybe. Néhol a vonatból is láthatunk az inka korból romokat kiásva, kitisztítva és a növényzettel benőve is. A busz utunk végpontján, az ollantaitambóból erődítménynél is láttunk hatalmas méretű megmunkált kő- és sziklatömböket, elképzelhetetlen, hogy hogyan készülhettek falakba beépítve sok száz éve. Itt még nem gondoltuk, hogy az agyon fotózott Machu Picchu-n is láthatunk hasonlóakat. És hogy a kitisztított részek alatt a benőtt növényzet szintén romokat rejt, s hogy csak napi 1500 embernek lehet felmenni a meredek lépcsőkön a Huayna Picchu-ra (a fekvő arc formájú hegy orra hegyére). Ahogy innét lefele tartottunk, már szemerkélt az eső, aztán alábbhagyott, így kedvünk volt a turistabusz helyett lesétálni   lépcsőn a városkába. Aztán ismét rázendített az eső, így siettünk, hogy a városka nevét is adó melegvízes fürdőben folytathassuk az ázást, de sajnos langyoskának éreztük csak, így hamar abbahagytuk. A Machu Picchu-n egy nap nem elég, hogy mindent bejárjunk. Nem volt időnk például a Huayna Picchu-val ellentétes irányban lévő kilátóhoz sem elmennünk  Másnap a hotelból a vasútra menet már csak a szakadó esőben szomorúan érkező tömegeket láttuk. Akkor szerencsésnek éreztük magunkat, a legbizonytalanabb de egyik legfontosabb úticélunkat sikerült felkeresnünk.

Egy következő buszos kiránduláson egy helyi teljesen természetes vegyszermentes ruhakészítést láthattunk. A lenyúzott alpakabundából a fonal készítésén, színezésén keresztül a szövésig. Aztán egy közeli sólepárlót látogathattunk, majd Morayt, aminek a nevezetessége, hogy úgy néz ki, mintha egy meteoritkráter lenne körbe földteraszozva. 

Sacsahuayman régészeti komplexum kb. 20 perc sétával elérhető Cuzco központjától. A városra innen a legjobb a kilátás. Az itteni 5-6 méteres kőelemek beépítésének mikéntje és kora nagy talány. Hasonló módon készülhetett, de csak kb.1 méteres kövekből sok fal Cuzco központjában, amikre ráépítettek mai épületeket is. De az egyik nevezetessége a központnak egy sokszegletű nagy méretű beépített kőelem.

A Titicaca-tó irányába tartottunk innen, találtunk egy drágább turistabuszt, ami a nevezetességek helyszíneinél megáll.

Egyik településen ebéddel vártak bennünket, egy másikon portékákat kínáltak, és kedves fotókat készíthettünk bébialpakával is, itathattuk cumisüveggel, ahogy a helyi alig 1 éves kisfiútól láttuk. Még Cuzco tartományban Andahuayllasban a helyi katolikus templom miatt állt meg buszunk, mi a helyett a szomszédjában lévő kis múzeumba mentünk be, ahol a hosszúkás emberkoponyák mellé egy cetlire volt írva, hogy eltérő DNS-üek koponyái. Hasonlóakat több múzeumban láttunk, de oda az volt írva, hogy nyújtott koponyák. Cuzco és Puno departamento határán hóesésben buszoztunk a perui nyárban, persze jóval 4 ezer méter felett.

Punóból lehet a legkönnyebben meglátogatni az uros népet, akik a Titicaca-tavon élnek úszó nádszigeteken. Összekötözik a nádszálakat és kb. fél-egy méter vastag alattuk. Ha megálltam egy helyben, akkor szép lassan süllyedtem, így rájöttem, hogy lépkednem kell. A víz hőmérséklete 14 fok celsius körül van egész évben. A kifizetett turistaprogramon felül (másként nem lehet közéjük menni igazából) „illik” általuk készített kis ajándéktárgyakból vásárolni (filléres holmik igazából, és van köztük szép faragott medál, kulcstartó stb.).

Puno a legnagyobb Titicaca-tó parti város, közel a bolíviai határhoz, néhány óránként van közvetlen buszjárat La Pazba is. Mi csak Copacabana--ig mentünk, ahol az egyik legelőkelőbb szállodában kaphattunk fél áron szállást. Szobánkból csodálatos kilátás volt a tóra. Száz méterre a szállásunktól volt a kikötő, ahonnan a kis hajók indultak az Isla del Sol-ra (Nap-sziget) Ott vámszedő hölgyek vártak bennünket a hajóból kiszállva. Az első települést elhagyva ismét pénzt kértek helyi férfiak jegyért cserébe, ekkor kicsit kiakadva kérdeztem rá, hogy milyen szolgáltatást kapunk érte? Nincs egy  nyilvános wc.  Néhány száz méter után megint fog valaki pénzt kérni? Akkor megnyugtattak, hogy csak 2 helyen szednek pénzt. A sziget másik csücskében néztünk szállást, mert az ahhoz közeli romokhoz kívántunk menni hajnalban. Friss idő, havas útszél várt bennünket e misztikus tó partján. A víz alatti építményekről nem minden hírcsatornán tájékoztatnak, de köztudott, hogy volt expedíciója itt Cousteau kapitánynak is, aki azt nyilatkozta, hogy az "emberiség még nincs felkészülve arra, amit ott láttam" persze ezt még hivatalosan cáfolják, de  már TV csatornákon is játszanak le filmeket, s az interneten is vannak anyagok az olaszokból, búvárokból, régészekből álló Acacor-expedíció víz alatti felvételeiről.

Az Isla de la Luna-ra (Hold-sziget) nem kértünk külön összegekért hajót, a kicsike szigetért nem láttuk érdemesnek, inkább a fővárost vettük irányba, hogy onnét a dioritromokból álló Tiwanakuhoz mehessünk.

Újév napján indultunk Copacabana-ból busszal La Paz-ba  (eredeti teljes nevén Nuestra Senora de La Paz, a Miaszonyunknak a Béke Úrnőjének városa). Félúton, ahol át kell kelni a tavon, buszunkat egy ladikon úsztatták át, az utasok pedig egy kis utasszállító csónakon. A főváros peremkerületei több száz méterrel magasabban fekszenek –kb. mint a Titicaca-tó- a központnál, ami 3600 méterrel van a tengerszint felett, így a Föld legmagasabban fekvő fővárosa, az életszínvonal viszont  itt a legalacsonyabb Dél-Amerikában.
Keveset időztünk itt, mert a hotelárak s az élelmiszer is magasabb áron volt, mint Peruban, és nem is találtunk vonzó helyet, ezért úgy döntöttünk, hogy Tiwanaku látogatása után, Chile északi részén keresztül megyünk vissza Peruba. 

Tiwanaku hatalmas dioritkő elemeiről senki nem tudja, hogy hány ezer éve vannak ott. Dioritot csak gyémánttal lehet megmunkálni, ezekben pedig fúrások vannak

La Paz-ból Chile legészakibb városába, Arica-ba vettünk buszjegyet, Az országhatár előtt a Sajama (6542 m), a határnál közvetlen a Chungara-tó mögött Pomerage (6282 m., és a  Parinacota (6332 m) vulkánok mellett haladt a buszunk. A vámvizsgálatnál bejelentettük, hogy kokalevelek vannak nálunk, mert tudtuk, hogy Chileben annyira nem általános a fogyasztása, mint Peruan és Bolíviában a hegyekben. Amelyik zacskóban magja is volt, azt kiöntötte a vámos, csak a leveleket vihettük.

Arica-ban olyan kellemesen éreztük magunkat az európainak tűnő környezetben, hogy fellélegeztünk, nem kellett minden pillanatban a cuccainkat figyelni, hogy mikor lopják el, itt érzékelhetően sokkal magasabb az életszínvonal. Eldöntöttük, hogy tovább utazunk Chileben, lemegyünk a fővárosig, de félúton Antofagastát is megtekintjük. Akkor még nem tudtuk miért, de út közben is volt egy vámvizsgálat, mindenkinek ki kellett pakolni a buszból a táskáit is. Aztán hívtak bennünket, hogy menjünk le, mert a kutya drogot érez a cuccainkban. Ági mondta, hogy kokalevél van nálunk, be is jelentettük a határon, elő kellett venni, megmutatni, aztán visszapakolhattuk. Aztán Antofagastában hotelt kerestünk, minden dupla árba került Arica-hoz képest, a hotelszemélyzettől tudtuk meg, hogy egyedül Arica körzete vámmentes terület Chileben, így ott minden olcsóbb is. A kikötőnél sok sok pelikánnal és különböző madarakkal, fókákkal ismerkedtünk, filmeztük őket, ahogy érdeklődve közelítettek hozzánk. Mint kiderült, azt hitték, mi is szórjuk nekik a halbelsőségeket, akár a közelünkben halakat pucoló halász.
Közvetlen a part mellett van a volt vasútállomás, ami már nem üzemel, a földrengések miatt egyre kisebb a vasúthálózat, nem éri meg a felújítást.

Santiago de Chile olyan, mint egy európai nagyváros metróval. Itt sem lehet már hagyományosan öltöző őslakóssal találkozni. Sőt bennszülött arcot is alig látni, fehér ember a népesség túlnyomó része. 
A Pinochet korszakról szóló múzeum a Miseo de la Memoria y los Derechos Humanos modern épület, az élmény pedig hasonló a Terror Házáéhoz.
A főváros legmagasabb pontjára egy Budavári Sikló-hoz hasonló megy fel, aminek a legtetején egy hatalmas Krisztus szobor van.

A Santiago és Arica közti 1400 km-es távot 3 megállással tette meg a buszunk, 30 óra alatt az Atacama-sivatag nagy részét átszelve. A Dakar-rally versenyjárművei közlekedtek velünk szemben, egyik pihenőnknél közelről szemlélhettük pl. Kína versenyautóját.

Az aricai strandon utoljára kilubickolhattuk magunkat, a part melletti parkban hallhattuk a nekünk ismeretlen röfögő hangu madarakat. Innét a perui Tacna-ba vasúti közlekedés is létezik, persze a buszos utazás gyorsabb is, olcsóbb is, és sokkal több a buszjárat, vonatozni akartunk, de nem sikerült a ritkán induló járatokhoz igazodnunk.

Tacnából Arequipába vettük az irányt, ott több ismerősünk is várt ránk. 

Arequipa város több mint 1ooo km-re délre fekszik Limatól, az azonos nevű tartomány fővárosa, Lima után a legnagyobb, 837 ezer fő feletti népességgel. 2335 m tengerszint feletti magasságban van a Világörökség Részeként számon tartott központi tere, a kolonizációs idők stílusában épült több száz éves épületekkel körbevett Plaza de Armas. A tiszta időben csodálatos látványt adó Misti vulkán (5822 m) közvetlen közelében van a tartomány lakosságának 95%-át adó nagyváros.  Másik 2 vulkán is látható a város körül: 5664 m magas a Pichu-Pichu, a legmagasabb pedig a Chachani 6057 m.

A vulkánikus fehér kőzetből épült utcái, épületei miatt “fehér város”-nak is nevezik. Egy helyi kedves barátunk elvitt bennünket a város szélére, a kitörő vulkán lávafolyama által kivájt mederhez. Hát itt így élnek az emberek, hogy bármikor kitörhet, gyakoriak a kicsi földrengések a vulkánok magmamozgásai miatt. A városhoz közeli Yura thermalfürdője is a vulkán által fűtött vizet használja, ide is kimentünk, de a kicsi fedett medencékbe nem mentünk be a tömeg miatt, néhány tucat emberrel már megteltek sajnos. Helyette a település szélén kóstolgattuk a kaktusz gyümölcseit, és a növényzettel ismerkedtük. Hatalmas kaktuszok voltak minden irányban, az aloa vera is előfordult.

Néhány óra buszúttal elérhető Chivay városa (3635 m), Cayllona provincia székhelye, ahonnét a Colca Canyonhoz lehet látogatni. Ide az út egyszer egy vulkán kráterén visz át, a vizenyősebb részeken a vadon élő értékes bundájú vikunnyák legelésznek az út mellett is.  Aztán majdnem 5000 m tengerszint feletti magasságig felfele kell haladni, ahol a helyi árusok várják a turistákat. Ezen a vidéken nincsen fa, az itt élő kisgyerekek számát megtizedeli a tél, Peruban nem szokás fűteni a magashegyi településeken sem.

A negyvenes években kötötték össze úttal Arequipat Chivayüjal, a réz- és az ezüstbányák voltak a fő  útépítési tényezők. A rendszeres vasúti személyszállítás már megszűnt a csendes-óceáni kikötőt Arequipaval és Cuscoval Punoval összekötő vasúton, csak minimum 40-60 fővel lehet charterjáratot bérelni. Cusco és Puno között még lehet vonatozni.

Chivay városkában a legkellemesebb élményünk a helyi termálfürdő volt, különböző hőmérsékletűre hűtik a vulkanikus vizet, így választhattunk hidegebb s melegebb medencék közt.

A Colca Kanyonhoz a legegyszerűbb módon turista irodán keresztül lehet eljutni, mert Chivayból nincs oda tömegközlekedés. Mindegyik iroda útitervében szerepel egy folklór est, ahol a helyi népviseletben táncolnak, előadnak. Ezen a vidéken hosszú bokáig érő szoknyát viselt a férfi, ma már főleg csak a turisták kedvért veszik fel ezt a viseletet.

Poros földúton szállítja a látogatókat a busz a Grand Kanyonnál kétszer mélyebb (világ legmélyebb) kanyonjához, ahova viszonylag korán kell érkezni, hogy láthassuk a vidék nevezetes madarát, a kondort. Nem annyira függőlegesek itt a falak, mint a Colorado menti nevezetes helyen, és itt növényzet is van, zöld a táj. Az ide vezető útról szinte végig látható a csodálatos kontraszt:a  havas hegytető és a virágzó mező és termőföld a települések környékén. Hatalmas földrepedéseket lehet látni némelyik hegy oldalán, a tizenvalahány évvel ez előtti nagy földrengés óta. Az akkori földmozgások forgattak ki réges-régi nyughelyükről embertetemeket is, így bővítve az arequipai múzeum gyűjteményét. Néhol a buszból láthatóak hasonló sírok a hegy falában, mint amiket Chachapoyasban láthattunk.

Arequipa tartománynak van a leghosszabb partja a Csendes-óceánra Peruban, többnyire itt is hatalmas vad hullámokkal, nagy kövekkel, kevés helyen van strandolásra alkalmas part.

Ica város Ica tartomány fővárosa 300 km-re délre fekszik Limatól az Atacama sivatagban. Számunkra a legérdekesebb élmény innen az icai vésett kövek múzeuma. Sajnos úgy néz ki, hogy utolsó magyarok voltunk, akik láthatták a múzeumot, mert azóta bezárt. Reméljük, hogy újra ki fog nyílni a Plaza de Armas központi terén lévő kis kiállítóhely. Dr. Cabrera lánya  bemutatta a ki tudja hány tízezer éves kövek ezreit, néhány tucatról bővebben beszélt, és egy interjút is adott kameránk előtt.  A kövek egy része embert dinoszaurusszal ábrázol, vannak műtéteket ábrázolók, sok a csillagászati ábrákat mutató kő, van amelyiken egy világtérkép van, ami nem azonos a mai ismert földfelszínnel.

Egy másik múzeumban Icaban sok  nyújtott, de lehet, hogy eredetileg ilyen természetesen hosszúkás koponya látható, nem tudni, hogy milyen régről és hogy milyen emberek voltak ők. Találkoztunk egy másik múzeumban egymás mellett kiállított nyújtott és nem nyújtott, de a nyújtotthoz nagyon hasonló alakú koponyákkal.

Ica még nevezetes a Huacachina nevű homokhegyek közti oázisról, ahol hotelok tucatjai várják homokdeszkázó és a nagy vastag kerekű homokjáró járgánnyal túrázó turistákat.

Az Icahoz közeli piscoi epicentrumú 8-as erősségű földrengés a házak 8o%-át rongálta meg 2007-ben, az icai templom máig nincs rendbe hozva, emberek tucatjai lelték halálukat bent akkor.

A város egyik szélén különböző alakú -elefánt…- sziklák, szikladombok és főleg az önkéntes idegenvezetők is várják a turistákat.

Ica tartomány másik két nevezetessége Nazca és Pisco melletti Paracas.

A gigantikus grafikai alkotások körülbelül 520 négyzetkilométernyi területen helyezkednek el Icatól két órára, útban Cusco felé, Ayacucho tartomány határához közel, Pampas de Jumana nevű fennsíkon, mértani alakzatok, monumentális állatfigurák és nyílegyenes vonalak terpeszkednek a vidéken. Az állatfigurák közös jellemzője, hogy egyetlen, önmagát sehol nem metsző vonalból állnak. A sivatagi vörös kőzetbe száznál több alakzatot véstek be, köztük közismert állatok és növények kontúrjait, geometriai mintákat és egyenes vonalak meglepő sorozatát.  Ezen a vidéken a Csendes-óceán és az Andok között nagyon kevés eső esik, így nagyon jó állapotban megmaradhattak az ábrák. Úgy készültek, hogy a felszínt borító vöröses fekete kavicsréteget eltávolították, és az alatta lévő halványsárga kőzet adja a formákat. A hatalmas alakzatok csak a levegőből láthatóak, így rejtély, hogy évezredekkel ez előtt hogy készültek.. Minden egyes kép egyetlen megszakítatlan vonalból áll. Két nagy kategóriába tartoznak: vonalak és alakzatok; az utóbbiak vagy párokba rendeződnek, mint a sínek, vagy geometrikus alakzatokat öltenek. Az egyenes vonalak tényleg nagyon egyenesek. Amikor korszerű eszközökkel mérték le a vonalak egyenességét, azt tapasztalták, hogy a vonalakon az átlag eltérés csak 9 perc, vagyis alig egy méter kilométerenként. Az alakzatok növények leveleit és ágait, állat- és madárfigurákat ábrázolnak, olykor e két forma elvont kombinációit. Például bagolyfejű emberalak, kígyócsőrű madár. Az Andokhoz legközelebbi rajz egy kolibri. Lejjebb a kontinens felé egy kardszárnyú delfin (az egyetlen ábrázolt tengeri állat), a tőle az óceán felé eső részen pedig – tőle a pánamerikai autóúttal elválasztva- egy pók és egy majom „látható”. A pók 45 méter hosszú. Ennek az egyik lábát meghosszabbították, és a végén egy kis tisztást képeztek. Csak egyetlen ismert pók van, amely úgy használja a harmadik lábának végét, ahogy itt lerajzolták, ez a ritka pók ma az Amazonas őserdejének mélyén, barlangokban él, Nazca-tól kb. 1500 km-re. A Panamericana éppen egy gyíkfigurát vág ketté.

Paracas közelében a Ballestas-szigetcsoporton pingvinek és fókák élnek, a Hmboldt-áramlás a sarkvidék felől hozza a hűvös vizet a forró sivatag partjára, sőt innen 1000 km-re északra is van hasonló sziget a perui partoknál.
Paracas másik nevezetességei a régészeti lelőhelyeken talált szőttesek. Motívumaikban sokak genetikai megfejtéseket is látnak.

Sajnos ezen az vidéken Icaból Limába tartó buszon 2. lap-topunkat is ellopták a buszon. Profi tolvajok gyakran előfordulnak Peruban, Ecuadorban a buszokon, a lábaim között tartott hátizsákot vágták úgy ki, hogy nem vettem észre.
Piscoban jelentettük az esetet, be is lett azonosítva a személy, mert minden buszra csak személyi igazolvánnyal lehet felszállni, név szerint regisztrálva vannak az utasok. Ennek ellenére a rendőrség nem foglalkozott az üggyel, mint utólag kiderült, amikor a szakminisztériumban jelentettük, hogy nem kaptunk hírt a rendőrségtől. Csak annyit tudtak ígérni, hogy következménye lesz ennek a rendőrőrsön.

Néhány napos limai pihenés után ismét északra vettük az irányt,  Ankas fővárosába, Huarazba a Fehér-Kordillerák vidékére.
Ágnes itt itthon volt, épp úgy, mint Limaban és Chiclayoban is, mesélgette egy-egy helyhez fűződő élményeit. 
Chavin de Huántart vettük célba, a Chavini-kultúra székhelyét, a ki tudja milyen régi épület-,  piramis- és barlangmaradványokat. 
Egy egész napos túra volt, a buszon jóval több időt töltöttünk a kanyargós hepe-hupás hegyi szerpentineken, mint a helyszínen.
A hegyek esőerdő felőli oldalán már szép zöld színű a táj, ellentétben a costa homoksivatagával, és a 4 ezer méter feletti kopár hegyi vidékekkel. A helyi múzeum is bemutat nyúlt koponyákat, a múzeumkert tele van ősi szobrokkal.
A huarazi hotelunkból is látható volt a Huascaran 6768 m magasságával Peru legmagasabb, Dél-Amerika és egyben a teljes amerikai kontinens 4. legmagasabb csúcsa. 
Engem vonzanak a hegycsúcsok, ezért rábeszéltem Ágit, hogy menjünk el a közelébe. Yungay városkáig buszoztunk, hogy onnan másnap felmenjünk a hegyekbe egy kis menetrendszerű mikrobusszal. A Nemzeti Park határánál külön kis összeget kérnek a turistáktól egy épületben, ahol a természeti környezetet, állatvilágot, növényzetet bemutatják kis kiállítással. Egy kemény kis túrát tettünk aznap felfelé egy hegymászó útvonalon, lefele jövet esett az eső, de csodálatos fotókat tudtunk készíteni a Llanganuco-tónál, és a Perui Papnő című könyv borítója is itt készült, amire ekkor még nem gondoltunk, hogy innen lesz.

A Canyon del Pato-t (Kacsa Kanyon) a Rio Santa  Peru legnagyobb Csendes-óceánba ömlő folyója alakította ki.

4050 m magasan a Conococha-tóból kifolyó víz táplálja legmagasabban, Huaraznál 3090 m magasan folyik még, aztán egyre lejjebb ömlik. Sokszor megkönnyebbültünk a buszon, hogy nem lettünk a gyakran iszonyú erővel zúduló víz martalékává.

Yungaytól Chimboteba egy normál Ikarus méretű buszon utazva tettük meg a legfélelmetesebb utunkat. A Rio Santa völgyében egysávos földúton, alagutakon, az útra dőlt földfalakon, centiméterre buszszélességgel azonos vashídon haladva lehet megtenni ezt az utat. Szerencsére kicsi a forgalom, így csak ritkán kellett tolatnunk, de volt, hogy a velünk szembe jövő autónak több száz métert kellett hátra tolatnia, hogy elhaladhassunk mellette.

Egyszer meghűlt bennem a vér, mikor az útra dőlt kavicsdombon a folyóba dőléshez közeli helyzetben araszoltunk, s láttam, hogy kezd kifolyni a kerék alól a kavics, majdhogynem felüvöltöttem, hogy lépjen a sofőr a gázpedálra, mert becsúszunk a folyóba. Többször ki kellett a kalauznak szállni, hogy jelezze a sofőrnek, mennyit mehet még az út széle felé – úgy, hogy le ne csússzon a szakadékba -, hogy elférjen a szembe jövő. Áginak csak annyit mondtam: “most ne nézz ki”. Aztán közelítve Chimbote felé már elfogytak a hegyek, és a folyó egyre szélesebb lett, 2 sávos és szilárd burkolatú lett az út is. A város nem tartozik a szép perui városok közé, - nagy kikötőváros - ott csak átszálltunk a nevezetesebb Trujilloba közlekedő buszra, már a Pánamerikán utazva. Trujilloban várt bennünket Chan chan, a Huaca de la Luna, a huanchacoi tengerpart…

Chan chan a világ legnagyobb agyagvárosa Trujillo huanchacoi tengerpartjához közel. Itt szinte soha nem esik eső. Évekig nincs csapadék, így az agyagváros alig rongálódhatott a sokszáz, vagy ezer évek során. Több négyzetkilométernyi terület ez. De a város több pontján különböző agyagpiramisok helyezkednek el. 45 km-re északra innen Nazareno település közelében a tengerparton lévő El Brujo Archeologiai Komplexumhoz is elbuszoztunk, ahol egy piramis nagyon jól fel van tárva, de többnek még neki sem álltak. Egy sámánnő teste olyan jó állapotban megmaradt, hogy a tetoválásai is láthatóak, pókokat és kígyókat ábrázolnak.

Már csak 2 hetünk maradt a kintlétünkből, így Lima felé vettük az irányt, hiszen a KLM gépünk is onnan szállt Amszterdamba közvetlenül.  /Nem úgy, mint Quito irányába a Holland-Antillákon, Bonair-ben ki kellett szállni gépünkből egy órára, és Guayquil-ben is felszállt a takarító személyzet, miután az ott leszállók elhagyták a gépet./

A következő úticélunk Caral kőpiramisai voltak, de előtte Casma-ban szálltunk meg, onnan néhány km-re a Museo Sechint, és a mellette levő feltárást, és a faragott kőfalait látogattuk, aztán kicsit fürdőztünk fél órás mikrobuszozás után a kellemesen hűvös óceánban, egy közeli halászöbölben.

Supe a legközelebbi város Caralhoz, itt szálltunk meg a drága főtéri Hotel Caral-ban, az olcsóbbak sajnos szint alattiak voltak, közös wc-vel,  penészes falakkal. Innét iránytaxival lehet közlekedni a neves piramishelyszínre. Évről évre egyre többet ásnak ki a homokból, és egyre több helyet zárnak el a látogatók elől, amit gondosan betarttat a kötelezően megfizetett guide. Nélküle sajnos nem látogatható a helyszín. Pedig Ágnes meglepődött, hogy a sokat emlegetett pontot nem vehetjük célba, ahol különlegesen erős erőteret érzett előző ittléténél.

A közelben is egyre több piramist ásnak ki, bár inkább agyagpiramisokat, a Barranca melletti Aspero agyagpiramisainál éppen a Nobel-díjas Mario Vargasias író volt látogatni, őt szállította egy busz konvojkísérettel, alig hogy odaértünk. Barranca városka partján nem találtunk szállást, így Huacho-ba buszoztunk, ott kellemes szállásunk volt elfogadható áron a parthoz közel, ahol nagyot fürödhettünk.

A Lima előtti utolsó szálláshelyünk Ancón volt, ez nevezetes öbölbeli fürdőváros . Nekünk az iszapos fekete víz, a peruiak tömegeivel a vízben nem felelt meg  fürdőzésre, de a coloniális korból fennmaradt utcasorok és egy többszáz éves épületben eltöltött 2 éjszaka kellemes emlékeket hagyott nekünk,és főleg Ági El Peru című versét. (A huarazi Husacaran látványa egy másikat hozott elő, ezeket olvasva a nagyon kellemes emlékek örömkönnyeket képesek csorgatni  Utolsó hetünkben Lima múzeumait, nevezetességeit, Pachacamac agyagpiramisait látogattuk. Az utolsó napokat a kedves limai magyar barátunk és perui felesége társaságában töltöttük.

Féltve őrzött anyagokat hozhattunk haza, hogy többek között megjelenhessen a könyvünk is az utunkról, sokkal terjedelmesebben belemélyedve a dél-amerikai kultúrába, őstörténetbe, a Táltosok Barlangjának történetébe, saját élményeinkbe.

Istenes Győző