„Balkán fanatic”
2019. augusztus 12. 17 óra 09 perc. Most, hogy rávettem magam a bolgár útibeszámoló megírására, ez a konkrét időpont látható az első Bulgáriában készült fényképemen. No, de ne siessünk ennyire előre.
Túl egy európai kerékpártúrán, még dolgoztunk egy kicsit a nyáron, és elindultunk Bulgáriába, méghozzá hegyet mászni, 34-en. Igen-igen kedves olvasó, a létszám nem elírás, valóban ennyi fanatikus vágott neki a Balkánnak. Kora hajnalban, inkább éjjel nekivágtunk a több, mint 1000 km-es utunknak. A csapat több részre szakadt, voltak kisbuszok és személyautók is. Tudtuk, hogy embert próbáló lesz az út, és valóban, az is lett. Először a szerb-magyar határon találkozott a csapat egy része, majd egyre nehezebb „pályán”, immár világosban zötykölődtünk tovább. Átverekedtük magunkat késő délutánra a bolgár határon is, na de azt a hágót, amin mi mentünk, nem kívánom senkinek. Minden egyes kanyarban egy-egy pálcika üzemanyagunk elfogyott. És rögtön itt hívnám fel a figyelmet, senki ne gondolja, hogy a Balkánon csak úgy tankolni lehet, de nem ám…. gyakorlatilag 10 kilométerenként ugyan van töltőállomás, de egy sem működik, valamennyi már az enyészeté lett. Nem könnyen, végül este 10 órára a csapat minden tagja megérkezett „Banyába”, tisztességes nevén Sapareva Banya településre. Jól esett a tiszta ágy, a rendezett szoba, a jól megérdemelt zuhany, és persze a pálinka. Sokáig nem lehetett dorbézolni, szigorú napirendünk volt, 7 órakor reggeli, és irány a „Rilai Hét-tó völgye”. Így hajtottuk álomra fejünket.
Első túranapunkat finom reggelivel indítottuk, mindenki talált fogára valót, volt édes, sós, hideg, meleg, így tele hassal, jóllakottan autóinkba szálltunk, és átutaztunk Panachiste településre, megcélozva az 1600 méteren lévő felvonót. Verőfényes napsütésben ültünk a kétszemélyes felvonókon, és gyönyörködtünk a tájban. Az időjárás nagyon kegyes volt hozzánk, szikrázó fényekben csodálhattuk meg a „Hét-tó völgyét.”
Rilai Hét-tó völgye, indulás
Rilai Hét-tó völgye
Pihenő a menedékházban
A csoport egy része
Elkapsz?
Mit is kell tudni erről a helyről? A Rila-hegység Bulgária igazi gyöngyszeme, rengeteg túraösvény, gyönyörű fennsíkok, sok száz tengerszem, pazar csúcsok, síterepek, és rendkívül gazdag élővilág jellemzi ezt a vidéket. A Rilai hét tó kis gleccser tavak csoportja, melyek a rájuk legjellemzőbb tulajdonságokról kapták nevüket: Alsó (legalacsonyabban helyezkedik el), Hal (legsekélyebb), Lóhere (szabálytalan alakú), Iker (majdhogynem kettő kisebb tóra oszlik), Vese (vese alakú), Szem (ovális forma) és végül a Csepp, mely a legmagasabban helyezkedik el, és kristály tiszta vízű. A túra élvezetes volt, a látvány kárpótolt a szintemelkedésért, és megtapasztaltuk, hogy 2000 méter magasan a Nap is másképp süt, néhányunkra egész konkrétan ráégett a ruha. Lefelé volt, aki a felvonó melletti menedékháznál már meg is kóstolta a helyi pacal-, lencse- és bableveseket. Este nehéz volt éttermet találni, de azt hiszem, megtaláltuk a városban a legjobbat. Nagyon finomakat ettünk, elsősorban cserépedényben sült finomságokat, és már az első este meg kellett állapítanunk, hogy a bolgár konyhának nem alapeleme a köret, sőt igazából nincs is, ahogy este már meleg leves sincs, csak hideg uborkaleves, a desszert pedig gyakorlatilag szerepel az étlapon, de nem kapható. Ezek nagyon fontos dolgok, főleg akkor, ha az ember sok-sok éhes férfival együtt vacsorázik.
Fentről lefelé: Lóhere-, Hal-, és az Alsó-tó
Hegyek ölelésében
Tavak és emberek
Négy tó a hétből
A Csepp nevű legfelső tó
Másnap reggeli után bő egy órát autóztunk a Rilai kolostorig. A csapat egy része tovább időzött itt, míg jó néhány önkéntes - rövid kolostorlátogatás után - továbbment, a cél a Vlahi-szurdok volt, ahol kanyoning volt a program. A kolostor gyönyörű, rengeteg a látogató, így buszunkkal rendőri irányítás mellett tudtuk elhagyni a parkolót.
A Rilai kolostor temploma
Kolostorbelső
Néhány kilométerrel odébb megkerestük Rilai Szent János (Rilszki) barlangját, ahol a szerzetes 20 évig élt remeteségben. A barlang közelében található az a tölgyfa is, ahol Rilszki még 16 évet élt, illetve az a lapos kő is, ahol élete utolsó 7 évét töltötte.
A remetebarlang bejárata
A remetebarlang
A mi kis csapatunknak pihenés, levezetés volt ez a nap. Hazafelé nagyon vágytunk egy finom fagyira, jégkrémre, és miután sehol nem kaptunk, úgy döntöttünk, hogy jó lesz nekünk a vörös bor is a jacuzziban. Mi így kanyoningoltunk. De mindenki megnyugtatására, az igazi kanyoningot is túlélte mindenki, senki nem sérült meg, élményekkel tért haza a csapat.
Házi canyoning :)
A canyoningról külön cikkben számolunk be!
Musala! Mond ez a név Nektek valamit? A Balkán legmagasabb csúcsa, a maga 2925 méterével. És, ami még ennél is sokkal fontosabb, mi felmásztunk ide! Nem volt könnyű, de sikerült. Reggel nagyon úgy tűnt, hogy elromlott az időjárás, sűrű ködben ültünk a zárt kabinos felvonókban, hátizsákjaink telepakolva esőruhákkal, hiszen a Wetteronline megírta, hogy jön a 2 cseppes eső. Nápoly óta tudjuk, hogy a Wetteronline szentírás. Borús időben kezdtük meg túránkat, de bármennyire is hihetetlen, egész nap kitartott az idő, egy csepp esőben sem volt részünk. Szuper napunk volt, és a csapat meghódította a Balkán legmagasabb csúcsát. Az érdem vitathatatlan.
Ide kell feljutni!
Valahol távolban a csúcs
Elhagyjuk a menedékházat
Bivak-szállás, 2720 m
Jelzőpóznák, drótkötelek mentén haladunk
Már nincs messze a csúcs
A Balkán legmagasabb csúcsán, alig 3 ezer méter alatt
Ötödik napunkat pakolással, költözéssel kezdtük. Banyát magunk mögött hagyva útrakeltünk Banskoba. Az utolsó kettő éjszakánkat itt töltöttük, egy kedves kis hegyi település, régi, mindenben igazi balkáni érzést/hangulatot idéző turistaházában. A napi program a Rozseni kolostor, a Melniki sziklapiramisok és borospincék voltak. Az előző napi Musala után pihenőnapként szolgált ez a nap, megannyi élménnyel. Melnik a bolgárok egyik leghíresebb bortermő vidéke, és homokkő piramisairól is ismert. A látvány, a semmivel össze nem hasonlítható homokkő piramisok, a csodálatos napsütés, a szőlőlugasok, az ódon kis vendéglők, a finomabbnál finomabb ételek varázslatossá tették túránkat.
A Rozseni kolostor
A kolostor ebédlője
A kolostor udvara, több száz éves szőlővel
Udvarrészlet
Távolban a Melniki sziklapiramisok
A Melniki sziklapiramisok 50 km2-es területet foglalnak el
A mészkősziklákat az erózió faragta ilyen utánozhatatlan formára
Az alakzatokban sok mindent felismerhetünk, mecsetet, gombát, egyiptomi piramisokat, gótikus katedrálisokat, ki-ki fantáziája szerint
Mi vagyunk
Utolsó napunkra még egy nagy falat maradt, ez pedig a Vihren, a Pirin-hegység legmagasabb csúcsa, pontosan 2914 méter. Nagyon korán reggeliztünk, és indultunk a 2000 méteren lévő Vihren házig. Tudtuk, hogy időben kell menni, hiszen rengeteg a turista, kicsi a parkoló, rendkívül szűk a felvonóhoz vezető út. Tudtuk…. mégis akadályokba ütköztünk, már korán reggel óriási volt a forgalom. Nagy nehézségek árán le tudtunk parkolni, és nekivágtunk a közel 1000 méteres szintemelkedésnek. Gyorsan sok kicsi csapatra szakadtunk, mindenki a saját tempójában, szigorúan a megfelelő jelet követve elindult felfelé. Meg-megállva, feltettem magamnak a kérdést, hogy vajon nem lenne-e jobb, valahol a homokos tengerparton hemperegni, mint itt szenvedni…. Csak mentünk, araszoltunk, de egyik menedékház sem akart közelebb kerülni hozzánk, és a csúcs sem. A hegygerinc egyre meredekebb lett, már nagyon nem éreztem jól magam a bőrömben, de nem volt választás, ha már idáig eljöttünk, fel kellett mászni. Sikerült. Kinek? Mindenkinek! Csúcsfotók, majd láncos leereszkedés és visszaérkezés a menedékházhoz.
Vihren ház 2000 m
Fent a felhők mögött a Vihren csúcsa
Kies fennsíkon kanyarog az ösvény
Erzsike szandálban mászott
Pihenő a magasban
A csúcs
Ereszkedés a Vihren házhoz
Bolgár italhűtő
Mi maradt még utolsó felvonásnak? Az 1300 éves Baikushev fehér fenyő a Banderica turistaháznál, mely a világ egyik legrégebbi fája, egyidős Bulgária alapítójával (Khan Asparukh-kal).
Az 1300 éves Baikushev fehér fenyő
Banskoban búcsúvacsora törzshelyünkön, ahol úgy készítik a saslikot, ahogy a világon sehol máshol, és olyan jól esik a mastika és a rakia, mint még soha (ellentétben az ayran nevű joghurtos különlegességgel, megtanultunk, hogy férfi ember ilyet bizony nem iszik). És ha már Bulgáriában jársz, az alábbi „hívószavakat” jól jegyezd meg, így sem éhen, sem szomjan nem maradsz: Bob chorba, Shkembe chorba, Tarator, Kavarma, Moussaka, Mish-mash, Sarmi, Sopszka, Baklava, Mastika, Rakia, Ayran.
Szomorúan, jó pár mastika után búcsút vettünk Bulgáriától, és másnap átkelve a Balkánon, közel 20 órát autózva, de egy hátizsáknyi élménnyel szerencsésen hazaértünk.
Ha Bulgáriába indulsz, mire számíts? Arra, hogy ez tényleg a Balkán, jelentsen mindenkinek azt, amit. Arra, hogy olyan érintetlen természeti szépséggel találkozol, amelyből ma már nagyon kevés van. Arra, hogy borzasztó finomakat fogsz enni. Arra, hogy a bolgár ember nem rosszindulatú, inkább segítőkész, a maga egyszerűségével éli, és úgy tűnik, boldogan éli az életét. Valahogy az az ember érzése, hogy nekik ott minden pont úgy jó, ahogy van. Azt hiszem, jó lenne megtanulni, megtapasztalni ezt az egyszerű, de semmivel össze nem hasonlítható jó érzést.
Köszönet az élményért,
Tücsi
