logotype

Új magyar Everest expedíciók

Ismét magyar expedíció indul a világ legnagyobb hegycsúcsának a meghódítására. A csúcs elérésére tett első, s mindmáig egyetlen magyar kísérlet négy évvel ezelőtt sikertelenül, tragikusan végződött. Érdekesség, hogy idén ősszel két egymástól független expedíció is megkísérli a csúcstámadást. Az államilag is szponzorált Milleneumi Everest Expedíció a normál úton, Explorers Everest Expedíció pedig egy nehezebb, extrém úton próbálja majd elérni a hőn áhított csúcsot.

A jelenlegi ismeretek szerint 14 útvonal ill. variáns vezet a világ legmagasabb hegyére, a 8848 m magas Mount Everestre. A legtöbbet ismételt út az első megmászók (Tenzing és Hillary, 1953) által mászott Nyugati teknő - Déli nyereg - Délkeleti pillér irányában vezet. A másik legnépszerűbb mászás az ún. Északi normál út, vagy North Ridge (Qu Yinhua, Wang Fuzhou és Gong Bu, 1960). Ezen az útvonalon kísérletezett az 1924-ben meghalt két brit hegymászó, Mallory és Irvine is.

A két tömegútvonalon kívül még az Északi normál útról 7600 m magasságban jobbra kikanyarodó, egy hosszú hóvályúban felfutó Norton-kuloár is népszerű, a többi útvonal azonban hosszú, nehéz és veszélyes. A leglátványosabb talán a West Ridge Direkt, a Lho La hágóból egyenesen felvezető sziklaborda. Az út alsó, lavinaveszélyes szakaszok után belefut az eredeti West Ridge út Hornbein-kuloárból a bordára kanyarodó szakaszával, majd javarészt V-ös fokozatú szakaszokon haladva éri el a csúcszónát (Zaplotnik, Stremfelj, Belak 1979). A délnyugati falon öt korábi kísérlet után nagyon erős mászókból álló brit expedíció érkezett a hegy alá 1975-ben. A Nyugati teknőből kuloárokon, meredek falakon és bordákon vezető, a Déli csúcs alá befutó úton Doug Scott és Dougal Haston jutottak fel először. A brit úttól valamivel balra vezet az oroszok útja, a Central Buttress. A vaskemény orosz expedíció 60 fok meredekségű mix terepek ill. VI-os nehézségű sziklamászó szakaszok legyőzése után érte el a csúcsot (Balyberdyn és Myslovsky, 1982).

A hegy legnehezebb útja a Kangshung Falon vezet, jobbra az Explorers által tervezett úttól. Két évi előkészületi munka során sikerült egy jó 1000 méteres, törmelékes, sziklás-jeges pilléren feljutni amerikai mászóknak, rengeteg fix kötél használatával. Az alsó szakaszokon mászott nehézségek elérték az V A3-A4 nehézséget. Az utat végül 1983-ban fejezte be egy újabb amerikai expedíció, a csúcsot hatan érték el.

Milleneumi Everest Expedíció (Nemzeti Everest Expedíció)

Vezető:Dr. Nagy Sándor. A túrára Mécs László (27), Erőss Zsolt (32), Tóth Csaba mellett feltehetően Markos Huba és Máthé László utazik, de több más aspiráns is van. 

Az MHSSZZ terve az Északi 
normál út

Az útvonal: Északi Normál út. Az út a Rongbuk-gleccserről a Changtse délkeleti oldalát keresztezve fut ki az Északi gerincre 7000 m magasan. Az út innen az északkelet-délnyugati irányú gerincre fordul, és három sziklalépcsőn áthaladva éri el a csúcszónát. Az út technikailag legnehezebb része a Second Step nevű sziklalépcső, ahol fix kötelek segítségével, összekötözött létrákon jutnak fel (és le) a mászók. Az 1960-as kínai megmászás tényében szakmai körökben erősen kételkednek, mert sokak szerint a létra nélkül nem lehet feljutni a Második lépcsőn, és ezt egy 1975-ös, szintén kínai expedíció rögzítette. Az út alsó szakasza objektíve lavinaveszélyes, a közepe szeles, árnyékos és hideg. A felső, enyhe meredekségű szakaszokon pedig a folyamatos magasban tartózkodás okoz nehézséget a mászóknak.

Explorers Everest Expedíció

Vezető: Klein Dávid. További résztvevő Ács Zoltán, Mezey László, Dora László és valószínűleg Ferenci Miklós, továbbá az Explorers szokásos team-je.

A Kangshung Face az Explorers által tervezett úttal 
(narancs, bal oldali) és az amerikai út (piros)

Az útvonal: Southeast Spur. Egy kis, vegyes nemzetiségű expedíció mászott egy direkt utat a Kangshung-gleccserről a Déli nyeregbe vezető, 2400 m szintkülönbségű falszakaszon, egy 1000 méteres borda jobb oldalán. A borda alsó szakaszát úgy jellemezte az egyik első megmászó, Stephen Venables, hogy a legszenzációsabb technikai mászása volt, amit valaha mászott a hegyekben: "extrém nehézségű sziklabetétek, meredek mix mászás és függőleges jégmászás".

?

Riport Mécs Lászlóval

Már biztosnak látszik, hogy 2001-ben két magyar expedíció is indul a Mount Everestre, egyidőben, ráadásul mindkét vállalkozás Kínából. Külön túrát szervez az Explorers, másikat az MHK. Te az MHK expedícióján veszel részt. Végül is, kinek az ötlete volt a 2001-es Everest?

A "mi" expedíciónkat nem igazán nevezném MHK-snak, annyiból az, hogy a csúcsengedélyt végülis hivatalosan az MHK kapta, s annyiban igyekszünk fölvállalni a nemzeti jelleget, hogy a lehetőségekhez mérten megpróbáljuk a -véleményünk szerint- legrátermettebb csapatot összeállítani. Én már az 1996-os expedícióra is szívesen elmentem volna. Nem sokkal azután vetettük fel Erőss Zsolttal, hogy meg kellene próbálni ismét a Csomolungmát. (Az Explorers a Tirich Mir után már szintén felvetette egy Everest -expedíció lehetőségét). Akkor még egy kis létszámú, ütőképes együttesben gondolkodtunk. Hosszas "puhatolózás" után sikerült megnyerni Dékány Pétert és Ozsváth Attilát. Mindezekre ismerősöm, Mesterházy Ernő üzletember is bátorított, aki javasolta a jelentős expedíciós tapasztalatokkal bíró MHK elnök, Nagy Sándor részvételét, és vállalta egy "minimál" expedíció (azaz a mi költségeink) finanszírozását. Valamivel később, úgymond az MHK-s csúcsengedéllyel "került a képbe" Tóth Csaba, aki anyagilag hozzájárult a regisztrációs díj kifizetéséhez.

Az Explorers 2000-es Broad Peak expedícióján sikeres csúcsmászó voltál, most mégsem velük mész.

 

Mászók a normál úton

Mivel ezt a soron következő Everestet én tényleg komolyan gondoltam, ésszerűnek tűnt, hogy egy 8000-es csúcsot másszak az előző évben. Erre remek lehetőséget biztosított a legális, kiválóan megszervezett Broad Peak expedíció. Hogy most nem velük tartok? Ha nem szervezkednénk mi is, nyilván megpróbálnék csatlakozni hozzájuk, még akkor is, ha az általuk választott útvonal egy kissé szigorúnak tűnik a számomra. Oxigénpalack nélkül feljutni, már önmagában is emberpróbáló, világraszóló teljesítmény (ez eddig 100-nál kevesebb embernek sikerült)."Menedzserünk" is a legkisebb kockázattal járó, legnagyobb eséllyel kecsegtető megoldásra bíztatott; ezt Nagy Sanyi úgy fogalmazta meg: nem kell nagyobbat ugrani, mint amekkora az árok. Palackozott oxigén nélkül szeretnénk mászni, mint az eddigi magyar expedíciók, természetesen serpákat sem alkalmazva. Így aztán maradtunk az északi normál útnál, esetleg a felső részen a Nagy Kuloárral kombinálva (ez volt Messner 1980-as útvonala, és itt próbálkozott Erőss Zsolt is 1996-ban).

Milyen szempontok alapján válogattátok össze a csapatot, mennyire fix az induló létszám?

Az ötfős mag sajnálatosan megfogyatkozott: Péter nem tért vissza a Distaghil Sarról, Attila a munkája miatt nem tudja vállalni az őszi expedíciót. Ezzel eléggé megváltozott a felállás. Amikor elkezdtük mérlegelni, ki is jöhet számításba, rádöbbentünk, mennyire szűkös is a "mezőny". Az idősebb generáció tagjai, mindamellett, hogy korábbi teljesítményeik alapján minden tiszteletet és elismerést megérdemelnek, az évek múlásával nem lettek fiatalabbak, de ami a nagyobb probléma, -tisztelet a kivételnek- hogy életük nem a hegymászás jegyében telik, az utóbbi években nem edzettek, sportoltak, másztak olyan mértékben, amennyire az szükséges volna. A válogatás szempontjait négyen állítottuk össze Sándorral, Péterrel és Zsolttal. Elsődleges volt, hogy a jelentkezők milyen "sportmúlttal" rendelkeznek, valamint, hogy az utóbbi időben milyen magashegyi mászásokat tudnak felmutatni, és hogy milyen edzéstervük van a következő időszakra (sajnálatos módon az érdeklődők -jelentkezők nagy része úgy gondolta, nem köti az orrunkra múltjának, jelenének és jövőjének ezen titkait). Márciusra körvonalazódnak anyagi lehetőségeink, akkorra már mindenképpen össze kell állnia a csapatnak. Akik most biztos indulónak tekinthetők: Erőss Zsolt, Mécs László, Nagy Sándor, Tóth Csaba. Zsolttal szeretnénk, ha Markos Huba és Máthé László is velünk tarthatna, akikkel az utóbbi években sokat másztunk együtt. Orvos-hegymászóként Gárdos Sándor személye került szóba, de még nem biztos, hogy el tud jönni. Ő azonban elég jól mozgott a 96-os Everest expedíción is, járatos a magashegyi medicinában, és ki is tudná fizetni a részét. Tóth Csaba szintén ki tudja fizetni a részvételi költséget. A további résztvevők személye és száma főként az anyagiak függvénye.

Mi a helyzet Messnerrel?

Straub? Én nagyon csípem a Józsit, de ugyanazokkal a problémákkal küzd, mint a korosztályából a legtöbben. Ezekhez a vállalkozásokhoz sok pénz kell, és aki nem tudja magát úgy menedzselni, hogy elég pénzt tudjon összeszedni, az nem tud elutazni. Ennek a túrának a fejenkénti költsége jó kétmillió forint körül lesz - és ez még egy olcsó expedíció.

Lesznek fizetős tagok is az expedícióban?

Ezt mindenképp szeretnénk elkerülni. Azt megint hangsúlyoznom kell, hogy a menedzser -egyelőre- csak négy fő útjának finanszírozását vállalta, a többieknek saját erőből kellene megoldani a pénz összeszedését, ami a többség számára csaknem lehetetlen. A túlságosan nagy létszámú expedíció egyébként is számos problémát vet fel.

Tudtok-e együtt készülni az expedícióra? 

Az egész csapat biztos nem. Néhányan rendszeresen együtt edzünk (futunk, kerékpározunk, mászunk stb.) Mi most négyen Hubával, Lacával és Zsolttal kimegyünk Dél-Amerikába, az Aconcaguához. Itt is szelektál az anyagi helyzet. Meglepődtünk, hogy az eddig ismert Aconcagua Nemzeti Park belépődíj pl. 100-110 USD-ról felemelkedett 160-180 dollárra. De ebben az időszakban csak ott várható optimális időjárás (az ilyen méretű hegyek viszonylatában), s magasan, 6-7000 m között mozoghatunk. Valószínűleg félidőben csatlakozik hozzánk egy női aspiráns. Tóth Csaba -más szervezésben- szintén a térségben lesz. Sanyi biztosan megint elmegy valahova - szerintem Afrikában fog kikötni.

Szinte mindig szóba kerül a pénz. Szerinted a potenciális szponzorok tudnak-e egyszerre két expedíciót finanszírozni, mennyire zavarnak be a képbe Dávidék?

Hát ez egy érdekes kérdés. Ebben a helyzetben, hogy ugyanoda két expedíció megy, elég nehéz lesz pl. kizárólagos szponzort találni. Az mindenesetre valószínű, hogy komoly összegre számítva csak valamelyik multinacionális cég támogatására gondolhatnak az expedíciók. Arra is számítani lehet, hogy a média és a közvélemény értetlenkedve fogadja majd ezt a helyzetet. S az a légkör - bizonyára- nem lesz kedvező a támogatók megnyeréséhez. Az említett 2.000.000.- Ft/fő körüli összeg csak az alapköltségeket fedezi, mint a csúcsdíj, az utazás, a hegyi élelem és a legszükségesebb felszerelés. Jó lenne, ha új, az Everestre való sátrakkal mehetnénk, és nem kellene az öreg, szakadt, régi sátrainkat használni. Az oxigénpalack nélküli mászás azzal is jár, hogy sokkal jobban lehet ott fönt fázni, és sokat segítene a profi felszerelés (vízlepergető pehely hálózsák, pehely overál, pehely kesztyű, megfelelő bakancs stb.) - de majd meglátjuk, mennyire lesz elég a költségvetés.

Riport Klein Dáviddal

December elején több hazai napilapban és internetes fórumon olvashattunk az Explorers program everest-expedíciójáról. A nyilatkozatok tartalmából az is kiderül, hogy Klein Dávidék nem a Magyar Hegymászó Klub expedíciójával mennek. A meglehetősen profin menedzselt, sikeres csúcsmászással büszkélkedő Tirich Mir -expedíció és a Broad Peak expedíció után egy nagy fába vágták a fejszét.

A Mount Everestet keletről, a Kangshung Face felől szeretnétek megmászni. Az Everest megmászásához az elszántságon és a pénzen kívül még egy nagyon fontos dolog szükséges: a csúcsengedély. Ezek szerint saját csúcsengedélyetek van, és külön mentek?

Igen. A kínai hatóságok visszaigazolták kérelmünket, elvi állásfoglalás született a Kangshung Face oldali csúcsengedélyre, és megkértük a Lhotse megmászására is az engedélyt. Ennek szakmai és romantikus okai egyaránt vannak. A kínai oldal sokkal olcsóbb, számunkra is ez a megfizethető. (A nepáli oldalról csak a csúcsengedély 7 főre 70.000 USD, Kína felől 6000 USD.) A kínai normál úton azonban tömegre lehet számítani, és mi nem szeretnénk sorban állni az alaptáborban vagy a hegyen. Másfelől a Kangshung Face ritkán mászott, technikailag igényesebb útvonal és ez kihívás számunkra. 

A 2000-es Broad Peak expedíció egyik sikeres csúcsmászója Mécs László volt, Őt most nem hívtátok meg?

Még a szervezési időszakban beszélgettem Lacival és számomra úgy tűnt, hogy Ő 2001 -ben egy olyan vállalkozással szeretne az Everestre menni, ahol a lehető legbiztosabb a feljutás. Bár előre senki sem mondhatja magáról biztosan, hogy megmássza az Everestet, a kínai normál út (North Ridge) mindenképp könnyebb vállalkozásnak tűnik. Mi viszont az említett okok miatt inkább egy másik útvonalat választunk. Más generáció vagyunk, más célokkal és a céljainkat szeretnénk a saját elképzeléseink szerint megvalósítani. 

Úgy tudom, hogy az expedícióitok - ha már úton van- meglehetősen katonás, nem preferáljátok az egyéni kezdeményezéseket.

Biztosan mindenki hallott már olyan expedíciókról vagy túrákról, ahol feszült légkör volt. Mi ezt szeretnénk elkerülni, ha már egy csomó pénzért elutazunk valahová mászni, akkor ne veszekedéssel kelljen az időt tölteni. A túrák előtt végül is előre tisztázzuk egymás között, hogy út közben vagy a hegyen bizonyos szituációkban milyen döntéseket fogunk hozni, és ezt jobb előre megtervezni, mint ott helyben rögtönözni. Tehát ezek a "szabályok" igazából a túra sikerét szavatolják. Természetesen, ha valaki út közben olyan helyzetekbe kerül, hogy az előzetes megállapodások betartása személyiségi okból felvállalhatatlan számára, akkor senkit sem kényszerítünk arra, hogy továbbra velünk tartson, de ezeket a konfliktusokat mindenképp szeretnénk elkerülni. 

Gyakran bírálják az Explorers hegymászóit, hogy nem igazán tartoznak a legjobbak közé. Az eddigi mászásoknál ez nem okozott gondot, mert a választott útvonalak nem igényeltek különleges technikai felkészültséget. Ez a tervezett Everest -mászásotok azonban úgy tűnik, ennél többet kíván. Elképzelhető, hogy titkos háttér -embereitek vannak?

Azt azért el kell mondani, hogy a Tirich Mir-en mászott Cseh úton rövid, de igen technikás betétekkel kellett megküzdenünk, és 7100 m magasságban IV-es, V-ös sziklaszakaszok voltak meredek jéggel kombinálva, és tudtom szerint ilyen nehézségű terepen ilyen magasságban nem sok magyar mászó mozgott előttünk. És sikeres volt az Aconcagua -túránk is és a Broad Peak expedíció is. Az Everestre is a szokásos team kiegészül Ferenci Mikivel és Dora Lacival. Mikit elsősorban tapasztalata miatt hívtuk, vele együtt túrázott Mező a Kárpát-koszorú expedíción és nagyon jó véleménnyel van róla. Lacival pedig a Broad Peak-on is együtt mozogtunk, és csak pozitív tapasztalataink vannak - nagyon jól használható csapattagoknak gondoljuk őket. Más mászókat nem hívtunk a túrára.

Milyen információtok van az útról?

 

Amerikai mászó a Kangshung Face-n

A Kangshung Face egy meglehetősen ismeretlen oldala az Everestnek. Az általunk kinézett út alaptáborához 6-9 napos yakúttal lehet eljutni. A mászás legnagyobb nehézségei az alsó szakaszra koncentrálódnak, a tervezett II. tábor fölött már könnyebb terepen lehet haladni a Déli-nyeregig. A déli-nyeregtől az ismert útvonalon szeretnénk a csúcs felé haladni. Az útról sok hasznos adatot kaptunk egy indiai hegymászónőtől, Santosh Yadav-tól. Tudomásom szerint Ő az egyetlen nő, aki expedíciót vezetett az Everestre, egyedüli nőként mászta meg a hegyet erről az oldalról és háromszor is járt a csúcson.

Erre a technikailag meglehetősen igényes mászásra hogyan fogtok felkészülni?

Sokat járunk a Magas-Tátrába, és tervben van egy észak-amerikai mászás kora tavasszal. Ezt követően szeretnénk kimenni még a tavaszi időszakban Tibetbe, felderíteni e terepet, elintézni a formaságokat és ha lehetséges, akkor néhány edzőtúrát is szeretnénk tenni.

Személy szerint kinek milyen feladatot szántok, és hogy képzelitek el a mászást?

Nagyon bízunk a bevált háttér-embereink segítségében. Szeretnénk egy nagyon profi alaptábort felállítani, képzett magashegyi orvossal. Lesz Gamow-sátrunk és elsősegélynyújtáshoz szükséges oxigénpalackjaink. Kommunikációs szakemberünk feladata lesz, hogy a mászás során használt rádiókat, az alaptábori műholdas telefont és egyéb berendezéseket összehangolja. A mászás technikai vezetője várhatóan Ferenci Miki lesz, hiszen még nem hirdettünk véglegesen csapatot. Ennek a döntésnek több oka is van. Eddigi túráinkon én voltam az expedícióvezető és Mező (Mezey László) volt a technikai vezető, de úgy gondoltunk, hogy az lenne szerencsés, ha a következő mászást olyan személy irányítaná, aki tapasztaltabb és egészségesen tudná ellensúlyozni a fiatal, energikusabb "Mező, Ács, Dora, Dávid" csapat esetleges túlzott lelkesedését. Az őszi indulás mellett döntöttünk, az alaptábort szeptember közepén szeretnénk felállítani. Reméljük, hogy optimális viszonyok lesznek, és feljutunk az alsó, nehéz szakaszokon. A nyeregig már könnyebb az út. A nyeregtől az első megmászók útvonalán haladnánk és úgy gondoltuk, hogy ha a fizikai állapotunk és a kondíciók megengedik, nem vetjük el annak a lehetőségét, hogy megpróbálkozzunk a Lhotse-val is.

Láttam az Explorers 2000-es Broad Peak expedíciójának médiahátterét, ebből az derül ki számomra, hogy nagy hangsúlyt fektettek a reklámra. A jövő évi Everest expedíció esetében vannak már publikus "nagyhalak" úgy a szponzorok mint a média közül?

Konkrét nevek még nincsenek. De jelen lesz a Zöld Pont stábja is, és amennyiben technikailag lehetséges - minden erőnkkel ezen leszünk - szeretnénk élő adáskapcsolatot felállítani. Nem titok, hogy filmezni fogunk - lassan én is megszokom a filmesek jelenlétét. Nekünk az a felfogásunk, hogy a filmeseknek és nekünk egy csapatként kell dolgozni, hogy a hegyen vagy út közben ne csak kerülgessük egymást. Pl. amikor Ács Zoli filmez a hegyen, egész más szokott lenni a hangulata, mint amikor egy ismeretlenebb stábbal dolgozunk - vele sokkal inkább közös élménnyé, játékká válik a hegyi filmezés. Az Everesten is azt szeretnénk, hogy az eddig megszokott módon, jó hangulatban forgathassunk.

Akik nem ismernek benneteket, valószínűleg keveset tudnak az Explorers célkitűzéseiről.

Az Explorers Program-ot végülis azért hoztuk létre, hogy ne csak úgy hívjanak minket, hogy " a srácok, akik megmászták a Tirich Mir-t" Szervezett formában sokkal könnyebb a céljaik eléréséhez csapatot építeni, a szükséges pénzt összeszedni. Nem szeretnénk pl. egy klubbá válni vagy kommercializálódni és túravezetéssel keresni a pénzt. De más sportprogramok szervezéséhez is szívesen adnánk a nevünket, pl. vadvizezés, Balaton-átúszás.

Valószínűleg támadások célpontjai lesztek amiatt is, hogy ugyanabban az évben szervezitek az Everest-expedíciót, mint az MHK, és megosztjátok az erőket.

Mindenesetre mi leültünk Nagy Sanyival (dr. Nagy Sándor, az MHK elnöke), és kerek asztal mellett megállapodtunk, hogy készítünk egy dokumentációt, ami tisztázza a két expedíció viszonyát, és közös választ ad egy sor olyan kérdésre, amit biztosan feltesznek majd; valamint egy fórumot hozunk létre, hogy a szervezés alatt a vitás kérdéseket tisztázzuk. Itt minden bizonnyal, akarva-akaratlanul is létrejön egy verseny, de ez egyáltalán nem biztos, hogy rossz. Mi nem fogunk arra törekedni, hogy mindenáron elérjük a csúcsot, ha az a biztonság rovására megy. Aztán segíthetjük is egymást, pl. valaki lefelé esetleg kénytelen igénybevenni a másik csapat útvonalát, és mindenképp szeretnénk velük rádió-összeköttetésben állni. De egy kívülállónak még esetleg érdekes is lehet, hogy pl. a net-en nézi, amint két, piros animált gif-csík halad felfelé a hegyen - a csúcs felé. 

Üveghegy-Online ® -

Chivetta 2000 (Olasz Dolomitok)
2024  Göcsej Sport