Szemelvények egy alapfokú hegymászó tanfolyamból

(Oszoly 2001. jún. 23 - júl. 1)

Mászás az Odúsoron (Delago fal)

Kedves kis út. Nehézsége IV-, egyébként Jumbó (oktató) szerint "zsírbánya". Ilyen állapotában ő sem szeret rajta közlekedni, mert a nyári kánikulában az emberi izzadmányoktól nagyon csúszik. Meg is lepődik, hogy mit keresünk mi itt mászótársammal, Gulliverrel. Miután közöljük, hogy a Lapu B. (tanfolyamvezető) utasítására jöttünk, rezzenéstelen arccal utat enged. Hátha sikerül. Eszembe jut Konyi* (oktató) - az Everesttel folyamatosan próbálkozó hegymászó - tegnapi mosolygós megjegyzése: "Nem olyan könnyű, mint amilyennek látszik". (Félretesszük a szikla tövében elhelyezett kis koszorút, amelyet a tavasszal - nem tanfolyamon - történt halálos baleset emlékére raktak a helyszínre). Bár nem vagyok feldobva, de fel sem merül bennem a tiltakozás, hisz már napok óta tudom, hogy félkatonai szervezet karmai közé csöppentünk.

Nem vágyom erre a falra. (Néhány órával ezelőtt történt itt egy kiszakadó köztes miatti baleset, de szerencsére a sérült tanuló saját lábán hagyhatta el a szentendrei ambulanciát.) Nem kis megkönnyebbülésemre most Gulliver vállalja az indulást. (Rendes sziklamászóknál az elölmászó zöld, a mászodmászó pedig kék kendőt visel a nyakán. Mi még nem tartunk itt.) Így viszont nekem jut a standépítés. Eltart egy ideig, de mindketten meg vagyunk vele elégedve, a stand a várható erők irányában bombabiztos. "Indulhatsz!" A közel kétméteres Gulliver lép egyet, és már be is tesz egy köztest. Be is kell. Minél előbb, annál jobb. Cél - egy esetleges esés esetén - az eséstényező csökkentése.

Eséstényező = esésmagasság / kiengedett kötélhossz. Értéke 0-nál nagyobb vagy egyenlő, és 2-nél kisebb vagy egyenlő lehet. 1-nél kisebb esetben lágy, 1 és 1,8 között kemény, felette extrém esésről beszélünk. Az eséstényező pl. akkor 1, ha a legfelső köztes olyan magasan van, hogy a kieső elölmászó éppen a standig, és akkor 2, ha köztesberakás nélkül a kimászott út hosszának kétszeresével a stand alá esik vissza (ha van alatta annyi hely). A standot úgy kell megépíteni, hogy egy ilyen extrém erőhatást - min. 12 kN-t - kibírjon.

Figyelem!

A klettersteig (via ferrata) esésnél az eséstényező egészen brutális, többszörösen extrém értéket is felvehet, ugyanis ebben az esetben a kiengedett kötélhossz megfelel a beülőbe kötött karabineres biztonsági kötél 1 m-es hosszának, a maximális esésmagasság pedig a függőleges drótkötél két rögzítése közötti távolság, amely 3 ... 6 (vagy akár több) m is lehet. (Tehát ebben az esetben az eséstényező 3...6. Ennek következményei kibírhatatlanok az emberi szervezet számára.) Ezért kell itt a biztonsági kötelet a beülőben energiaelnyelő féken átvezetni. Ezt feltételezve, egy 80 kg-os testre ható 6 m "klettersteiges" esés után kezdődő 1 m fékúton felemésztődő fékeződés egy 0,4 eséstényezőjű "klasszikus" esés hatásának felel meg ("5,7g). Ezt már ki lehet bírni, ha a drótkötél rögzítése is, és a - fémes ütközésre nem méretezett - karabiner is kibírja. Az esetleges karabiner törés (volt már ilyen) miatt ajánlatos automata záras megduplázott karabineres biztosítást alkalmazni.

A köztesrakás itt homokórákba (átmenő lyukak a mészkő sziklában) fűzendő kötélgyűrűkből, ill. különböző méretű bowdenes ékek sziklarepedésekbe történő befeszítéséből, és az azokba akasztott expresszekből áll. (Nem valami bizalomgerjesztő - pláne az ékelés.) Gulliver már magasan jár, és ha kiesik, akkor sem fog padlót (bízva abban, hogy nem szakadnak ki az általa berakott köztesek, és én is tudom a dolgomat). Most érkezik a kritikus IV- részhez. Köztes helyet kell találnia, fél kézzel pereccsomót kell tudni kötnie a homokórába fűzött kötélgyűrűre, miközben az összes többi végtagja bevetésével meg kell próbálnia fennmaradni egy elég pszichés helyen. Ügyesen mászik, jómagam sem csinálhatnám jobban. Kíméletesen adagolom neki egy fékcsomón keresztül a kötelet. Úgy látom, túl van a nehezén, keres egy zugot, és standot épít. Amikor kész, ezt egy füttyentéssel közli velem, majd felszedi a maradék kötelet. Ezután kiveszem magam a biztosításból - átadva ezt a szerepet neki -, és néhány rövid vezényszóváltás után megindulok felfelé. Jól haladok (egy darabig), miközben úgy szedegetem össze a közteseket, mintha szamócáznék. Aztán elérek a problémás részhez. Itt a kötél vonalvezetéséhez képest kimászom oldalra. Elég vacak hely, muszáj felfelé menekülnöm, mert visszacsúszom. Közben átmeneti elmezavaromban elhagyom a legalsó köztest - anélkül, hogy kiakasztanám azt -, amely egyre távolabbra kerül tőlem, és innen már nem érhető el. Hogy miért mászom mégis felfelé, mikor húz vissza a kötél? Pillanatnyilag jó ötletnek látszik. Az Odúsor bal peremén járok, pedig az út a jobb oldalon vezet fel (azt hiszem). Gulliver biztosítókötele lefele és oldalra húz. Sikerült előállítanom azt a ritka állapotot, amikor a biztosító ember nem tud segíteni másodmászójának. Vissza kell másznom a lehető legrosszabb helyen, ráadásul Gulliver is csak annyit tehet, hogy meglazítja a kötelet, és felkészül a kiesésem megtartására. Önbizalmam romokban hever. Még másodmászóként sem tudom megoldani ezt az utat? Lépést nem találok, így megpróbálok - belediffundálva a szikla pórusaiba - fennmaradni, de falhoz vágott kelt tészta módjára lassan csúszom lefele. Már-már majdnem kiesem, mikor megkísérlem a lehetetlent, a kényes egyensúly fenntartása érdekében egy csókkal finoman a sziklához szippantani magamat. Egész lényem egyetlen tapadókorong. Spriccel rólam a veríték. Már nem érdekel, hogy ki látja a szikla tövéből vérprofi bemutatómat, csak esés nélkül tudjak valahogy az elhagyott köztesig leérni.

Iszonyatos erőfeszítésem gyümölcseként már kezemben a kivett expressz és az ék, a kötél függőlegesen a fejem felett, és kezdhetem az egészet elölről. Előtte azonban pihennem kell. Kiabálok Gullivernek, hogy tartson, mert lábaim az erőlködéstől úgy remegnek, mint a varrógép. Közben kutatom, hogy hova léphetek, az előbbi akciómat nem fogom megismételni. Megindulok. Simán megy, csak egy kicsit töprengeni kell. Ez egy sokkal kreatívabb sport, mint azt korábban gondoltam. (Harmadrészt fizikai, harmadrészt szellemi, harmadrészt pedig lelki igénybevétel.) Felérek Gulliverhez. Ő marad a standban biztosító emberként, én folytatom a mászást a gerincre, mint elölmászó, majd fenn standot építek, és felbiztosítom az ő másodmászását. (A felső szakasz már könnyebb.)

Miközben a gerincen készülődünk az ereszkedésre (ez egészen más technikát igényel, mint a mászás), valamelyik útról kifehéredett arccal éppen felér Gabi és Melinda. "Most megyünk haza azonnal, vagy még elbúcsúzunk a többiektől?"- kérdéssel üdvözölnek. Eltűnődöm. Tényleg, mit keresek itt túl a 45-ön - ráadásul életem párjával (nem Gulliver) -, mit sem sejtő gyermekeinket neveletlenül otthon hagyva. Elhatalmasodik rajtam a felismerés. Aki ide jár görcsölni ezekre a falakra, az vagy hülye, vagy közel lakik. (Én is csak 250 km-ről jöttem.) Végignézek magunkon. Leginkább egy foltos szalamandrára hasonlítok, csak mindegyik foltom fáj. Bal könyököm kipárnázódott, az egyik térdem egy számmal nagyobb a másiknál, de a lényeg az, hogy a fejem - a sisaknak köszönhetően - egyben van. Gulliver diszkréten húzza az egyik lábát, és fordulni is csak óvatosan mer. A lányok eldurvult kezét egy robbantó mester is megirigyelhetné, többi testrészükön az izzadtságra tapadt kosz alól horzsolások tucatja piroslik elő. Megtört tekintetek körös-körül. A semmiből hirtelen előbukkan Csapajev (oktató). Azonnal érzékeli a szituációt. "Befutott a Göcsej expressz?" - humorizál. (Értem én a tréfát, csak nem szeretem.) Rögtönzött kiselőadást tart a tanfolyam természetéről. Jún. 26-a, kedd van, a kurzus félideje. Sok év tapasztalata alapján ez a nap a törvényszerűen jelentkező, elkerülhetetlen mélypont. Mire idáig eljut a tanuló, testileg-lelkileg elfárad, túlcsordul benne a feldolgozhatatlan információtömeg, és hibát hibára halmoz. A társaság a következő napon fog átbillenni a holtponton, miután mindenki megtapasztalja a kötélre esés - és annak megtartása - élményét. Ettől persze nem nyugszunk meg, de már döntöttünk. Maradunk. (Leginkább azért, mert egy ilyen megpattanás a Göcsej SE által szponzorált tanfolyamról meglehetősen égő lenne számunkra.)

Ereszkedés valahol a Z út közelében (Delago fal).

Az ereszkedőstand egyetlen ring. Átfűzzük rajta a kötelet (miközben egy-egy biztosítókötéllel rögzítve vagyunk hozzá), úgy hogy hosszának éppen a fele legyen a fémkarikánál. Ezután mindkét kötélvégre kötünk egy-egy csomót (fontos!), majd "Vigyázz kötél!" kiáltást hallatva ledobjuk azt a mélybe. Mivel a dupla kötél nem ér le a szikla aljáig, és függőlegesen alattunk nincs standhely, tudjuk (mert megmondták), hogy félmagasságban ingatraverzben kell oldalra kilengeni egy ringhez, függőstandba. Gulliver kezdi az ereszkedést. Eleve ferdén indul, de így sem ér ki a gyűrűhöz. Muszáj ingáznia (a függőleges falon oldalirányban kiszaladni), és a második nekilendülés sikerül is neki. Kiköti magát a fémgyűrűhöz. Most jövök én. Részben könnyebb dolgom van, mert a ferdén ereszkedő utam nyomvonala a kezében tartott kötél által meg van vezetve. Másrészt viszont az utolsónak ereszkedőt nyomasztja az a tudat, hogy ha hibázik a felkészülés során, nincs ott a társa, aki ezt kritikus megfigyelőként észrevegye. Az üvöltő széltől nem halljuk egymás kiabálását. Egy karabinerrel bekötöm beülőmbe az összefogott dupla kötélre tekert rövid pruszik gyűrűt. A felette lazán hagyott kötélszakaszt belefűzöm az ereszkedő nyolcasba, amely egy kantár által szintén a beülőmmel van kényszerkapcsolatban. Vigyáznom kell, hogy a pruszik legyen közelebb hozzám, de még véletlenül se tudjon belecsúszni az ereszkedő nyolcasba, ugyanakkor elég közel legyenek ahhoz, hogy a legszélsőségesebb esetben is még kézzel elérhessem bármelyiket. Ezután egy jelző expresszt az ereszkedő nyolcas nagyobbik karikája, és az egyik kötélág közé akasztok. (Ahhoz a kötélághoz, amelyiket majd leérkezésem után le tudok húzni, ugyanis ez nem mindegy.) Még egyszer leellenőrzök mindent, és - miután kiakasztom a biztosításomat - megindulok lefelé. Az ereszkedő nyolcassal ereszkedem (a sebesség a kötélágak szögével változtatható), miközben a pruszik csomó a markomban lazán tartva jön lefelé. (A pruszik csak akkor csúszik, ha fogom a csomót. Arra az esetre, ha kezdődő esésnél terhelést kap a szára - amely a beülőmhöz van rögzítve -, azonnal blokkol).

Megérkezem Gulliverhez a függőstandba. Beakasztom a biztonsági karabinert, és függetlenítjük magunkat a főkötéltől. Nem valami kényelmes hely. A függőleges szikla közepén egyetlen karikába akasztva támaszkodunk mindketten a falnak. (Hirtelen olyan érzésem támad, mintha a standgyűrű rögzítése kettőnk súlya alatt folyamatosan jönne ki a falból. Először megpróbálom azt visszanyomni, majd súlytalanná válni, aztán feladom. A biztosítás nem inog, csak a lelkierőm.) A következő feladat, kihúzni a kötelet a felső karikából, és belefűzni ebbe, majd innen folytatni az ereszkedést. Elkezdem hát húzni azt a kötélágat, amelyiket az expresszel megjelöltem. (Ha a másikat húznám, akkor a kötélerő nemhogy megemelné a sziklához lapuló felső fémgyűrűt, hanem éppen hogy még jobban leszorítaná - alatta a kötéllel -, ezáltal kétségessé válna annak kiszabadítása.) Azt a kötélágat, amelyiket éppen nem húzom, elengedem. Mivel mindezt egy ferde szögből csinálom (hisz a felső karika nem a fejünk felett van), a szabad kötélág tőlem elérhetetlen távolságba lendül. Érzem, hogy valami nem stimmel, de ez csak akkor tudatosul bennem, amikor észreveszem a felfelé kúszó kötél végén a csomót. (Ennek megkötését azért kell szokásunkká tenni, mert ez akadályozza meg véletlen kiereszkedésünket a kötélből.) A csomó viszont nem fér át a fenti karikán. Még jó, hogy időben észreveszem. Megállok a húzással, a csomó velem egy magasságban, de tőlem kb. négy-öt méter vízszintes távolságban mozdulatlanná merevedik. Hideg verejték lepi el tarkómat. Ki kell érte menni, de ki legyen az. Körülnézek. Nem tolonganak a jelentkezők, de én vagyok jobb pozícióban az akcióhoz (meg aztán a balhét is én követtem el). Gulliverrel megbeszéljük a stratégiát. A még birtokunkban lévő kötélággal fogja biztosítani mászásomat, egy félszorító nyolcassal adagolva a kötelet. Ha kiesem, akkor megtart, és ha nem tudok visszamászni (ami elég valószínűnek látszik ezen a vidéken), leereszt. Egyébként is azt tanultuk, hogy traverzből kiesve a fellépő kötélerő csak háromszorosa a testsúlynak. Erre emlékezve akkora nyugalom fog el, hogy majdnem elalszom.

Körömnyi peremeken araszolgatok a csomó felé. Most különösen zavaró a kínai tornacipőm. Úgy érzem, mintha több számmal nagyobb lenne a benne kóválygó lábamnál. Nem tudok finom lépést fogni. (Hát ezért kell egy-két számmal kisebbnek lennie egy rendes mászócipőnek a lábnál!) Már egyenlő távolságra vagyok Gulliver és a cél között. Figyelmem lézerként fúródik a szikla egy pontjába. Megszűnik az idő, éber tudatomat teljesen elborítja a jelen egyetlen pillanata. Gondolkodni lehetetlen, de nem is kell. Tagjaimat egy felsőbb hatalom mozgatja, én nem is vagyok itt. Ez egy rendkívül tiszta tapasztalat. Aztán megragadom a csomót. Mivel nem vagyok képes azt egy kézzel sem kibogozni, sem magamhoz kötni, sem vele mászni, a kötelet a csomó felett gyorsan - eléggé el nem ítélhető módon - a számba kapom, és minden kiálló testrészemmel kapaszkodva visszaiszkolok a biztonságot jelentő függőstandba. Itt kibontom a csomót, és kihúzzuk a kötelet a felső karikából, ügyelve arra, hogy a zuhanó kötélág ki ne rántsa kezünkből az egész kötelet, mert akkor aztán végképp jól néznénk ki. (Amíg meg nem érkezne egy mentőexpedíció, itt legfeljebb csúzlival tudnának etetni minket.) Aztán kezdődik minden elölről. Kötélfelszedés, karikán átfűzés, felezés, csomózás, kötélledobás, bekötés, ereszkedés (most már a talajra). A függőstand is kezd határozottan kényelmetlenné válni, ezért egyre gyorsabbak (meg persze rutinosabbak) vagyunk, és sose volt akkora esélyünk, hogy veszteség nélkül lejussunk innen, mint éppen most.

Bungy jumping a Vaskapuról.

A Vaskapu, a Pilis eme különös kőszörnyetege a kiszemelt helyszín a kötélre esés gyakorlásának. (Erre azért van szükség, hogy a mászó - és az őt biztosító - megtapasztalja azokat a dinamikus hatásokat, amelyek egy tényleges kiesésnél felléphetnek.) Nincs erre alkalmasabb hely. Hatalmas kapuja ideális a leugrásra, mert a kötél által megfogott himbálózó ember nem csapódik neki a sziklának. Csapajev gyorsan kiépíti a biztonsági rendszert. Alig tudjuk követni, hogy mit kavar. A talaj síkjából kiugró sziklacsökevényekre kiürített hátizsákokat teríttet. (Nyilván nem szeretné, ha valami hiba miatti leesésnél valaki összepiszkítaná a padlót.) Az ugrást kb. 10 m magasból, a kapu nyílása fölött a Zsigmondy emléktábla mellől kell elvégezni. Odáig egy III nehézségű szakaszon kell felmászni. Az emléktábla felett van egy sziklába rögzített nitt (és ebben van átfűzve a kötél). Ez reprezentálja a kieséskor "működő" legfelső köztest. A kilépő mászó kb. 4 m-t esik szabadon. Ez a kb. 13...14 m kiengedett kötélhossz mellett 0,3-as eséstényezőnek felel meg. Ebben az esetben egy 80 kg tömegű mászó szervezetére (9 kN megtartási rántású dinamikus kötelet feltételezve) 4 kN kötélerő ébredése mellett kb. 5g lassulás hat. A biztosító ember testről fékcsomóval biztosít, de előtte a zuhanó test felrántását megelőzendő, kiköti magát egy standhoz. Figyelnie kell, mert az erős marokban tartott fékcsomó is 250...300 daN kötélerő hatására már megcsúszik a karabineren.

Vállalom az első ugró szerepét. Az oktatók elmondása szerint, míg a fiúk tökölnek, kifogásokat keresnek, még beszélgetni akarnak, megpróbálnak lemászni, addig a lányok odalépnek és leugranak. Erősen elhatározom, hogy most lányosan fogok viselkedni. Gulliver biztosít, tehát jó kezekben vagyok. Felmászom a táblához, és mintha Zsigmondy ereje szállna belém, felülemelkedett egykedvűséggel egyszerűen kilépek a párkányról. Az eseményeket távolabbról figyelő Jumbó ebben a pillanatban "Tarts!" ordítást küld Gullivernek - helyettem. A felszólítással - már a levegőben - egyetértek, majd a kezeimet testem előtt keresztezve ösztönösen embrió pózba kuporodom, mint az ejtőernyősök. Felkészülök a rántásra, ami azonban nem következik be. Az elvárásomhoz képest jóval lágyabban állok meg. Hát persze, az elméletben számolt lassulás statikus biztosítás esetén igaz (ha standról biztosítunk, és a kötelet nem engedjük megcsúszni a karabineren), most pedig a dinamikus biztosítást gyakoroljuk. Ebben az esetben testről biztosítunk, és engedjük a kötelet megcsúszni, sőt még utána is lépünk a rántás irányának. Némi himbálózás után Gulliver leereszt a földre. Ezután én biztosítok, Gabit is, és Melindát is, majd Melinda biztosít egy nálánál majdnem kétszer nehezebb ugrót. Nem méri fel igazán az erőviszonyokat, az eső test felrántja, és ha nem lenne kikötve, akkor most libikóka módjára helyet cserélnének egymással. Így a nehéz fiú még megáll a padló előtt, de az akció tisztacserét sürget.

Mintha minden feszültség kioldódna belőlünk. Túl lehet élni egy esést, és meg is lehet azt tartani. Csodálatos. Akik már ugrottunk, most a Vaskapu nagy ívén átdobott köteleken gyakoroljuk a - különböző pruszikokkal történő - felmászó, és ereszkedő technikákat. A mai napba még bele van sűrítve itt egy sziklamászás is. Hajtani kell, hogy a hétvégi elméleti teszt utáni gyakorlati vizsga sikerességének egyik előfeltétele, a min. 10 db legalább III nehézségű út elölmászása meglegyen. Csapajev kiosztja az utakat. Gulliverrel nekünk jutó út eleje III...IV, feljebb egyre könnyebb. A gerincre érve kitör a vihar. A villámcsapásokkal spékelt zivatarban most gyakorolhatunk egy gyorsított, kommandó akciószerű ereszkedést a szikláról. A napi horror után az elkerülhetetlen esti elméleti oktatáson már bármilyen pózban, nyitott szemmel, érdeklődő arckifejezést színlelve is képesek vagyunk aludni.

Források:
Magyar Hegymászó Oktatók Egyesülete (MAHOE): http://www.mahoe.hu
Tanfolyami saját jegyzet, Dobogókő Sumica kemping 2001.
MAHOE: Hegymászás oktatókönyv I. rész 1996.
Magyarország szikláin. Sziklamászó kalauz 1997.
Az alapfokú hegymászó vizsga követelményei:
http://www.fsz.bme.hu/mtsz/mhk/mhk.htm 
Garth Hattingh: Hegymászók kézikönyve 1999.
Pascal Sombardier: Dolomitok. Via ferraták az Olasz Alpokban 2001.
Paul Werner: Klettersteigatlas Alpen 1997.
KONG climbing 2000. (katalógus)
Sajtóinformáció a magyar Everest sikerről: http://www.everestnews.com/

-magnum-