logotype

Fekete-erdőtől Passauig

Kerékpárral a Duna mentén 2005.07.17. - 26.

Tisztelt Olvasó!

Ha most itt egy részletes útleírást szeretnél olvasni, akkor máris lapozz tovább.
Ha ilyenre vágysz, akkor szeretném figyelmedbe ajánlani a <pclass="alairas">Duna menti kerékpárút Németországban

című könyvecskét, mely szinte méterről méterre leírja az egész utat, a kitérőkkel együtt, valamint a látnivalók leírásában is messzemenőkig bővelkedik.
Amit most olvashatsz, Kedves Olvasó, az egy élménybeszámoló, mely egy csapat kalandvágyó emberrel történt meg tíz nap alatt.

Már az utazás megszervezése is rendhagyó volt, hisz ilyen messze eljutni bringákkal nem egyszerű feladat. Próbálkoztunk a vonatos megoldással, de a német vasúttársaság nem vállalta ennyi kerékpár szállítását a menetrendszerinti járatain, meg anyagilag is elég húzós lett volna. Felvetődött az ötlet, hogy hajóval kéne megközelíteni valahogy a helyszínt, de a létszám és az utazási idő miatt elvetettük ezt a lehetőséget is. Maradt a jól bevált busz. Néhány árajánlat bekérése után, egy helyi "vállalkozó kedvű" vállalkozó mellett döntöttünk. Úgy beszéltük meg, hogy a 31 kerékpár a busz aljában lévő csomagtartóban fog utazni úgy, hogy az első kerekeiket kiszedjük, és a csomagokat fenn szállítjuk majd az utastérben. Ez volt a terv. És eljött az indulás pillanata. Az idővel való takarékoskodás miatt úgy beszéltük meg, hogy éjszaka utazunk oda és vissza is, így nem vesztegetünk el két értékes napot.

Tehát délután öt órakor ott voltunk a Pláza előtti parkolóban - szokás szerint a csapat nagy része késett - és szedtük ki a kerékpárok első kerekét. Alig raktunk be párat, megeredt az eső.
Még a buszba beülni sem tudtunk, annyira zuhogott, ott álltunk a nyitott csomagtartófedél alatt behúzott nyakkal, és vártuk, hogy alábbhagyjon a vízözön. Telefonon kaptuk a hírt, hogy a város különböző pontjaiban is esik, és kis késésre lehet számítani. Aztán amilyen hirtelen jött, olyan hirtelen el is állt az égi áldás. Lassan szállingózni kezdtek a sporttársak, és szemlátomást egyre jobban kezdett megtelni egykerekűekkel a csomagtartó. Aztán kiderült, hogy bizony nem fog beférni alulra az összes kerékpár, hiába próbáltuk még a kormányokat is elforgatni. Nem volt mit tenni, a maradék kerékpárokat a busz utasterének hátsó részébe kellett bepakolni, majd eléjük kerültek a csomagok, és végül pont annyi hely maradt, ahol elfértünk mi utasok. Az elhelyezkedés után, szeretteinknek búcsút intve, kigördült buszunk a parkolóból, és kezdetét vette a nagy kaland!
Még a város határáig sem jutottunk el, mikor újra sűrű fellegek tornyosultak felettünk, és a busz tetején elkezdett dobolni a jég. Meg kellett állnunk, nehogy a szélvédőt is betörje. Kb. 10 perces kényszerszünet után folytathattuk csak utunkat. Az ablakból egy csodálatos szivárványra lettünk figyelmesek, melynek látványa sokáig elkísért bennünket. A tíz nap alatt sajnos nem ez volt az utolsó alkalom, amikor égi áldást kaptunk, ez a nyár bővelkedett csapadékban, ezt utunk során többször megtapasztalhattuk. A társaság azonban bírta a gyűrődést, sem az ifjabbak, sem az idősek nem panaszkodtak, pedig lett volna miért.
Lassan mindenki kényelembe helyezte magát. Videózással múlattuk egy darabig az időt, majd mikor besötétedett, mindenki megpróbált úgy elhelyezkedni, hogy valamicskét aludni is tudjon.

Néhányan a busz közepére lehengeredve töltöttek pár órát szenderegve. A négyóránkénti soforváltások alkalmával jólesett kinyújtóztatni elgémberedett végtagjainkat. Aztán mikor végre megérkeztünk Donaueschingenbe, kicsit gyűrötten ugyan, de hatalmas lelkesedéssel pakoltunk ki a buszból és álltunk neki összeszerelni és felmálházni kerékpárjainkat.
Mikor mindenkinek helyén voltak a pakkjai és nem maradt egy fölösleges kerék sem, elindult kerékpáros konvojunk megkeresni a Duna forrását.
Párszáz méterre a parkolótól bukkantunk rá arra a forrásra, amit a Duna eredetének tartanak, bár vannak más elképzelések is erre vonatkozóan. Itt viszont gyönyörűen kiépített forrás, emléktáblák - magyar nyelvű is - hirdetik, hogy itt ered a nemzeteket összekötő Duna.
József Attila: Dunánál című verséből is olvasható itt néhány sor egy márványtáblán. Csoportképek garmadája készült ezen ominózus helyen. 

Aztán kis tanakodás után ráleltünk azokra a sárga alapon zöld feliratú táblácskákra, melyeken a Donau-Radwanderweg felirat díszeleg. E táblák kísértek bennünket utunk során, jelezve azt, hogy merre kell haladnunk, hogy 10 nap múlva Passauba érjünk. Annak ellenére, hogy jól jelzettek az utak, mi azért többször is eltévedtünk, de ez többnyire csak a mi figyelmetlenségünknek volt köszönhető.

A teljesség igénye nélkül néhány nagyobb település, város, ahol érdemes többet elidőzni: Donaueschingen, Duna-elsüllyedés, Tutttlingen, Sigmaringen, Riedlingen, Blau-völgy, Rechtenstein, Ulm, Dillingen, , Neuburg, Weltenburg, Duna-áttörés, Regensburg, Walhallai kitéro, Wörth, Straubing, Deggendorf, Passau.

De most ejtsünk néhány szót a felszerelésről.
Csak váltós kerékpárokkal lehet nekivágni egy ilyen hosszú útnak, főleg, hogy a csomagokat is cipelni kellett, amiknek súlya néha meghaladta a 20 kg-ot is.
Tapasztalataink során rájöttünk, hogy csak hátsó csomagtartóra lehet pakolni, az első kerékre felpakolt csomagok jelentősen instabillá teszik a kerékpárt, és a kormányzás is nehézkes.
Még így is, hogy csak hátul volt felpakolva minden, szokni kellett a súlyt.
A speciális kerékpártáskákban vízhatlan csomagolásban volt elpakolva a felszerelés.
A teljesség igénye nélkül itt kapott helyet a sátor, a hálózsák, a főzőfelszerelés, napi élelmiszer, és a 10 napra szükséges ruhanemű.

A kormányra csak egy kis táska volt erősítve, ami könnyen levehető volt, ebben tartottuk az iratokat, pénzt, és egyéb olyan dolgokat, amik gyakran szükségesek, és kis terjedelműek, valamint könnyűek voltak.


Utunk során sok várost, falut érintettünk, és meg kellett állapítanunk, hogy mindenütt rend, tisztaság uralkodik. Érdekes módon a településeken kevés zöldterülettel találkoztunk, de ennek hiányát messzemenőkig pótolták a minden ablakból lecsorgó virágköltemények, muskátlik, valamint az utcákon elhelyezett ládás leanderek, és egyéb növények.

A településeken öröm volt látni, hogy a régi házakat hogy óvják és tartják karban, megőrizve így az utókor számára, sőt, az újonnan építetteknél is törekedtek a régi hagyományok megőrzésére.
A városok központjai díszburkolatúak voltak, néhol szépen lerakott macskaköveken kellett közlekedniük az autósoknak. Természetesen a kerékpárutak jól elkülönültek a városi forgalomtól, csak ritkán kellett autóúton haladnunk. Ugyanakkor az osztrák utakkal ellentétben a településeket összekötő kerékpárutak közel fele nem volt leaszfaltozva, hanem csak fehér hengerelt murvás úton lehetett haladni. Száraz időben és nem országúti gumival bizonyára kellemes lehet rajta tekerni, de esőtől felázottan és vékony gumival némi kellemetlenséget okozott nekünk. Talán ennek volt köszönheto, hogy összesen 8 defektünk volt a túra alatt - mindegyik a murvás úton -, ami rendkívül soknak számít, legalábbis a tavalyi osztrák túrához viszonyítva, ahol egy sem fordult elő. Az út során kerékpáronként egy tartalékbelsőt hoztunk, így nem okozott különösebb gondot a kilyukadt gumik pótlása.

Tíznapos utunk során számtalan érdekes járművel találkoztunk. Voltak olyanok, amelyekkel többször is. Ilyen volt az a háromkerekű járgány, amin két ember utazott, és egy utánfutó követte őket, de más furcsa szerkezetek is feltűntek.
Motorizált közlekedési eszközökből is akadtak olyanok, amiket nem csak mi magyar turisták bámultunk meg.
Szállásaink többnyire kempingekben voltak, bár az esős időjárás miatt többen választották néhányszor a fizetővendég-szolgálatokat. Sajnos az út során kellett megtapasztalnunk a kemping és a sátorplacc fogalmak közti különbséget. Míg a kempingek jól felszereltek voltak, addig a sátorplaccok csak kijelölt sátrazó helyek, mindenféle infrastruktúra nélkül.

Pl. Regensburg előtt kénytelenek voltunk vadkempingezni, ami egy ekkora létszámú csapat esetében nem is olyan egyszerű.

Összehasonlítva ausztriai tapasztalatainkkal, a német szakasz kevésbé volt felkészülve a kerékpáros turizmusra. Ez jól látszott azon is, hogy aránylag kevesen kerékpároztak, bár ez lehet, hogy az időjárásnak is köszönhető volt.

A szűkös pakolási lehetőségek miatt csak kevés élelmiszert tudtunk magunkkal vinni, de az út során minden településen tudtunk vásárolni. Tudni kell, hogy szinte mindenhol van péküzlet, ahol remek péksütemények között lehet válogatni. A nagy áruházakban előre elkészített saláták, öntetek, és egyéb ínyencségek kínálták magukat. Így aztán nem szenvedtünk hiányt sem étel, sem ital terén.

Itt kell megjegyeznem, hogy az italválaszték - különös tekintettel a folyékony kenyérre - zavarbaejtően nagy volt. A műanyagpalackos sör pl. megtévesztésig hasonlított üveges társaira, csak a kupak csavaros mivolta árulkodott arról, hogy mégsem stimmel valami. Viszont praktikus volt, mert vissza lehetett zárni felnyitás után, valamint a súlyát tekintve is könnyebb volt üveges társainál.

Közlekedés tekintetében meglepő tapasztalatokat szereztünk Németországban. Furcsamód mindenki, kivétel nélkül betartotta a közlekedési szabályokat, és meglepően udvariasak voltak az autósok is. Pl. nagy megdöbbenést okozott, ha gyalogosan egy zebrához értünk - kivétel ahol lámpa működött - megállt a forgalom és átengedték a gyalogosokat. Eszembe jut néhai gépkocsivezető oktatóm, aki nem engedett lassítani a zebra előtt, mondván "ne csalogassuk le a gyalogost a járdáról".
Mindenhol segítőkész emberekkel találkoztunk, különös élmény volt látni az áruházak mosolygós pénztárosait, akik nem fintorogtak mikor eléjük tettük az aprót.

Tehát Kedves Olvasó, ha kedvet kaptál Németországban kerékpározni, bátran vágj bele, nem fogsz csalódni sem a tájban, sem az emberekben.

Csak az időjárásra figyelj!

Mr. President

:: További képeket itt találhatsz ::

2020  Göcsej Sport