Végig az Országos Kék Túrán

Előzmények: Nyaralásainkon, szabad hétvégéinken egy idő után gondot okozott, hova is menjünk, mivel a napozásból, strandolásból egy fél nap is elég volt. Mígnem 2003. május elsején Zalaszántón voltunk a Tátika váránál, majd a Sztupához mentünk és akkor útközben találkoztunk a kék sáv jelzéssel. Nagyjából tudtuk mit jelent és elhatároztuk, hogy ezután már célirányosan fogunk túrázni, vagyis megcsináljuk az OKT-t.

Megvettük a térképeket, igazolófüzeteket, utánanéztünk néhány dolognak, és július 30-án ráléptünk a nagy kék ösvényre. Velemből felmentünk az Írott-kőhöz, ahol bekerült az első pecsét a füzetbe, amelyet még majdnem 200 követett, az utolsó Nógrádon került a füzetbe 2006. szeptember 18-án.
A túra nyugati végpontjától aztán lementünk Kőszegre, ami kezdésnek elég is volt (eltévedés, lábfájás, térdfájás, körömleesés történt), szóval elég kellemetlenül indult, de azért elszántan folytattuk. Városlődig – ez kb. 300 km – egynapos túrákra mentünk. Városlődtől – Nógrádig vándortúraszerűen csináltuk, 2 – 4 – 5 napos nagyzsákos túrák voltak, sokszor 30 fokos melegben, vagy szakadó esőben. Ez elég kemény volt, de nagyon élveztük, már alig vártuk mindig a következő alkalmat, amikor útra kelhetünk.
A Cserhátat hollókői szállással, Mátrát – mátraházi, Bükköt – Jósvafőig szilvásváradi szálláshelyről csillagtúraszerűen jártuk végig. Jósvafőtől az Aggteleki hegységet és Cserehátat szintén nagyzsákkal vándortúrán, majd ezután csatlakoztunk 2006 tavaszán Pálházán az egyesület által szervezett zempléni programhoz. A Zempléni-hegység kék jelzésein Pálházáról csillagtúrákon mentünk végig.

Mindig izgalmas volt előre megszervezni az utakat, a közlekedést, szállásokat. A közlekedési nehézségek miatt előfordult, hogy egy nap csak 10-15 km-t mentünk. Volt olyan a Cserhátban, hogy du. ¼ 2-kor tudtunk nekiállni a túrának, mivel kiderült, amit itthon egy héttel előtte levettem az internetről, az már nem él. A nógrádi kis falvakban állandóan változik a buszmenetrend, de a sofőrök nagyon rendesek voltak mindig. Egyedül itt nem tudtuk teljesíteni az eltervezett útvonalat, amit aztán később kellett bepótolni.

A szállásaink is nagyon változatosak voltak. Aludtunk sportöltözőben, kempingágyon, barlangász szálláson, autóban, de volt amikor egy teljes nyaraló a rendelkezésünkre állt. Aludtunk még panzióban, apartmanházban, falusi szállásadóknál, turistaházakban. Piliscséven pl. a híres pincesor egyik pincéjében, ahol se víz, se villany nem volt. A tulajdonos hozott egy nagy karniszter forró vizet, és egy akkumulátorról működő kis szivattyú segítségével le tudtunk zuhanyozni az udvaron a lemenő nap fényében. Nagyon romantikus volt! Hollókőn a világörökség részét képező utcasor egyik szép régi palóc stílusú vendégházában, Mátraházán, Szilvásváradon üdülőben voltunk. 

Az út során igyekeztünk megnézni a közeli látnivalókat. Persze ez nem ment mindig és mindenhol a közlekedési nehézségek, illetve a nap végessége, vagy a fáradtság miatt. A közeli várakat, várromokat felkerestük. Össze is gyűjtöttünk 40 db-ot, amiért megkaptuk a „Magyar Várak Apródja” majd a „Magyar Várak Fegyverhordozója” jelvényt. Most már a „Magyar Várak Lovagja” következik. 20 várért adnak egy „címet”.

Szeretjük összekötni túrázáskor a különböző mozgalmakat, ezzel is segíteni, fenntartani a kiíró Sport- vagy egyéb egyesületek működését. Teljesítettük a Kálváriajárás a Bakonyban és a Balaton Felvidéken kiírást is. Gyűjtjük még többek között a Szentkutak Magyarországon, Pálos kolostorok Magyarországon és a 9 megye 99 nevezetessége mozgalmak pecsétjeit is. Ezekkel is ösztönözve magunkat környezetünk és hazánk mind jobb megismerésére.

A végigjárt tájegységek mindegyikében volt valami emlékezetes, és megragadó.
A Kőszegi-hegység a nagy kedvenc, Balaton felvidék csodaszép a tanúhegyekre és a tóra való rálátással különböző helyekről. A Bakony a hatalmas erdeivel és a köztük megbúvó kisebb-nagyobb kedves településeivel nyűgöz le. 
A Vértes talán a legkisebb tagolatlan röghegységünk, tele várakkal. 
A Gerecsét többek között a Nagy-Gete megmászása tette emlékezetessé. Itt elég sok nagyvadat is láttunk. 
Pilis mesés szépsége, csodálatos panorámái és kissé titokzatos múltja, nagyon magával ragadott bennünket. 
A Budai-hegység útjai a fővároshoz való közelsége miatt kissé szemetesebbek az átlagnál, de sokszor nagyon szép panoráma tárult a szemünk elé.
Börzsöny is nagyon szép, a Csóványosról sajnos nem tudtunk szétnézni a nagy köd miatt.
Cserhát talán a legnegatívabb, a rossz idő, rossz jelzések, rossz közlekedés miatt. 
A Mátra és Bükk nagyon szép, jól jelzett turistautak, sok turista jellemzi. Bár ott jártunkkor nagyon szomorú képet mutatott sok erdő, főleg Putnok környékén szinte nem volt levél a fákon a hernyóinvázió miatt.
Aggteleki karszt: Jósvafőnél reggel elindultunk, bementünk az erdőbe és estig egyetlen emberrel sem találkoztunk. 
Cserehát fennsíkjairól szép kilátás nyílik, de az utak minősége elég rossz. Az Abaújdevecseri bikakaland miatt viszont sokszor megemlegetjük. A falu végén jártunk, amikor egy habzó szájú, mindenhol vérző bika futott felénk. Más választás nem volt, mint a kerítés átugrása az utolsó háznál, de ez a nagy hátizsák miatt kissé nehezen ment. (Már szinte a fenekemben éreztem a bika szarvát.) Az állat még egy kicsit döfködte a kerítést és a kaput, aztán továbbállt. A poén, hogy nyitva volt a kertkapu, de szerencsére kifele nyílt.
A Zempléni-hegység is nagyon tetszett. Itt elég kellemetlen élmény volt a sok eső, a megduzzadt Arka patakon történő átkelések, több alkalommal „hidat” kellett építeni. A regéci várban megpillantott hím keresztesvipera után kilométereken át alig mertem felnézni a lábam elöl.

A túra teljes hosszát 50 túranap alatt jártuk végig. (2003. július 30. és 2006. szeptember 18. között.)
A teljesítésért végül a 4130 és 4131 számú Kéktúra jelvényt vehettük át nagy-nagy örömmel. 

Örültünk, ugyanakkor szomorúan vettük tudomásul, hogy befejeztük, vége a várakozásokkal teli tervezgetéseknek, a térképek, útikönyvek, menetrendek, szálláshelyek tanulmányozásának, a hajnali keléseknek, utazásoknak. Pedig túráztunk előtte is, közben is és túrázunk eztán is, de ez más volt, egészen más…

Keresztülgyalogoltunk Magyarországon! 

Hogy ne legyen hiányérzetünk, máris itt az újabb kihívás: a Rockenbauer Pál Dél-Dunántúli Kéktúra. Talán 2 év múlva arról is készülhet egy rövid beszámoló…