Szent Imre vándorút (2006. november 19.)
A piros sávval jelzett turistaút Szentgotthárd és Horvátnádalja között az egykori „vasfüggöny” mögötti területen halad. Ezt a túrát már legalább két éve meg akartuk csinálni, de elég nehezen jött össze. Nyáron már egyszer el is indultunk egy baráti házaspárral, de aztán „csak” egy Körmendi Rába parti sátrazós hétvége lett akkor belőle.
Visszatérve a novemberi vasárnapra, nagyon szép napsütéses túraidő volt. Hajnalban indultunk, az autót Körmenden hagyva, Szentgotthárdra vonatoztunk. Még sötét volt, amikor elindultunk. Rábafüzesig kerékpárúton haladtunk, közben ki is világosodott. Épp Felső-Csókán a geodéziai toronynál voltunk, amikor felkelt a nap és sugarai megcsillantak a barna és vörös ezer árnyalatában pompázó puha avaron. Nagyon szép szakasz következett, a tölgyes, majd fenyvesek között.
Széles szekérúton haladtunk, egyszer csak harangzúgás törte meg az erdő csendjét és hamarosan megpillantottuk a hang forrását, a monumentális Szent Imre templomot. Lenyűgözőek a méretei, szépen rendben van tartva a templom és a környéke is. Vasárnap lévén éppen szent mise volt, 9-10 autó is állt a parkolóban, pedig a falu (Rönök) elég messze van. Kicsit bekukkantottunk, belül is szépen fel van újítva. A Szent Imre herceg tiszteletére emelt templomot 1951 után szinte nem lehetett megközelíteni, mivel a legszigorúbb határövezeti minősítést kapta. Közel negyven évig csak a határőrség emberei látogatták, raktárnak, tornyát kilátótoronynak használták. A rendszerváltás után nemzetközi összefogással újították fel. 2006. december 1-től többek között itt is új határátlépési pont van, ahol gyalogosan, kerékpáron vagy lóháton lehet átkelni.
Innét bő egy óra múlva Nemesmedvesre értünk. Kicsi település, de rendezett porták, közterületek vannak. A történelemnek egy pillanata miatt híres lett a település, de el is néptelenedett. Megnéztük a kis történelmi emlékhelyet, megtöltöttük kulacsainkat és indultunk tovább. Bekerített tarvágás mellett haladtunk sokáig, majd beérve az erdőbe egy magaslesnél balra fordultunk, átkeltünk egy patakon, majd jeltől-jelig mentünk, tarvágás, jelzéskeresés – ez egy kis időveszteség - de aztán rátaláltunk a széles szekérútra, amin jobbra kell fordulni, majd hamarosan balra be az erdőbe. Fenyvesek közt, majd hangulatos nyírfák között haladtunk. Betértünk a Mária-kertbe. Szinte sötét volt az erdő a hatalmas, sűrű fenyvesek közt. Kicsit pihentünk, ebédeltünk, elolvastuk a kegyhely történetét. A gasztonyi tanító és diákjai, valamint a falu lakói készítették. Búcsújáróhely volt.
Az erdőből kiérve balra fordultunk, majd a Vaddisznóskert kerítése mellett haladtunk, több km-t. Két vaddisznócsordát is láttunk a kerítésen belül. Ilyenkor jó a kerítés, bár nemigen szeretjük a bekerített erdőket. Végig kerítés mellett haladva végre kiértünk a csákánydoroszlói határőr őrs épületei felé vezető műútra. Az épületek előtt egy kis „horrort” láttunk. Egy fenyőgallyakkal körülrakott négyzeten belül 30-40 vaddisznó, 5-6 őz ill. szarvas volt kiterítve. A hajtók éppen zsigerelték őket, a vadászok kürtökkel, kutyákkal állták körbe a helyet. A délelőtti vadászat eredménye volt. Széles erdészeti úton megyünk tovább és balra majd a tetőn jobbra fordulva térünk be ismét az erdőbe, ahol lefele kell haladni. Itt út nincs, jeltől jelig módszerrel megyünk, elég nehéz a haladás, az avar alatt gallyak, le-föl vezetnek a jelzések, de egyszer csak megpillantjuk a Miród forrás kerítését. Kicsit pihentünk a szépen rendben tartott helyen. Stációk között érünk Kemestaródfára. Innét már végig aszfalton megyünk. Átkeltünk a Strém majd a Pinka patak hídján és kb. fél óra múlva Vasalján voltunk. A templomnál megcsodáltuk a román kori bélletes kaput. Magyarnádalján át hamar Horvátnádaljára értünk. Nagyon jól időzítettünk, mivel a rövid novemberi napon hamar sötétedik, mi is már szürkületben fejeztük be a túrát.
Visszavonatoztunk Körmendre és elfáradva, de elégedetten indultunk haza. Kb. 40 km volt a túra, úgy döntöttünk, hogy 2-3 évente érdemes megismételni, más-más évszakban, hogy mindig más arcát mutassa meg a táj.
