Vízimalmok a Zala folyó mentén

Az alábbi írás a 2011. június 18-i és szeptember 24-i kerékpártúrákhoz kapcsolódik.

Az elmúlt évszázadokban a vízimalmok fontos szerepet töltöttek be a megye társadalmában, hiszen a gabona és más termények, egyéb anyagok őrlése a mindennapi életben mindig is alapvetően fontos szerepet játszott. A vízimalmok ezen szerepe valószínűleg végleg a múlté, bár néhány Zalára telepített malom helyreállítására táj rehabilitáció vagy akár áramtermelés céljából reményeink szerint a jövőben sor kerülhet. A táj rehabilitáció kérdése itt úgy vetődik fel, hogy a malmok leállításával, a malomzsilipek tönkretételével a réteken drámai mértékben csökkent a többnyire erősen kötött talaj vízszintje, ami a rétek állapotát súlyosan befolyásolta. A rét- és legelőgazdálkodás amúgy is jelentősen visszaszorult. Sokhelyütt szántóföldi művelésbe fogták a rétek egy részét, vagy éppen ipari üzemeket telepítettek a rétekre. Szomorú példa utóbbira a zalaegerszegi Zala-rét. A rétek romlását, egyre jellegtelenebbé válását az 1960-as évek elején lezajlott dicstelen Zala-szabályozás (inkább csatornázás) pecsételte meg, mely a malmokat és zsilipjeiket végképpen kiiktatta a folyó életéből. Meg kell jegyezni, hogy a táj ekkénti „rendezése” az egész világon tendencia, nem keleti specialitás. Ugyanakkor, ha a folyó vízszintjét műszaki létesítményekkel magasabb szinten tartanák, akkor a Zala-rét nagy része gyorsan visszanyerhetné hajdani üdeségét, és az egész Zala-völgy vonzó turisztikai célponttá válhatna. Ennyit röviden a környezeti, ökológiai vonatkozásokról.

A malom-világ pusztulásának előzményei.
Évszázadokra visszamenőleg egységben léteztek a Zalára telepített vízimalmok, maga a Zala folyó sajátos vízrajzi adottságaival és a híresen szép Zala-völgy és Zala-rét. Mindez együttesen lett a múlt század közepén nagyrészt az enyészeté. De a romlás korábban kezdődött.
Az 1800-as évek végén Zala megye jelenlegi területének vizein még mintegy 100 vízimalmot tartottak számon (Statisztikai jelentés 1876).

Tanulságos adat, hogy csupán Zalalövőn, ezen a néhány ezres lélekszámú településen korábban öt malom őrölt. A Zalalövő története című könyv (1998) Zalalövőn, konkrétan a Zalamindszent községrész vonatkozásában mintegy 20 ott lakó molnárról tesz említést. A mű 90. oldalán pedig arról olvashatunk, hogy a középkorban Lövőtől Bérig (valószínűleg Zalabérig) 40 malmot tartottak számon. Zalaegerszegen az 1949-es adat szerint a városhoz tartozó területen és közvetlen szomszédságában hét malom üzemelt, úgymint a Gógán, a Horváth, a Hencz, a Gömbös, a Kaszaházi, a Baumgartner és a Vér malom.

A malmok száma egyébként az elmúlt évszázadokban folyamatosan csökkent. Az ok egyrészt a műszaki fejlődéssel járó teljesítmény-növekedés volt, melynek következményeként kevesebb malom is elegendőnek bizonyult az őrlési munka elvégzéséhez. Másrészt meteorológiai okok miatt a kisebb patakok, vízfolyások száma is jelentősen csökkent. Csökkent a Zala folyó vízhozama is, ami szintén a malmok számának fogyását eredményezte.
Egy 1949-es, a Zala Megyei Levéltárban fellelhető statisztika szerint mintegy 37 a Zalára telepített működő malmok száma. Csupán a Zalalövő és Zalaegerszeg közötti mintegy 26 kilométeres folyószakaszon, 22 malom működött ebben az időszakban (a zalaegerszegi malmokat is beszámítva), miután a Zalamindszent alatti malom, a kávási Varga-féle malom és a bagodi malom a század első harmadában leégett.
Ha a Zalára telepített malmok utolsó évtizedeinek történetét az 1940-es évektől számítjuk, akkor először a II. világháború utolsó éveinek vonatkozó eseményeiről kell szólnunk. Mert a háború szele a malmok világát is elérte: bevezették az ún.  hadi őrlés intézményét. A háború idején a lovak rekvirálása is érzékenyen érintette a molnárságot. A háború utáni, egyben a háborús rombolást, fosztogatást követő első években társadalmi és politikai cél volt a malmi tevékenység újraindítása, az őrlési kapacitás helyreállítása. Helyi igényként is jelentkezett mindez: a lakosság kenyérellátásának igénye mellett maga a liszt is fontos cserealapként szerepelt.

A malomvilág végső pusztulásának általános körülményei.
A molnárság igaztalan anyagi és társadalmi ellehetetlenítése, a malmok 1949 és 1952 közötti államosítása, illetve leállítása a korabeli politika büszkén vállalt műve volt.  Azonban maguknak a malmoknak a leállítása, leszerelése, kifosztása és pusztulni hagyása még nem lett volna az előbbiek egyenes következménye. Ebben a gazdasági szemlélet mellett egyfajta rombolási szándék nyomai is fellelhetők. A centralizációt az 1950-es években gazdaságossági szempontok alapján iparpolitikai célként is megfogalmazták és azt gyakran voluntarista intézkedésekkel is elősegítették.    
Az immár államosított malmok 1950-es, 1960-as évekbeli hányatott sorsát tükrözte az üzemeltető szerv viszonylag gyakori változása is. A malmok a Malomipari Egyesülések keretében működtek 1949-től 1955 végéig. Az Egyesülés jogutódja a Vas – Zala megyei Malomipari Vállalat lett. Ez üzemeltetett Zala megyében tíz malmot. Ezek közül a Zala mentén fekvő malmok a Kaszaházi, Zalaistvándi, Zalabéri, Zalaszentgróti és a Böröczki- Németh féle kehidai malom. A többi malom a helyi tanács kezére került. A következő stádium már a Zalára telepített malmok világának végső megsemmisülése.     

A Zala folyó 1960-as évekbeli szabályozásakor a vízimalmoktól távol vitték a Zala folyó vízét, ezzel lehetetlenné tették a malmok működését, esetleges későbbi helyreállítást. A régi épületek nagyrészt elhagyatottak lettek, az enyészet megtette hatását az eltelt évtizedek alatt.

Jellemző malomsorsok a teljeség igénye nélkül.

Zalalövő – Pacsai Jakosa-féle malom
(Pacsapuszta Lövő környéki település volt.) Az 1800-as évek végén vagy az 1900-as évek elején a malom a Baumgartner család birtokába került. Később a Felsőjánosfáról származó Huszár testvérek, László és Pál üzemeltették közel egy évig. Majd 1936-ban Jakosa Henrik és fia, Jakosa József Ödön vásárolták meg és üzemeltették a malmot az államosításig. Kezdetben még csak Jakosa Henriknek volt mestervizsgája, így a malom az ő iparigazolványával indult 1936. július 13-án. Jakosa József az 1940-es évek elején tett mestervizsgát, ettől kezdve üzemelt az ő nevén a malom az államosításig, 1951 júniusáig. 1957–58-ban a malmot átépítették. 1963. január 1-én a „tanácsi” malmok megszűnésével került leállításra, leszerelésre. Üzemeltetése során az őrlésen kívül olajütés (tökmag, napraforgó, len), köles- és hajdinahántolás, darálás, és akkumulátortöltés is folyt itt, sőt, a falu villamos árammal való ellátásának megvalósítása is folyamatban volt.  Az épület áll.

Adat (1948):  Jakosa József „pacsai malma”, Zalalövő. 1936-ban vette át a malmot.  20q, 90%.

1. ábra. A malom épületének mai állapota nyugati irányból fényképezve.

Budafai (ma Zalalövő – Budafa) Bankovics-féle malom

A Bankovics család tulajdonában volt. Édesapjuk halála után fiai, János és Lajos üzemeltették. Malomútja megvan. Államosították, leállították, lebontották. Maradványok, romok.

Adat (1948): tulajdonos Bankovits Testvérek, Budafa. 1946-ban alapították Bankovits Lajos és János, közösen vezetik.  18 q, 75%.

2. ábra. Egy régi kép, amikor a malom még működött.

3. ábra. A malomból ma már csak romok maradtak fent.

Alibánfai Takács-féle malom

A malmot államosították és valószínűleg már ekkor a Termelőszövetkezet kezelésébe került.
A malom épületét az utóbbi években felújították, a belső berendezés szinte érintetlen állapotban van.

Adat (1948): Takács Jenő malma. Családi alapítású, 1932-ben vette Takács Jenő saját kezelésbe. 30 HP-s szívómotor.

4. ábra. A malom épülete a malomtó felöl fényképezve.

5. ábra. A malom belső berendezésének részlete.

Kehidai, Böröczk malom - a Zala folyó egykori nyugati ágán

Az új tulajdonos az épületet szépen rendbe tetette.
A kehidai termálfürdő szomszédságában panzióként üzemel az egykori malomépület.

6. ábra. A malomépület mai állapotában.

7. ábra. A malomtó és a turbinaház.

Négy malom rövid történetét emeltem ki az 1949 évben még működő 37 malom közül.

Sajnos a malmok többségére a budafai Bankovics malom sorsa a jellemző, romok egy elhagyatott területen.

Szerzők:
Dr. Izsák János
Kummer Gyula

Zalaegerszeg, 2011. június