Utazás Ecuadortól Chiléig
Fél évvel az után, hogy Ágnes Golenya Purisaca írónő előadását láthattam dél-amerikai utazásairól, megadatott, hogy tervezhessünk egy utat együtt is. Eleinte többedmagunkkal gondoltuk, de időközben minden jelentkező lemorzsolódott.
A mára Körmendhez csatolt Horvádnádalján született s Argentínába emigrált Móricz Jánosnak a 60-as években mutattak az Andok esőerdei oldalánál, a perui országhatár közelében a helyi shuar nép lakói egy hatalmas barlangrendszert. Elsőként egy fehér embernek. Azt állította Móricz, hogy magyar tudásával könnyebb volt velük kommunikálnia, mintha csak spanyolul tudott volna. Ezért is vitték le őt a szent helyükre, aminek őrzőit ,,napos"-nak hívták, akár mi magyarok az ovis napost.
Ágnes első könyvét írva, egy argentínai származású volt munkatársát kérdezte meg, hallott-e Juan Móriczról. Erre Móricz egy közeli ismerőséhez irányította. Több évi levelezés után jött össze a kapcsolatrendszer jó pár Móricz ismerőssel. Ágnes előtte már járt egy nagy-nagy barlangban észak Peruban Cajamarca tartományban, ekkor már komolyan vette Móricz állítását.
2010 október 20-án szálltunk le Quito-ban. A város főtere a Plaza de Indepedencia 2850 m magasan fekszik.A főváros az ecuadori Sierra északi részén a Guayllabamba folyó medencéjében fekszik. A medence északi oldalát számos vulkán határolja: keleten a Cotopaxi, az Antisana, a Sincholagua és a Cayambe, nyugaton az Illiniza, az Atacazo, a Pichincha és a Pululagua. A Guagua Pichincha (4794 m) csak 21 km-re fekszik nyugatra Quitótól, ma is folytonosan aktív.
Már az első szállásunkon egy őserdőből származó ecuadoritól hallottunk számunkra érdekeset. Ott mindenki tudja, hogy létezik hatalmas barlangrendszer az Andok alatt. S hogy náluk ,,kincse'' értéket, kincset jelent. Ezek után a Nemzeti könyvtárban s a Banko Central könyvtárában kutakodtunk, ahol szintén megdöbbentő bizonyítékokra leltünk igazolva a nyelvi hasonlóságot, a spanyolok előtti nyelvekét a miénkhez. Stan Hall lányaival is találkoztunk. Édesapjuk skót, -aki a Thayos Gold című könyvet írta, Móricz felfedezéséről a Cueva de los Tayos-ról a Táltosok Barlangjáról szól- néhány éve nem él. Halála előtt még Ágnes felkérte egy magyarországi előadásra, de sajnos már nem ért ide. Eylin Hall sokat mesélt nekünk kameránk előtt édesapjáról, munkáiról.
Egyik nap meglátogattuk a Quito-tól északra fekvő Mitad del Mundo-t, a pontosan az egyenlítőre épített emlékművet, és a mellette lévő rovargyűjteményt. Quencaból Cayambe-be mentünk fel az 5796 m magas vulkán hóhatáráig, a biciklis világjáró Halmos Géza is velünk tartott - ezúttal nem kerékpárral- s még Guayaquilben is összefutottunk vele később. Ecuador a vulkánok országa. Perunak csak a déli Arequipa tartományában vannak és Chilében folytatódnak a vulkános hegyvonulatok, az ecuadori Andok szinte minden részén vulkánok sorakoznak. Cayambe város után Otavalo-ba tartottunk. A helyi viselet a csángókéhoz hasonló, a piacukon órákon keresztül csodáltuk a hasonlóságokat. Ekkor már sietnünk kellett délre Cuenca-ba Dr Pena ügyvéd szülővárosába. Kérte, hogy menjünk, s bemutatja a nevezetességeket, s mesél egykori ügyfeléről. Így csak egy éjt maradhattunk az északi városban.
10 órás buszozásunk a Cayambe, Cotopaxi, Chimborazo (6267 m) s a Tungurahua vulkánok látványával kecsegtetett. Ez utóbbi vulkán lábánál van a világhírű fürdőhely Banos, amit a ambatoi koszos hotelban éjszakázás után látogattunk meg. Hatalmas tömeg volt, és alig találtunk elfogadható áron szállást. Itt valaha több meleg vizes fürdő létezett, most csak egyik volt nyitva egy vízesés alatt, különböző hőfokú medencékkel, a legmelegebb szinte elviselhetetlenül meleg volt. Néhány perc elég belőle. Csak 3 dollár a belépő - Jó pár éve, hogy megszűnt a helyi valuta a sucre, amit az USA dollár váltott fel. Cuenca akár egy mediterrán európai város, több száz éves épületekkel. Az egyik templomot Pena ügyvéd ősei építették, neki egyik nagybátyja államelnök is volt. Hát nem akárki volt Móricz ügyvédje...
Nagybácsijához is elvitt bennünket egy patak parti csodás házikóba. Ő kulturális miniszter volt aktív korában. Crespi atya által vezetett Szalézi rendi iskolát látogattuk még, ahol a barlangból felhozott tárgyak gyűjteményét őrizte valaha.
Egy aranybánya koncessziós megbízásban dolgozott Juan Móricz, így kerülhetett évekre az esőerdei jibarok, shuarok területére. Itt létünk előtt néhány TV-s forgató csoport járt lent a barlangban, akik felbőszítették a helyieket, akik késekkel várták az oda érkezőket, így nem volt értelme megközelítenünk e helyet.
Cuencaból a legnépesebb ecuadori városba a 2 milliós Guayaquille-be buszoztunk. A hegyekben itt s Dél-Amerika szerte sok a földút, ahol távolsági buszok járnak. Hátborzongató élmény volt látni egyszer, hogy sofőrjeink menet közben megállás nélkül váltották egymást a vezetőülésen. Sajnos a híradások is tele vannak szerencsétlenségekkel és rablásokkal. Rendszeresen hallani, hogy buszokat állítanak meg fegyveresek és végigrabolják. Néhány éve több ezer bűnöző hagyhatta el a börtönöket. Amnesztiát kaptak, ahogy megígérték nekik a politikai választás előtt.
Szállásadónk s a színes bőrű ecuadori (Esmeraldas tartományban északnyugaton többségben vannak) konyhalánya várt bennünket a buszpályaudvaron. Hazaérve meglepetésemre Sai Baba képét láttam a falon, akit többször látogattam Indiában. Mindjárt volt közös téma.
A fárasztó utazások után otthon érezhettük magunkat. Az ügyvéd úr kameránk előtt nyilatkozott, s végig vitt bennünket a Móriczhoz kötődő nevezetes helyeken. A találkozást szervező ismerősünk összehozott bennünket Hector Burgos Stone nyelvész őstörténész íróval, aki szintén hosszú interjút adott kameránk előtt Juan Móriczcal való kapcsolatáról is. Az ország legismertebb ufológusával Jaime Rodriguezzel, a nyelvész Manuel Palaciusszalés és a magyar felfedező több barátjával. Manuel vezetett el bennünket a Santo Domingo de Los Colorados város melletti colorados helyi néphez, akiknek anyanyelve szintén hasonló a miénkhez. Itt Ágnes a sámánfa (egy óriási méretű fa) alatt mondott fohásza után hatalmas robajjal szakadt le a fa egy száraz ága, szívünkben megújító tisztító energiákat éreztetve. Innét Manueltől elválva több mint 10 órát buszozva jutottunk el Coca-ba, ahonnan keleti irányba csak hajóval vagy kenuval lehet közlekedni. Egyhetes hajóúton akár a perui Iquitosig Loreto tartomány fővárosáig vagy Brazíliáig lehet utazni a Napo folyón. Dollárezrek kellenének, hogy párszáz km-re bevigyenek bennünket az őserdőbe, ahol már nem adidasba öltöznek a helyiek. Így ezt kihagytuk. Onnét ismét sok órás úton értünk el megint Banosig a ma is füstölgő Tungurahua alatti fürdővárosig, ahonnan másnap a legészakibb inka erődként ismert Ingapirka melletti El Tamboban volt megbeszélve találkozó egy helyismerettel rendelkező emberel. Ő az Inka ösvény itteni részét mutatta meg nekünk a hegyekben s lagúnákat, ahol a hegyi sétánk vége felé nem kímélt bennünket az eső.
Innét ismét Cuencaba mentünk, Canar (ejtsd: kanyar, jelentése: kígyó) városán át. Néhány riport várt ránk: egy úr, aki a közelmúltban lent járt a barlangban és egy a Szelézi Egyetemen vezető tanár, lelkész, aki Crespi atyáról könyvet írt és a boldoggá avatásán dolgozik. Aztán a perui határ közelében lévő Lpja tartomány béli Vilkabamba volt az úticél. Ennek a helynek nevezetessége, hogy régebben a lakók jelentős része nagyon hosszú életű volt, sok volt a 100-110 éves kort meghaladók száma. Ma már a patak se olyan tiszta, mint volt valaha mikor ittak belőle. Ma a helyi lakosság 25%-a bevándorló észak-amerikai.
Ismét Guayaquille-be tartottunk, a drága otthonos helyünkre megpihenni Nelly asszonyhoz, akivel együtt utaztunk a közúton Peruba. Az országhatáron nincs ellenőrzés, onnan pár kilométerre kell a turistáknak bemenni egy irodába, ahol a bélyegzőt és vízumot intézhetik.
A Csendes-óceán elég hűvös, Dél-Amerika szerte vad, hatalmas hullámokkal. Chilében mesterséges hullámtörőkkel veszik körbe a strandokat, kevés az olyan csendes természetes partszakasz, mint Mancoránál. Itt a strandon egy ide férjhez jött magyar hölgynek van a legjobb fagyizója. A parton sétálva a víz által partra dobott hatalmas delfin és rozmár tetemekkel is lehet találkozni, de a turisták által látogatott helyekről hamar eltávolítják.
Mancoraból Chiclayoba vettünk buszjegyet. Chiclayo Lambayeke tartomány fővárosa, 770 km-re Limától északra, a főváros, Arequia és Trujillo után a legnépesebb Peruban. Közel 1 millióan lakják és csak 13 km-re van az óceán partjától.
A preinka Moche kultúra őshalmai piramisai találhatóak itt szerte a települések körül. Ágnes is egy itteni moche családtól kapta az írói nevét. Az egyik most feltárás alatt álló ásatást tekintettük meg Ventarronnál, egyeztetve a főrégésszel. Nagyon keveset tudnak az ősi dolgokról és rengeteg még a kiásatlan település. A legismertebb feltárt piramis itt a közelben Sipánban van.
Este indultunk egy éjszakai busszal Chachapoyasba egy másik preinka kultúra területén fekvő legnagyobb városba, Amazonas tartomány fővárosába. Ez már az Andok vonulatainak a dzsungel felőli oldala 2235 m magasan van a főtér. Innen tömegközlekedéssel nem lehet eljutni a környező régészeti nevezetességekhez, turista irodákban kell befizetni az utakra.
A Pueblo de los Muertos egy hegy függőleges sziklafalába épített lakások romjai. Még találhatóak itt érintetlen emberi csontok agyagtartókban. A Föld 5. legmagasabb vízesése is látható az ide vezető ösvényről, a Yumbilla négy elkülöníthető részből áll.
Egy másik helyen innen fél óra autóútra fából faragott a húsvét-szigeti kőszobrokhoz hasonlító, de jóval kisebb alakok jelzik a sziklasírokat. Csak felülről, kötélen lehetett oda leereszkedni a kialakítójának, de lentről jól láthatóak. Revash is egy sziklafalba épített temetkezési hely, de lehet, hogy lakóhelyként is szolgált valaha? A Kuelap várerődítmény 600 méter hosszú, 110 méter széles és 19 méter magas a körülötte a kőfal egy keskeny bejárattal, így szinte bevehetetlen lehetett. A főrégész úr Ágnesnak adott riportjában arról beszélt, hogy nem tudják, hogy honnan van s mit jelent a kő alapon álló kör alakú épületek alkotta erődítmény elnevezése. Ekkor nagyapám nyugat-dunántúli tájszólásának kiejtésével jutott eszembe: "kü alap".
Amazonas tartomány északi részén az esőerdős vidéken laknak az Avajunok (ejtsd: avahun). Sajnos ottlétünkkor még nem indult buszjárat a vidékükre, taxira pedig több heti költőpénzünk rá ment volna, így csak egy moyobambai, avajunoknak otthont adó tábor irodájába mehettünk be és könyveikből ismerkedhettünk velük. Később Limában ismertünk meg egy fiút, aki évekig élt köztük, tőle kaptunk filmeket róluk. Egyik a baguai vérengzésről és az előzményeiről szól. Az olajtársaságok vízszennyezése lehetetlenné tette az életkörülményeiket, olajjal szennyezett vizet kénytelenek inni, ezáltal megbetegszenek. Egyre több földterületeiket vásárolják fel ezek a vállalatok. Emiatt tüntettek Bagua városában, ahol véres leszámolás történt ellenük. A rendőrség a tömeget lőtte...
Moyobamba nem rég lett San Martin tartomány fővárosa, ezt a legnépesebb Tarapototól vette át. Egy termálvizes fürdő van a város szélén Aguas Termalaes néven, a mellette lévő drága szálláshelyen szálltunk meg egy éjszakát. Néhány településre innét van a Yacumama turistico, ahova a belépésért fizetni kell. Itt egy kis ízelítőt kaphatunk a dzsungel növényzetéből és a szelídebb állatvilágából, mivel itt nem tartanak vadállatokat, csak a madarak és az emberrel együtt élni tudók élnek itt harmóniában. A kellemes és nem túl drága étterem után az itt kígyózó folyócskában megmártózni is van lehetőség.
Tarapototól néhány óra autóbusszal Yurimaguas. Ez már Loreto, Peru legnagyobb területű tartománya. Innen csak hajózni lehet tovább az őserdőbe, most tervezik a vasútépítést Iquitosba a tartomány fővárosába. Oda már hajózni és repülni is lehet. Loreto határos Ecuador, Kolumbia és Brazília amazóniai területeivel. Máig érintetlen emberi törzsek tucatjai ismertek ezeken a vidékeken. Némelyik vidékére tiltott menni, mert életveszélyesek az idegenekre.
Folytatása következik!
Istenes Győző
